Amióta élet létezik a földön, valakit, valamit bánt az életösztön. Felfalja az élő a másik életet s úgy szerez magának perceket, éveket. Amely élet gyenge, vagy bántani gyáva, sorstalan életét legyőzi halála. Emberre is támad számtalan sok erő, s folytonos küzdésben gyakran nem ő nyerő. Foglyunk mindig össze: barát és idegen, hogy miénk lehessen […]
Múló ősz már tél-közelbe ért és fényt, örömöt múlásra cserélt. Alant pihen fák nyári lombja, s tájat köd és gyász sötétje fojtja. Ágakon a fájdalom könnye gyűl; az is – fényt lopva – földdel egyesül. Szívbe hasít a szörnyű fájdalom! Sírj, hullasd könnyed te is bús dalom! Zokogásod hallja nagyvilág: Családfánkon eltörött egy ág. […]
Nyugdíjas klub az oszlopok között; elébük a hulló lomb költözött. Gyepben: virág helyett, barnult levél, mégsem azzal játszik az őszi szél; kabátoknak alját ráncigálja s az arcokra égkönnyét dobálja. De hiába feni rájuk fogát, nem lopja el az arcok mosolyát.
Itthon vagyok. Mátra-hegység dombocskái – mintha vártak volna – lassan körém gyűlnek. Már játszanak Nappal a nyugati csúcs fái, s az útparti bokrok árnyékban csücsülnek. Közel már az alkony. Mai napnak vége. Én is lepihenek az ágyamhoz érve. Álmom visszaröpít újra Szigligetre. Ott balga sikerem, csupán kacajnyit ér; mégis rám siklik több kedvesnek figyelme. […]
Elindulok. A cél: ott, valahol messze. Gyalog oda menni, lehet, egy hét lenne. – Busz után – vonathoz viszem a csomagom; pótjegyért a sorba be is kell állanom. Nem állnak előttem – talán – csak kétszázan. Csoszogunk előre a kötél-karámban. Induló vonatom lámpája már villog. – No, Tibi! – Ehhez már kár lenne futnod! […]
Édesanyám kis lány érkezését várta, de – meglepetésként – csak rám lelt a bába. Szomszéd fiút akart, de néki meg lány lett. Cserét javasolni, gyorsan átsietett. Szomszéd sok jó félét hiába sorolta, – enyémet nem adom! – édes anyám mondta. Ez után, testembe vész-jele költözött, s anyukám könnyével szaporán öntözött. Szeretete hatott: meggyógyultam hamar. […]
„Nemcsak és Ismeretlen”, talán már ismerős! Ha mégsem eléggé, én vagyok felelős. Évtizedek hoztak nékem olyan vágyat hogy az elmúlóknak emléket találjak. Nemcsak itt, nemcsak ott; nemcsak régi múltban, játszott a sors, hová egy kicsit benyúltam. Nemcsak legenda volt, nemcsak történelem; olykor nappal kószált, máskor meg éjjelen. Nemcsak jók voltak ott, nem is csak […]
Kell egy pici szikra, ahhoz, hogy tűz gyúljon, kell egy kis lendület, hogy mozgás induljon! Volt egy jó lendület, mely ösztönzőn hatott, s örömet szerezni tett máris baktatott. Nem versenyként indult; nem lett díj kitűzve, csupán a jó érzés, szándék lett felfűtve. Csodás alkotások seregét meglátva, kipattant szemekből az öröm szikrája. Boldogság örömet okozni […]
Erdők, mezők között pereg az életem. A csodáknak száma köröttem végtelen. Minden fán és bokron ezernyi a hajlat; a sok féle águk, más-más lombot aggat. Vad kórók, virágok ringnak a zöld gyepen; katlan ül a völgyben, csúcs kéklik a hegyen. Forrásokból erek, patakokká nőnek; a vízmosta dombok, az aljba ledőlnek. Madarak röpködnek, ülnek az […]
Közel hetven éve enyhe tél volt nálunk; február végéig még havat sem láttunk. Ám, ekkor hirtelen, hullott egy arasznyi. Mondtam is bátyámnak: menjünk már szánkózni! Menjünk, de hát mivel? Nincs szánunk semilyen. Deszkát fűrészeltünk, szegeztünk serényen. Kötél is került rá odább huzigálni. Gyorsan elkészült az. Siettünk próbálni. Ól fölött ott […]
