A visszaemlékezés után sor került az idei havi pályázatok nyerteseinek jutalmazására. Az Irodalmi Rádió szerkesztősége elismerő oklevelet és 2011 legeredményesebb pályázója címet adományozott Polgár Veronika szerzőnek a 2011. évi rövidpróza pályázatsorozaton elért többszörös 1. helyezéséért.

Polgár Veronika

A legeredményesebb verspályázót is jutalmaztuk: az Irodalmi Rádió szerkesztősége elismerő oklevelet adományozott Bognár Stefánia szerzőnek a 2011. májusi, júliusi és augusztusi verspályázatokon Úgy sietnek, Nyár homlokáról és Sötétedés című műveivel elért 1. helyezéseiért.

Bognár Stefánia átveszi az oklevelet.
Minden díjazott hölgy szerzőnk egy szál rózsát is kapott a gratuláció és könyvjutalom mellé.

A többi havi pályázati nyertes is elismerésben részesült: Pápay Aranka és Papp András prózai munkáiért, Süveges Zsuzsanna, Herbák István András, Tóth János, valamint Tuza S. Tibor pedig verspályázati 1. helyezésért. Az esten februártól kezdve augusztusig bezárólag értékeltük a pályázatokat, az őszi és decemberi eredményhirdetés még hátravan.

Tuza S. Tibor júniusi 1. helyezéséért vehetett át oklevelet.

A jelenlévő nyertes szerzők alkotásait az előadók felolvasták a rendezvényen. A képen Pintér Lilla.

A nyomtatott összeállítás mellett az idei hangoskönyvünk, a Hallgató 34 is most látott napvilágot. 
Mindkét kiadványból több alkotás is elhangzott.

 Fister Vivien felolvas.

Telegdy Virág felolvas. 

Balogh Sándor átveszi az elismerő oklevelet
A pályázat minden nyertese megkapta Holbay László Egy ismeretlen veréb mennybemenetele című kötetét is, ami az Irodalmi Rádió gondozásában és kiadásában jelent meg idén.

Nyereménye: Netkötetének kiadása térítésmentesen

J. Simon Aranka

4. helyezett: Perelnek az ördögök jelige - Bakaja Zoltán

Nyereménye: Ingyenes MP tagság 2012-re

Bakaja Zoltán elismerését édesapja vette át

Körmöci Eszter felolvas

Természetesen idén is a legnagyobb érdeklődést a legjobb szerző és legjobb előadó szavazás eredménye váltotta ki. Az est végén erre is fény derült. 

Az Irodalmi Rádió szerkesztősége elismerő oklevelet és életműdíjat adományozott Holbay László szerzőnek gyönyörű szonettjeiért és szerelmi lírájáért, sokszínű és tartalmas prózai munkásságáért, gazdag és fajsúlyos írásművészetéért, és az Irodalmi Rádió életében betöltött szerepéért.

Az életműdíj átadásának pillanatai.

A díjat átadták: Zsoldos Árpád, Zsoldos-Demjén Anetta és Zsoldos Abigél

Holbay László az átadást követően szólt a megjelentekhez.

Holbay László: Pogány ecloga ünneplő magamhoz

Mezsgye kövére terített szerény asztalomnál
nagy lakomákból kirekesztett - hadd ünnepeljek most - én
Szelíd szavakból szőtt falusi eclogámat
nyájasan nyújtanám felétek, ki olvas – megszeret, tudom.
Nyolcadik polcról emelem le ennek gyümölcseit,
elétek rakom színes szőlőlevelekre.
Szívemben a Béke vetette meg örök ágyát
az Álom gyermekének, s ő ezt megteszi ébren.
...Bogáncs belsejében vél-lát császári palotát,
...lesi selymes Vénusz függönye mit takar?
Végy a fürtből, zárt bogyójában az Ég mosolya...
A bort se feledjétek! Magasra emeld a kupát!
Napisten szentelt leányai táncolnak benne,
lejtő körükbe, ha hívnak, vígan add a kezed!
Királyi íz - mit számotokra tartogat a körte,
szilva illata és méze, mit a kor közönye aszalt,
tiétek mind, barátaim, ha szívetek örül,
...és szád nem ejt ki üres, elnyűtten-szép szavakat.
Messze kerüljön a hazug - én a hátam mutatom!
Irigyeljenek! - Csak akkor halok meg igazán,
mikor az őstermészet maga, mely életre hívott
- szerető anyaként kilökött magából -
...sírva szitkozódva mégis mellére simulok.
Hazugság lángjai közt Föld egykor elenyészik,
elporlad... akkor mondd - a halhatatlanság - mit ér?
Boldog vagyok! Porszem. Munkámtól fényes lesz kapám...
fejem fölé freskót fest a csillagos éj...
Még azt se kívánom, hogy...
de mért vegyen észre a nép?

Az Irodalmi Rádió szerkesztősége elismerő oklevelet és az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2011. címet adományozott Barna László szerzőnek az IR-díj 2011. szavazáson elért 1. helyezéséért, sziporkázó szójátékaiért, kacagtató rímeiért és utánozhatatlan humorú verseiért, valamint az Irodalmi Rádió rendezvényein elért sikereiért.

Barna László egy mesét hozott az ünnepségre...

...amit a közönség hangos nevetéssel fogadott

Barna László: Mesebeszéd! 

 
Hajdanán  a Thermoplan- üveghegyen túl,
-Ahol különben a csiga ugrik, mint a nyúl ,
A vizilovak repülnek, akár a sas-,
Éldegélt két szegény meg egy gazdag pasas.
A pénzes nem kap helyt e rövid sztoriban,
Felejtsük hát el, mint pelust az oviban.
Koncentráljunk csak a  két szegény párára:
Az apára, s az ő sosemvolt lányára.
Mert fia volt néki. Nem délceg, s nem deli:
De hát olyanokkal már a padlás teli!
 
Éltek ottan egyszerűen, szegénysorban,
Úgy afféle mesehőstől megszokottan.
 De mert a szegénység igen tartós holmi,
 S nem kis bajlódás azt széjjelmarcangolni;
Egy nyári délután lohasztó hevében
Így szólott a gyerek a maga nevében:
„Drága idesapám, meg ne vessen engem,
De már egy hónapja falásnyit sem ettem;
S ez mint perspektíva a létezés terén
Még finoman szólva is felettébb szerény.
Ne higgye persze, hogy flancolni vón kedvem,
De elhagyni készül összes testi nedvem.
Akként zsugorodik zömök testem hossza,
Mint gyapjú bermudám, ha forróba mossa.
 
Én ettől kevéssel mintha többre vágynék,
Ha meg nem orrol rám, szerencsét próbálnék.”
 
Nagyot néz az öreg, hogy így szólt a gyerek,
Nyel egy kiadósat, s majdnem elpityereg.
De erőt vesz búján, a fiúhoz fordul,
S beletörődötten hét öblöset mordul.
 
Eközben a fiú készül a nagy útra,
Üres tarisznyáját a vállára húzva;
Fölkerekedik, mint mesehőshöz illik:
Ám e testhelyzetben nem sok távlat nyílik.
Belégabalyodik a tarisznyapántba,
Mely a képes felét sípcsontjáig rántja;
Könyékizülete nyaka mögé szorul
Arca mimikája rút grimaszba borul.
Elzsibbadtan lüktet minden porcikája,
Térgye kalácsától kisebzik a válla,
Mellkasára görbül csontos álla csúcsa,
S nyomja oly erővel, hogy majdnem kiszúrja.
Szerencse, hogy emígy nem jutott messzire!
Fertáj óra alatt épp egy köpésnyire.
Azt is csak azért, mert lejtős volt a pálya,
S megindult testének gombóc- lavinája.
Hét araszt gördülve megakadt a teste,
Mert egy rózsabokor gatyakorcát nyeste.
Erős tüskéivel ülepébe marva
Maradásra bírta, s kényszeríté jajra.
Visongott atyjának, ki nem állott távol,
Noha dacból úgy tett, mint aki van fából:
„Gyüjjön  idesapám, az Istenre kérem!”
-Sürgetve kiálta: „Ne toljon ki vélem!
E tövises kóró pont ott bököd engem,
Ahol már amúgy is lyukasnak születtem!
Én így gúzsba kötve nem tudok haladni,
Ha ez csak így megyen, jobb vóna maradni!”
 
Odamén az öreg, s nézi szörnyülködve,
Mint kínlódik amaz összehömbölödve.
Áll fölötte kissé, mintha volna gondban
-Úgy mint Alexandrosz, amott Gordionban-,
Majd böködni kezdi egy botnak végivel:
El is nyúlik amaz gémberült testivel.
 
„Köszönöm jó apám!”- hálálkodik szegény-,
S ez jár a fejében:”inkább mennék tevén!”
De atyja zord nézése elnémítja ajkát,
S nem meri föltárni mentő gondolatját.
S gátló tényezőként ötlik még eszébe,
Hogy szegény apjának sosem volt tevéje.
Hogy szégyent ne valljon, útnak ered gyalog,
Noha e járgánytól erősen fanyalog.
Visszanéz apjának, komorult szemébe,
Melyből ezt olvassa: menj má’ a fenébe!
 
Ballag hát a legény lebiggyesztett fővel,
Farából kiálló görbe rózsatővel.
Mendegél ahogy kell, rakosgatja lábát:
Hol egyik van elöl, hol ugyanaz hátrább.
S ahogy így bandukol,  fejét lehorgasztva,
Lába alá kerül egy tubus fogpaszta.
(Úgy hittem, kevés a vis maior esélye,
Nem tudom, hogy került fogkrém e mesébe.)
 Hősünknek felettébb idegen e zselé,
Le sem hajol érte, így föl sem emelé.
Rüszttel fölpöccintve nagyot rúg beléje,
S hopp, egy rút boszorka pottyan le eléje.
S hogy e szörnyű némbert fogkrém lőtte vesén,
Tetemesen kurtít a tervezett mesén,
Mely ezt a randevút későbbre datálta,
Három fejezettel odább komponálva.
 
Ha már béestünk e véletlen sodorba,
Figyeljük a banyát, ki szörnyen mogorva.
Szólítá a fiút orkánszerű szusszal:
„Tán csak nem te lőtté’ farba a tubussal?
Kizökkentettél egy légi manőverbő’…
Ilyen vakmerőt még nem láttam emberbő’!”
„Bocsáss meg, bocsáss meg,”- így a fiú erre-,
De ha jó labda vót, mér nem vetted mellre?
S különben ki vagy te, lökhajtásos némber,
Aki  seprűnyélről rikácsolva  zsémbel ?”
„Nem tudod fajankó?”- kérd a banya éllel-,
„A Vasorrú bába, szülész oklevéllel!
Felmenőim között sokan voltak mások,
Iron man, Vaslédi , s híres vasmunkások.
Nekem csak korrodált heftire futotta,
(többi vasaimat eladtam titokba).
De te ki vagy legény, s mi a terved erre,
Hol a madár se jár, legfeljebb szökellve?”
„Apám fia volnék,”- felelé a fiú-,
„Aki sem nem üzbég, se bantu, se sziú.
S világrengetően nagy terveim vannak,
De ezekről sose szóltam még magamnak.”
 
„Hű, azt a hergóját”-kiáltá a bába-,
„Nekem rohannom kell a szülőszobába!”
Azzal fölpattan a cirok végű botra,
De hiába izzít, nem indul a motra.
Köhög, krahácsol: az önindító kehes;
Hej, a bábaasszony pedig ügyeletes.
 
Micsoda nagy mázli, s mekkora szerencse,
A fiú zsebében szerszámos szelence.
Nem evett, nem ivott bő harmincnégy napja,
De a villáskulcsot fél kézzel forgatja.
Másodpercek alatt meg is reparálja,
A  felderült bába örömmel ajánlja:
„Szívesen elviszlek a hátsó ülésen,
De siessünk, mert ma van negyven szülésem!”
No hát, uzsgyi neki, röppennek a szélben,
Belobbant a turbó a fa söprűnyélben.
Felhők közt suhanva, friss ózonból nyelve,
Lassan a fiúnak oldódik a nyelve.
Dugóban ülve egy légifolyosóba’,
Előrukkol véle, mi járatba’ volna.
Hogy ő itt a főhős ,meg amit már írtam…
Szerencsét próbálna, s ezt bevallja nyíltan.
A banya kétli, hogy ő a főszereplő,
De, hogy e mesében ne essék már szeplő,
A béke kedvéért erről inkább hallgat,
S fordul a fiúhoz, mint segítő alkat:
„Szerencsét próbálni, állítja a bába,
Le kell ugorjál a lottóirodába.
S ha nőtlen vagy, s éhes a kapásra,
Azonmód két legyet üthetsz egy csapásra.
Mert a szóban forgó lottózó bódéba
A Király leánya ül nyakig  lóvéba’.”
S folytatta volna, de szörnyű lárma támadt,
Jobbról elhúzott a görög charter járat,
 Mely légörvényt keltve, turbulens szelekkel,
Meglepte a legényt egy újabb szereppel:
Távoznia  kellett, szárnyak híján lábon,
S mivel a lift rossz volt, lett ám de utálom!
Nyolcezer méternyi függőleges túra,
 Még teli gyomorral sem kis szekatúra.
De minő nagy szerencse, s micsoda mázli,
A fiú zsebében mindig akadt bármi:
Volt benne húsz regény, fele olvasatlan
És egy ejtőernyő, gyűrött- vasalatlan.
Így az ereszkedés nem telt haszontalan,
Ejtőernyőt vasalt, s olvasott gondtalan.
Egy lenge szellőtől finoman terelve,
Döccenve  landolt egy száraz tómederbe.
Lábától nagyjából huszonhat araszra
Arannyal futtatott  hal kezdett panaszba.
Körülbelül sejtjük, hogy mit hozott szóba:
Három kívánság, ha visszadobsz a tóba…
A fiú éppen a zsebeit kotorta,
Hátha akad benne ízes málnatorta.
Valljuk meg őszintén, ha lelt volna benne,
Mesém szempontjából jó nagy balfogás lenne.
Szerencsémre nem lelt, de bőszen kutatott,
S talált egy nyilat, mely a halra mutatott.
Szembogarát arra noszogatva, űzve,
Látja, hogy a halszáj valamit betűzne.
Hegyezé füleit, hogy halljon is abból,
Hiába: halul egy kukkot sem karattyol.
Szégyentől hajtva, s hogy ne nézzen oly bután,
Bekotor zsebébe egy haltolmács után.
Ám az éhség nagy úr!Nagyobb, mint a szégyen:
Egy nyeles serpenyőt kondít meg kezében.
A fiú először el akarta dobni,
De gyomra dühösen elkezdett korogni…
Talán már sejtitek, nem megszokott módon
Jutunk keresztül a halas epizódon.
S, hogy hasi komfortját helyére billentse
(magasról téve a konyhaművészetre):
Jamie Oliverre nagy ívben legyintett,
S kisütötte natúr a giccses heringet.
 
S hadd hozom itt hősünk egyetlen mentségét:
Csak így érhette meg a mese legvégét.
 
Irány a lottózó,s  a Király leánya!
Akinek különben nagyanyja a bába,
Az apja Király Vendel vaskereskedő,
S, hogy szülőanyja is van, az már sejthető.
A leányról annyit, hogy szépség dolgában
Nem volt túl hatékony semmilyen formában.
Ha hátulról nézted fejedet vakartad,
Elölről figyelve szemed eltakartad.
 
Miközben én itt a családfán tornázok
A fiú elérte a kérdéses tornácot.
S amint kopogna bé  a furnéros ajtón,
 Szeme megakad a  kifüggesztett sajtón:
Itt nincs több ikszelés, a lottózó zárva!
Engem beszipkázott az apácazárda.
A legény fejvesztve toporzékolt százat,
Majd kitűzte célul az elmekórházat.
 
Nyilván nem halt meg, ha még éldegél szegény.
Ellenkező esetben biztos vérszegény.
 
S micsoda szerencse, s mekkora nagy mázli,
Soraim nem fognak már tovább sorjázni!

A díjazottak oklevelét idén is Zsoldos-Demjén Anetta, a rádió kritikusa olvasta fel és adta át.

Az Irodalmi Rádió szerkesztősége elismerő oklevelet és az Irodalmi Rádió legjobb előadója 2011. címet adományozza Pintér Lilla előadónak az IR-díj 2011. szavazáson elért 1. helyezéséért, magas szintű, átérző és szuggesztív előadásmódjáért, közösségi életünk iránt mutatott elhivatottságáért, és az Irodalmi Rádió rendezvényein elért sikereiért.

Pintér Lilla átveszi a díjat és az ajándékot

2. helyezettek:

szerzői kategóriában: Bodó Csiba Gizella
(A háttérben Bodrogi Viktor, aki most is gondoskodott a tökéletes hangzásról.)

előadói kategóriában Vajda Éva lett a második

 

3. helyezettek:

szerzői kategóriában:

Polgár Veronika

előadói kategóriában:

Virág Gergely

 

Gratulálunk a helyezetteknek és köszönjük minden résztvevőnek a szép összejövetelt!