Rudi egy messzi-messzi tájon ébredt. Egy olyan helyen, amelyet eddig csak könyvekben vagy tévében látott. Egy gyönyörű és veszélyes esőerdőben, egy ősi varázserdőben ébredt. Miután feltápászkodott meglátott egy virágot. A virág – ez a legjobb elnevezés rá – leginkább egy húsevő növényre hasonlított. Vörös szirmai akár a karmok, vonzották a tekintetet és a tudatlanok érintését is. Már majdnem megérintette, mikor csuklója hirtelen szúrni kezdett. Gyorsan odakapott és vakarni kezdte. A szúró fájdalom eltűnt, de vele a virág is. Semmivé foszlott, mint amit a nihil varázslata érintett meg.

A virág eltűntével az erdő minden más része életre kelt. A levelek megmozdultak, a rajtuk lévő fennmaradt esőcseppek lecsordultak, és a talajon apró cseppekben felkavarták a tócsákat. A fiú nézte a nyugodt természetet és azon gondolkodott, hogyan juthatott ide. Mint minden álomban, az embernek nem szabad azon gondolkodnia hogyan jutott oda ahol van, itt sem szabadott volna, hogy szöget üssön fejébe a gondolat. Ám megtörtént, és nem lehetett tenni ellene. Okos gyerek.

A fákon, bokrokon és emberméretű leveleken túlról, valahonnan nem is olyan messziről nyöszörgés hallatszott. Halk, nyerítésszerű nyöszörgő hangok. A gondolat, hogyan is került ide, egy pillanat alatt elröppent és átvette a helyét egy félelemmel majdnem rokon érzés, a kíváncsiság. Megpróbálta megtalálni a nyöszörgő hangok forrását. Átvágott leveleken, bokrokon, fákon és végül meglátta. Egy ló feküdt a földön. Egy gyönyörű barna ló szalmaszínű sörénnyel. Orra fölött, szemei magasságában azonban egy apró vörös patakocska csörgedezett.

Rudi közelebb ment ám a ló megrémült. Megpróbált felállni, ám lábai nem engedelmeskedtek. Így minden, amire képes volt, csupán a fél térdre emelkedés volt. Fejét vadul megrázta és szemei még ennél is vadabbul kutattak a világban egy biztos pont után. Látszott rajta, hogy nincs jól.

  • Semmi baj. – mondta Rudi. – Nem akarlak bántani.

Lassan közelebb ment, bár a ló erőtlenül egyre csak próbált hátrálni, Rudi kérlelhetetlenül közeledett, egészen addig, míg el nem érte a ló orrát. Lassan, óvatosan megtapintotta, majd látván a ló félelmét, kezét az álla alá helyezte és végigsimította a ló nyakát. Az állat kissé megnyugodott. Ekkor látta a hősünk, hogy szerencsétlen állatnak valami kiáll a fejéből. Mikor közelebbről is szemügyre vette, észrevette, hogy a valami sokkal inkább a ló fejéből nő kifelé, mintsem beleszúródott. Ám a szarv-szerű képződményt letörték, vagy letörött.

Hosszú-hosszú percekbe telt, mire a ló megnyugodott. Lassan beesteledett és Rudi, minthogy nem tudott jobb helyet éjszakára letelepedett a ló mellé és nemsokára mély álomba szenderült.

Tóth Zoltán az Irodalmi Rádió szerzője.Kereső vagyok. Keresem azokat az apró részleteket, amik bármely művet elgondolkodtatóvá tesznek. Azokat…