Elindulok. A cél: ott, valahol messze.
Gyalog oda menni, lehet, egy hét lenne.
– Busz után – vonathoz viszem a csomagom;
pótjegyért a sorba be is kell állanom.
Nem állnak előttem – talán – csak kétszázan.
Csoszogunk előre a kötél-karámban.
Induló vonatom lámpája már villog.
– No, Tibi! – Ehhez már kár lenne futnod!
Néhány perccel később: kezemben a jegyem.
Késést ír a jelző. Lám! Szerencse velem.
Hét percnyi késéssel kerekek csattognak,
s másfél óra múlva intek Balatonnak.
Zöldes-kék szemtükre csábítón rám kacsint.
Féltékeny táj erre, elém fákat taszít.
Vízillat bekúszik a nyitott ablakon,
de a magyar tengert hosszan nem láthatom.
Írígy: kőris, juhar, mással keveredve,
a távolbalátást igencsak elvette.
Jönnek a megállók, szinte számolatlan,
csak a Szigliget kibújni nem akar.
Na, végre! Feltűnik a várva várt tábla
s ismerős hang csendül, vonatról leszállva.
A két szerzőtársat rendelt kocsi várja,
de a kedves sofőr nekem is ajánlja.
Ötpercnyi út után, kastélyhoz beállunk,
s apró kavicsokat csikorogtat lábunk.
Arborétum több mint ötszáz növény faja,
a létemet nyomban nyűgözni akarja.
Tekintetem amint, dombról fut az égre,
Látom a várfalat, mely büszkén néz a mélybe.
Fák mögött felcsillan Balaton víztükre,
de csomagom sürget a kezemre ütve.
Huszonötöt kapok az ajtón beérve.
No, lám! Idejönni, már ezért megérte.
Szobámba belépve, számat is eltátom,
mert alkotó-helyet csodásnak találom.
Hamarosan megyek ismét ki a napra,
Hogy rátalálhassak: régi s új barátra.
„Ismeretlen, Nemcsak” köteteim hozva,
vajon leszek-e itt: áldva, vagy kidobva?
Ha senkinek nem kell: sem könyvem, sem testem,
Kicsi otthonomba, majd visszacipelem.
Ami jön ez után, arról most hallgatok.
Minek szóljak arról, melyet úgy is tudtok.
Elrejtve könnyeim, búcsúzom. Szervusztok!

Tuza S. Tibor az Irodalmi Rádió szerzője "Nevem: Tuza Tibor. Tudomásomra jutott, hogy ezen a néven többen publikálnak.…