A kis herceg a kígyómarás után kába fejjel tért magához kedves bolygóján. Körülnézett, rögtön eszébe jutottak vulkánjai és féltett rózsája. Vidáman sietett hozzá. Rózsája messziről piroslott, csak úgy sugárzott róla a szemrehányás:
– Hogy tudtál ilyen hosszú időre magamra hagyni? Egy vihar majdnem kettémetszette a gyönge száram!
– Hosszú időre? Hiszen siettem vissza hozzád!
– Nem is csak két-három hernyót kellett elviselnem! Nézd meg, tönkretették a formás leveleimet! – méltatlankodott tovább a virág.
– Nem is maradt időm, hogy pilótabarátomnak még egy fontos dolgot a tudomására hozzak- nyilallt a kis hercegbe a felismerés.

A Földön hagyott pilótabarát a kis herceg eltűnése után kimondhatatlan űrt érzett a szívében. Nem maradt semmi látható emlék utána, csak pici lábnyomai a sivatag homokjában.
Szomorúan felállt, leporolta magát, és elindult a nyomok mentén visszafelé.
A nap ereje lankadni kezdett, a sivatagi szél elült. A homokdűnék aranyló barnasága végtelen nyugalmat árasztott.
Egy beduin közeledett felé. Tevéje megadó türelemmel rágcsált, ringatózó járása évszázados ősi mozdulatokat jelentett a sivatagban.
– Nahárak szaíd! (ejtsd: Nahárak szaid) – köszöntötte a pilótát arabul. Gib lí majja! Gib lí majja! (ejtsd: Gib li májjá) – kiabálta és közben hevesen mutogatott a szájához, mintha inna.
A pilóta közelebb érve látta, hogy a beduin elcsigázott, egyből megértette, hogy vizet akar.
Intett a kezével, hogy kövesse.
Meggyorsította lépteit. Tudta, hogy a kis herceg lábnyomai visszavezetnek a falusi kúthoz.
Már nem kellett nagy távolságot megtenniük, az egyik dűne mögött feltűnt egy szokatlan szerkezet. Az oldala terméskőből, fölötte keresztben egy átívelő vasrúd, amelynek közepén egy csiga volt kötéllel.
A beduin életében nem látott még ilyet, ezért hagyta, hogy a pilóta húzza fel a vödörben a vizet.
Tevéje komótosan letérdelt. Ijedten futottak szét a skorpiók és a kígyók, a víz közelsége csalta ide őket. Talán az a sárga kígyó is köztük volt, amelyikük nemrég megmarta a kis herceg bokáját.
A beduin leszállt tarka szőnyegekkel díszített nyergéből, lázasan kereste elő üres kulacsát, majd óvatos léptekkel közeledett a kút felé. Közeledése egy barnásszürke, rovátkolt mintázatú sivatagi fogoly rikácsolását váltotta ki.
Közben a pilótának sikerült a csikorgó hangú csigával felhúznia az áhított vizet. Mohón vetette rá magát a szomjas beduin. Hosszan, élvezettel ivott, majd hálásan nézett az álmélkodó pilótára.
– Sukran (ejtsd: sukrán) – motyogta, s már merítette is bele a kulacsát, hogy azt is megtölthesse.
Még nem tudhatta, hogy nem csak a szomját oltotta ez a víz.
A kis herceg kútjából, ha valaki ivott, az jobbá vált. Kivesztek belőle emberi gyarlóságai, szeretettel és megértéssel fordult a többiek felé.

Ezt felejtette el megmondani a kis herceg a pilótának, mielőtt itt hagyta a Földet.

A pilóta eddig is jó ember volt, így ő nem vett észre magán különös változást, pedig többször is ivott a kútból. Gépével sikeresen felszállt, de a víz, amit magával vitt, el is fogyott a hazafelé tartó repülőút alatt.
A kis herceg lábnyomait pedig betemette a következő vihar, a szokatlan kutat pedig a rákövetkező homokvihar, így néhány sivatagi állaton és kettőjükön kívül senki sem ízlelhette meg többé a kút vizét…

Sárváry Mariann az Irodalmi Rádió szerzője Végzettségeim:2015: mesterpedagógus2002: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közoktatás-vezető…