Kezemben a házasságkötésünkkor készült kép. Mindketten komor derűvel nézünk a jövőbe. S mégis mindkettőnk szemében ott van a szomorkás fájdalom is. Csinszka hiába reménykedett abban, hogy Babits Mihálynéként élheti tovább életét… Nekem megadatott az első költőfeleség rangja. Ő talán mindent elrontott a ravaszságával. Azt a házasságotokról szóló hírt igazán nem kellett volna elhintenie! Kissé elvetette a sulykot. Téged nem lehet ilyen eszközökkel kényszeríteni semmire.
Igaz, én sem véletlenül találkoztam össze veled… S nem gondolkodtam sokáig a Centrál kávéházban váratlanul jött ajánlatodon, amit a Nyugat-asztal éber felügyelete mellett tettél. Nem foglalkoztam azzal, miféle egyezség lehetett a tanítvány és a mester között. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy viszonyuljak ezek után Lócihoz. Mégiscsak a menyasszonya voltam! Szerettelek. Bárki bármit is hisz, nemcsak az előretörést, a lehetőséget láttam benned, igazán szerettelek. Persze nehéz elválasztani a szerelmet és a rajongást.
Nem álltál ugyan Ady Endre helyére, mégis, mintha részben beteljesült volna a Csinszka-epizód miatt Ady átka. Ha nem is az ínyedre, de a gégédre méreg hullt, s leltél ugyan egy másik asszonyt, itt vagyok, de őszintén… nemigen tudtál kedvedre ölelni…

Az Adyval készült közös kép 1917 júliusából. Ekkor még nem ismertelek. Tudom, Ady ötlete volt a fénykép elkészítése, ő hívott téged Székely Aladárhoz. Mintha tökéletesen tudatában lett volna mindkettőtök jelentőségének. Ha hallottad volna, hogy dicsérte Lóci a költészetedet! Azt mondta, verseid nagyobb hatással lesznek a magyar irodalomra, mint Ady lírája. Talán ezért is képes lettem volna beköltözni mellé, hogy a közeledben lehessek!
Erőt, elszántságot, hitet közvetítetek mindketten. A te szemed hátrébb ül, mélyebbről, megfontoltabban mutatja erkölcsiségedet. Adyé előreugróbb, kihívóbb, azonnalibb döntést sugárzó és gyors választ, megoldást, reakciót sürgető. Szája, ajka teltebb, dacosabb, a te szádat viszont szigorú bajuszod takarja nagyban.
Ady atyásan mögötted áll. Mintha rábólintana utadra.

Itt meg a Bánffytól bérelt Reviczky utcai lakásban! Jó kis környék volt. A már meghervadt grófnék a ház előtt sétáltatták öreg ölebeiket. Régi, egyszerű bútorok, ómódi festmények uralták otthonod, otthonunk. Nem véletlen, hogy odúnak nevezted lakod…
De én megváltoztattam a szobák levegőjét. Dohányszag helyett az én parfőmöm illata lengedezett a lakásban. Próbáltam barátokat is szelídíteni a házhoz, mert nem szerettem látni, ahogy a szerkesztőségi munkától, a regényírás fáradalmaitól letaglózva csak ülsz a sötét estéken, fogod a fejed és jajongsz… Mindig is túl sokat vállaltál, s gyakran kimerültél. Hányszor akartam melléd bújni, de csak fáradtan nyögdécseltél, majd nyugtalan álomba merültél!

Itt könyveid előtt állsz, melyekhez nem nyúlhattam hozzá egyedül soha… Főleg miattuk rettegtél a költözéstől. A költözés réme csaknem jobban aggasztott, mint a Baumgarten-díjak odaítélésének nyűgje, vagy a sok megírnivaló, esetleg Ildikó jövője, vagy a rossz felé haladó világ.

Dömös, Gizellatelep. Mertán plébánostól béreltünk itt szobát, s lejártunk a strandra. Még eveztél is egy kicsit fürdőruhára vetkezetten. Zilált, borzas a hajad, s oly emberien töri meg orrod és homlokod a napfényt! Csálén áll az evező kezedben, de elszánt az izmod. Csak ritkán és kevesen láthattunk így…
S a másik itt készült fénykép. Tanúság arra, hogy még itt is dolgoztál. Kora reggel levitted a papkertbe táskaírógépedet, a szilvafák alá, s ledőltél a magas fűbe. Pár pillanat múlva már kalimpáltál is a billentyűkön.

Esztergom, Előhegy. Öledben Ádáz, a kedves kis foxterrier, fekete kis fülecskéivel. De ki is érdemelte nevét, amit te aggasztottál rá, mert sokat rendetlenkedett, kitartóan tépte például a szőnyeg szélét. Mégis mindig milyen lelkes rajongással nézett fel rád! Én inkább csak az ellátója voltam… Az én ölemben pedig Ildikó, be nem teljesülhető szerelmünk leszakasztott gyümölcse!

Felolvasol a rádióban. Szinte megszólal a kép. Most is tisztán érzem nehézlégzésed. Hogy Ildikó milyen büszkén hallgatott mindig! Örülök, hogy eleget tettek kérésemnek, s hogy megörökítették hangjaid, melyek átvilágított tüdőkről, kiselejtezett röntgenfelvételekről, sérülékeny lemezekről szólnak Makai István elektromérnök jóvoltából.
Szerettem éneklő, kántáló hangod, szörnyű volt, mikor elveszítetted. Rettenetesen megviselt a műtét, a hercehurca. Olyan boldog voltam, mikor visszanyerted a beszélőképességedet, bár rekedt, fátyolos, fémes volt a hangod, de megszólaltál! Aztán minden kezdődött újra. Nem tudtál nyelni, beszélni, visszatért az a fránya daganat!

Halálos ágyadon készült rólad ez a fénykép. Ugyanazt látom, mint Radnóti. Csak csont és bőr és fájdalom vagy. És te még ekkor is politizálsz. Nem a magad baja, hanem a világ sorsa aggaszt. És mindezek ellenére még ekkor is képes vagy tréfálkozni. Előttem van, ahogy még betegágyadon is segítesz Ildikónak, ki bukásra áll latinból. S szinte látom Ildikót, ahogy segítőkészen sürgölődik ágyad körül.

Mit tud belőled megőrizni egy fénykép? Ki hallja ki a képből, hogy tudsz sírni egy szép versen? Ki látja bele vonásaidba ilyenkor eltorzuló arcod? Talán érzékeny, magányos lelkedből megérez valamennyit a szemlélőd. De nem lát a szívedbe, s nem tudhatja, milyen nehéz kenyérnek tartod a költőséget!
Nem érzékeli, milyen hangtalanul, elhúzott szájjal tudsz nevetni, akár a saját szójátékaidon is. Nem tudja, milyen az, mikor könnybe borul a szemed, amikor közlöm veled Csinszka halálhírét.
Nem érzi bajuszod szivar- vagy borszagát, nem érintheti csontos ujjaid.
És nem veszi észre a hajadban azt a kicsinyke tar foltot, s ha mégis meglátná, nem tudná az okát. Mert nem tudja, hogy akartad megpödörni Dzsón kutya bajuszát ötéves korodban, s hogy az válaszul hogy kapott bele kicsiny kis kobakodba.
Nem látja, nem érzi, hogy perzseli lelkedet a világ, nem tudja félelmeid, vágyaid, melyeket még velem is csak ritkán osztottál meg, s melyeket inkább a munkába öltél.

S mennyi minden van még a szívemben, emlékeimben, érzékszerveimben, amit nem közvetíthet egyetlenegy fénykép sem!

Kutasi Horváth Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Horváth Katalinnak hívnak. Apai nagyanyám zalai, nagykutasi. Ezért választottam a Kutasi…