„Talán a hang, talán a szó, talán
a vers üt át a félelem falán”
(Mészáros Viktor: A költő dolga)

Kutasi Horváth Katalin: Magunk rovására

Nem enged szólani, riaszt a félelem; megbénul a nyelv, tátog az értelem. Elszorul a szív, tompít a bánat, nem lehetek ura az erkölcsi aggálynak. Bűn, hogyha hallgatok, bűn, ha beszélek. Kínzón fáj a néma visszatérő téma. De ha mégis szólok, eltorzuló bókok, s védelmező csókok helyett szövetkező pókok hálójában vergődök, társaddá így szegődök.
Jobb lenne lapulni, vétlenné simulni, hangszínnel ápolni, válladra hajolni. Hangom talán megnyugtatna, engem is, s tán téged, szavammal beférkőznék a ridegen rút térbe. Félelemből kitéglázott fájdalmaink falában rést ütne tán szavainknak szenvedélyes hulláma. Egy ütemre lélegeznénk, szívünk ritmusára, s nem áldoznánk fel magunkat lelkünk rovására.
Ha ki mernénk mondani, mi is bánt igazán, ha nem csak találgatnánk, mi lehet, ami fáj, ha nem hagynánk abba, amit már elkezdtünk, könnyebb volna talán közelebb kerülnünk. Nemcsak a falhoz, melyet a félelem növesztett, nemcsak egymáshoz, mint két hitevesztett, hanem a világhoz, mely meghatároz minket, s meggondolatlanul reményeket hintett.
Jobb lenne most kibeszélni, ami lelkünk nyomja, s nem lennénk így annyira félelmeink foglya. Átütött az aggodalom lelkeinknek falán, szó nélkül is mindent tudunk, hiába a palást… Nem véd, ha nem beszélsz, se téged, se engem; a félelmed betakar, félelmem eltakar, téged is és engem!

Kutasi Horváth Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Horváth Katalinnak hívnak. Apai nagyanyám zalai, nagykutasi. Ezért választottam a Kutasi…