Rohanó évekkel az erő tovaszállt
s néni mozdulatán idő-bilincse zárt.
Hol van már a kecses, őz-szerű gyors futás,
domb aljról csúcsra a könnyed feljutás?
Hol van a sok boldog, áttáncolt éjszaka?
Hol van a kacagó barátok csapata?

A vidám ifjúság széthullott már régen.
Testük földben nyugszik s lelkük fent az égben.
Család is széthullott, amint párja elment.
Két fia új család gondjaitól terhelt.
Idősek otthonát, most, hogy választotta,
a családi lakást, közösségnek adta.

Gyermekei tudva, örökség hiányát,
haragra cserélik a szeretet lángját.
Mind két gyermekére jó sors bőven takar.
Ám, akinek sok van, annál többet akar.
Az új otthonába gyermekeit várja.
Hátha megbékélnek, s nyílik harag zárja.

A rohanó hetek hónapokba gyűlnek,
a szülői szívben a vágyak nem szűnnek.
Minél jobban fárad, lassul dobogása,
gyermekeit látni annál inkább vágyja.
Hangjuk, kacagásuk csak még egyszer hallja,
csak egyszer ölelje még őket két karja!

Hátha benyitnak? A szeme van kilincsen.
Várja, hogy valaki, neki onnan intsen.
A két drága gyermek, kiket ő úgy szeret,
fogják meg még egyszer a remegő kezet!
Mozdul a réz kilincs, zárt ajtó kitárul,
s a remegő testre ölelő kar zárul.

Tuza S. Tibor az Irodalmi Rádió szerzője "Nevem: Tuza Tibor. Tudomásomra jutott, hogy ezen a néven többen publikálnak.…