Közeleg a vihar

Zsigereimben érzem, hogy hamarosan kitör a vihar. A sötét felhők közül mindjárt lecsapnak a villámok. A szél zúg, dörög az ég, a tenger hullámait korbácsoló, ördögi táncra hívó, erősödő fellángolások máris ideértek. A parton állok, előttem a nemrég még nyugodt víz óriási erők hatalmába került. Becsukom a szememet, de hallom a sirályok szárnycsapkodását, ami azt sugallja, nemsokára megváltozik minden körülöttem. Vad zene szól, a tücskök, madarak elhallgatnak, csak a molnárfecskék csivognak riadtan, olyan hangosan, mintha még egyszer, utolszor tehetnék ezt. A tengerparti településeken az eddig békésen sétálók szállásukra sietnek. Elnéptelenedik a föveny. Bezárnak a máskor hajnalig nyitva tartó üzletek, éttermek, a nyüzsgő élet egy csapásra megszűnik. Mindenki arra gondol, hogyan vészelheti át ezt az estét. Bezárkóznak, a redőnyöket is leeresztik, próbálnak aludni, de az egyre erősödő hangzavarban ez lehetetlen. A tenger élőlényei is a sziklák közé, mélyebbre húzódnak, talán ott túlélhetik. A villámok cikázása, a mennydörgés megfélemlít mindenkit, de egyúttal gyermeki kíváncsisággal néznek a sötét fellegekre, várják, mi következik. A szemben lévő házban egy ismert zongoraművész komponál, a természet hangjait próbálja megörökíteni, talán azt hiszi, hogy versenyre kelhet a kinti tombolással. Benn és kinn egyaránt háborog a tenger. Márti sem tud aludni, a vihar trombitája elemi erővel harsog, lelkét megrendíti, vacog félelmében. Alant, a vízben is történik valami. A kisebb halak egy gomolyagban haladnak, azt hiszik, ha együtt vannak, nem érheti baj őket. A cápák távolabbról kísérik a csapatot, arra várnak, mikor támadhatnak. Az aljnövényzet némán hajladozik, míg a felszín közelében már több emeletnyi hullámok keletkeznek. A vihar váratlanul jött, senki nem számított rá. Előszele ugyan volt, de senki sem hitte el, hogy elkövetkezik egyszer.

Így van ez az emberek között is. Gyűlnek, gyűlnek a gondok, egy darabig tűrik a fenyegetést, megaláztatást. Évtizedekig megalkudnak helyzetükkel, nem akarják elhinni, hogy társaik ellenük fordulnak, támadásba lendülnek. Nem könnyű megemészteni, hogy saját testvéreik árulják el őket, akikben eddig megbíztak. Az erősek mindig hatalmukban tartják a gyengéket, saját érdekeiket nézik csak, a többiekkel nem törődnek, uralkodnak felettük. Nem éreznek bűntudatot mások ellen elkövetett tetteik miatt, sőt, büszkék, hogy üldözték, megsemmisítették őket. Csekély az esély arra, hogy megérdemelt büntetésüket elnyerjék. Méltánytalan, ami történt, százezrek börtönökben sínylődtek, családtagjaikat megbecstelenítették, kiközösítették, javaikat elkobozták, ezen is csak a gyilkosok nyertek. A nemzet árulói és utódai vígan éltek, míg ők nyomorogtak. Ez megtorlást, jogi ítéletet kíván. Ha a törvény eszközeivel nem változtathatnak mindezen, megelégelik a küzdelmeket, és hatalmas erőt felmutatva fellázadnak. Kevesen élhették meg, hogy rehabilitálják az addig bűnösnek nyilvánított embereket, hogy az igazi bűnözők rács mögé kerüljenek. Ennyi év után is jöhet még nagy vihar, elsöpörheti a gyilkosokat. Az igazságosság, a becsület a legfőbb emberi erény. A viharoktól nem kell félni, mert utána újra kisüt a nap, az emberek könnyáztatta szeme felszárad, kinyílik, szeretetet, mosolyt áraszt.

A természet törvényei mások, ott a cápák megeszik a kis halakat. Az emberek társadalmában azonban a nép megváltoztathatja az eddig bebetonozottnak hitt szabályokat. A modern kori népvándorlás elindult. A kiszolgáltatott, szegény, üldözött emberek hazájukat elhagyják és más országokban szeretnének tovább élni. Ez az emberáradat most a gazdagabb országokat is fenyegeti, de ellehetetleníti azokat, akik amúgy is lentről jöttek és igyekeztek felemelkedni. Új válaszokra, megoldásokra van szükség. A fejekben is rendet kell teremteni, és összefogva, megtalálni a helyes utat. Nem könnyű feladat, de sürgős teendők várnak az egész emberiségre. A megbékélés lehetőségeit kell keresni, törvényes úton, hogy ne sérüljenek a népek jogai. A nagy vihart elkerülhetjük, ha a kis és nagy nemzetek együtt gondolkodnak és tesznek is ezért. Ha minden nemzet virágozna, nem lennének nyomorgó, nincstelen tömegek, nyugodtan, boldogan élhetnének együtt más nemzetiségekkel, úgy, mint valamikor, az ún. aranykorban. Az ész győzhetne, elűzhetné a sötét fellegeket világunk felett, béke költözne a lelkekbe. Felkelhet a nap, fényessége áradhat a viharos éjszaka után földünk minden lakójára.

Márti felébred, a nap a bölcsőben békésen alvó fiára, Bencére ragyog. Az édesanya boldog, bízik abban, hogy kisfia egy boldogabb világban nőhet fel, ahol mindenki megtalálja élete értelmét.