Posted by
Posted in

Szimbólum

Kapu fölött míves vas-cégér jelzi, a mestermunkáját miként érzi. Lendül a kalapács, fénylik az üllő, duzzad a kar, a büszke erő. Odabent szikrát hány minden ütés, a vaszaja zene, zengő szívverés. Tűz lobban, serceg-olvad a fém, feszülő ér a kovács kezén. Szeme ragyog, ajkán zárt mosoly, ütése oldás a gondokon…

Posted by
Posted in

Lángoló vörösnyakkendő 1956 októberében Makfalván

Lángoló vörösnyakkendő Makfalván 1956 októberében     Napok óta senki se lelte helyét, nyugtalan gondolatok cikáztak a ráncolt homlokok mögött, kitörni vágyó szavak feszítették az elnémult hangszálakat. Akkoriban csak a szoba falára akasztott dobozt hallgatták a faluban, már akinek volt, de a hírekből nem lehetett kiszűrni az igazságot. Felelet nélküli kérdések csüngtek az emberek feje […]

Posted by
Posted in

Szakáli Anna: Színek, vonalak, pontok

Színek, vonalak, pontok, képzelt, sosem volt világ. Minden ecsetvonás újabb álmokat hív, lelkem így csalogat a fényre. Éjt nappalra, nappalt éjre dobva, néha mérgesen dohogva, s míg életre kel a festék, betemet a magány. A kép akkor kész, és öröme akkor enyém, ha kezem ölembe ejtve megpihen, s lábam lóbálva ülhetek, a csillagos égperemen. 2015. […]

Posted by
Posted in

Szakáli Anna: Tóparti vallomás

ez nem tenger én annak látom Nap bölcső-tükör vízében az ég fénylő égszínkék árkában forrás meder alatt láva csábítón ölel a hűvös vízi világ bámulom tükrét nem múló báj nekem egyetlen örök szerelmem én neki súgom ő nekem aztán hallgatunk soká nézzük egymást a csend a legszebb vallomás 2013. október

Posted by
Posted in

Szakáli Anna: Valahonnan

honnan szólítasz – mélységek homálya dereng fejemben – honnan szólítasz – mélységek homálya dereng fejemben – valahonnan hallom nevemet mondod megdöbbent a hang tisztasága itt vagyok – nézek fel s tudomásul veszem a sors döntését már nem vagy mégis hallom ahogy élni szólítasz s dicsérni Teremtőnket miként a virágok illatát a szellő hűvösét a felkelő […]

Posted by
Posted in

Az ősz dilemmája

  Sok verset írtak már az ősznek, szép szomorút, vidám biztatót, a költészet mezejéről szórendekkel szállt felé a szél tarka szárnyakon. S az ősz, a mustoló kedves öreg, hitt a versek hízelgő szavának, és nem értette,  miért, ha ő eltávozik, versei könyvekben maradnak?

Posted by
Posted in

Kompozíció az őszről

  Szürke csendben kóborol a szél, Ropog az avar lépte alatt, Álmos fákon kopog a harkály, Reméli, kerül még pár falat. Sápadt levelek közt egy ágon Néhány elfelejtett alma vár, Ráncosak már a dértől, s a pír Leplében romlottak is talán. Ólmos ég alatt varjú várja, Jöjjenek újra vidám napok, Magban a csíra fényre vágyik, […]

Posted by
Posted in

Megbékélten

  Amikor lehullott az első levél, földig hajolt érte az ág, de hiába, elszállt a széllel, többé nem látta. Visszahúzta folyton zizegő maradék sarja, és tűrte némán, mint űz gúnyt vele az idő… Egy reggel különös pompában levelei elhagyták mind, roppant az ág, s a jeges űrben álomba merült megbékélten.

Posted by
Posted in

Hangulat 1

  A Kisküküllő partján estefelé hízik a csend, körülöttem úr a rend, árnyékát nyújtja a fény, a víz pőre testén lila ég nyújtózik, öreg füzek ringatják két part között, most kolomp hallatszik, csorda jön a túlsó partról tarkán, fehéren, feketén, és tart néma öntudattal az álmos falu felé.  

Posted by
Posted in

Őszi napforduló

A gólyák már hetekkel ezelőtt útra keltek. Talán már sok más madár is készülődik, félúton van Afrika közepe felé. Az emberáradat pedig hónapok óta úton van Közel-Keletről, Távol-Keletről nyugati irányba, Nyugat-Európa és Észak-Európa felé! Ma még fényes nyári nap volt tengert-festő kékkel az égen, zöld árnyalatokkal ringó lombokkal, kinyújtózkodó virágokkal az erkélyen. Inkább tavaszi hangulatú […]