Vén zenész kezében szól az öreg gitár;
régi szép időkről könnyezve muzsikál.
Nem hallgatja senki; nincs már véle barát.
Kik egykor rajongták, elfeledték dalát.
Pedig mennyi szép dalt komponált és dalolt.
Koncerteken hosszan a város sztárja volt.
Csitrik, komoly hölgyek sokan bálványozták;
kacagtak, sírtak és magukat kínálták.
Párnak nem választott egyet sem közülük;
nem hagyta, hogy néki adják a hűségük.
Így nem lett gyermeke, kinek örülhetne,
kivel nehéz órán még felnevethetne.
Olykor-olykor talán, unokákkal játszna,
s vélük, nekik új dalt, százat komponálna.
De nincsen gyermeke, sem kis unokája,
szüleit is a sír már örökre zárja.
Lakásán nem várja sem kutya, sem macska,
csak néhány kis hangya, étkét látogatja.
Ők is ritkán jönnek, elmaradnak sorra:
egyre apróbbá vált aláhulló morzsa.
Csak az öreg gitár a hűséges társa;
felsíró hangokat ő is halkra váltja.
Ha nem hallja senki, minek legyen hangos,
hiszen vén zenész is, úgy látszik, már álmos.

Tuza S. Tibor az Irodalmi Rádió szerzője "Nevem: Tuza Tibor. Tudomásomra jutott, hogy ezen a néven többen publikálnak.…