____

Bemutatkozás

1955-ben születtem Kalocsán. A szülővárosomhoz közeli Homokmégyen dolgozom és élek, immár huszonhét éve. Általános iskolai tanár vagyok, de emellett részt veszek a pedagógiai szakmai szolgáltatásban, művelődési házat igazgatok, amatőrként színjátszó és bábos is vagyok.

Boldognak érzem magam, mert mindaz, amivel foglalkozom, nemcsak nekem, de a körülöttem élőknek is örömet okoz.

Írással csak az utóbbi időben próbálkozom, talán nem is sikertelenül.

Elsőnek a Thália szekere c. antológiában jelent meg egy kisebb, gyermekeknek szóló színpadi jelenetem (A juhász kisbicskája) 1999-ben, mint egy pályázat dicsért darabja.

2000-ben elnyertem a csongrádi Alföld Kulturális egyesület harmadik díját a Lidércnyomás és Az esperes c. novelláimmal.

2001-ben játszotta a Kalocsa TV Szomszédellátók című jelenetemet.

2003-ban a Budapesti Komédium Színház ennek a jelenetnek átdolgozott változatát mutatta be Szomszédellátó Kft címmel. A produkciót a Klub Rádió is közvetítette.

2005-ben sugározta az Irodalmi Rádió az Elég a pénz című novellámat.

Mindig vonzott olvasóként is az irodalom, a szó művészete, mely gondolatokat, érzelmeket közvetít néha olyan erővel, hogy annak, aki elmélyül benne, kicsordul a könnye, vagy jókedvre derül. A kisemberek vívódásai, a hétköznapok egyszerű fordulatai érdekelnek. Csak arról írok, ami megmozgatja a fantáziámat, és mindig úgy, ahogy azt jónak vélem. Műfajom elsősorban a novella, a maga zárt szerkezetével, tömörségével. Azonban szeretem a dialógusokban megbúvó drámai feszültséget, így közel állnak hozzám a színpadon előadható műfajok is.

Hiszem, hogy gondolataim eljutnak másokhoz, s ha megérintem az olvasót egy röpke pillanatra létrejön az írás misztériumából fakadó áramkör közöttünk.

Balogh Csaba Zoltán