Klein Magda 1Az Irodalmi Rádió szerkesztősége fájdalommal tudatja, hogy szerzője Klein Magda 2016. április 29-én, betegség miatt elhunyt. Magdával tavalyi szigligeti nyári táborunk alkalmával volt lehetőségünk jobban megismerkedni, majd 2015-ös antológiánk szerzői között is megtalálhatjuk nevét és egy alkotását. Innen emlékezünk most rá bemutatkozásával és megjelent írásával. Nyugodjék békében!

“…Tizenéves korom óta rajongtam Jókaiért, a mesés romantikus világáért, történelmünk számos alakjáért. Illyés Gyula 77 magyar népmeséjének hitvilága, izgalmas népi alakjai, egyszerű világa még ma is lenyűgöz…
30 évig Móron, a Radó Antal Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója voltam. Ma már nyugdíjasként Győrben élek. Török történelemből az ELTE-n szereztem a diplomát. Többször voltam azokon a török történelmi helyeken, ahol játszódnak novelláim cselekménye. Számos török és magyar történelmi forrást, naplót, és korabeli leveleket böngésztem át azért, hogy történelmi alakjaim hitelesek legyenek.
Már nem izgat Jókai írásművészete, jobban izgat a sajátom.
– Történelmi alakok a mai ember szívével, de nem eszével…
– Száműzött emberi alakok, olyan magyarok, akik török földön éltek, ott végezték életüket a nélkülözés közepette, őket vadászom.
A 16. századi magyarok a Héttoronyban, a 17. század végén Zrínyi Ilona, Thököly Imre Nikomédiában, Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen Rodostóban, Kossuth és társai Kütahyában, a 19. század elején Justh báró Isztambulban, – mind-mind száműzetésben,- ők a kedvenceim.
Illyés Gyula is írt a száműzött magyarokról; – Én is…
Szellemileg találkoztunk Illyés Gyulával: „– embernek maradni az úton mindhalálig…”

Klein Magda: Szent Benedek templom lakói

1737 szeptemberének végén néhány magyar bujdosó újból Sztambul utcáit járta. A hatalmas bazár kincseit csodálták meg, többen pedig a Sztambulban található kis magyar város negyed lakóival cserélték ki az otthonról kapott híreket.
A fejedelem két éve halott. Új reménység töltötte el a török földön élő minden magyar lelkét, amikor a fejedelem elsőszülött fia, József török földre érkezett. Ott élt Rodostóban, ott, ahol apja lehunyta szemét.
Fiatal, szőke, 37 éves, sovány férfi volt. Fontos szultáni vizitre invitálta József urat és néhány magyar hívét a török nagyvezér.
Sztambulban a Galatatoronynál, a Boszporusz partján terült el a Tophane városnegyed. Lépcsős utca alján, szűk tér. Az épület előtt kis kövezett udvar volt. A ház a Szent Benedek katolikus kápolna. Valamikor a génuaiak idejében a bencés rend, később a jezsuiták birtoka. A templom és a mellé épült kolostor főbejárata a hegyoldalon nyílott. A templom jobboldali mellékoltára előtti kriptában nyugodtak a török emigrációban pusztult fejedelmi család tagjai.
Rákóczy József lassan két hete tartózkodott a török fővárosban. Szinte minden nap elhatározta, hogy elmegy jó apja sírjához: tiszteletét tenni. Azon apához, akit ô nem is ismert, akivel sohasem találkozott. Hívei, csodákat vártak tőle, a magyar szabadság zászlaját akarták újból vele, s nevével kibontani.
Istenem, vele? Aki igen beteg ember, erősen sebzett a tüdeje. Ahányszor lóra ült, mindig bevérzett a tüdeje. Tüdővérzéssel nem sokáig élhet. Tudta ezt, mikor idehívták a magyarok. Ö tudta magáról milyen beteg. Orvosai sem bíztatták semmi jóval. Reménnyel, még avval sem. Feleséget, gyermeket hagyott otthon, császári kegyelmet, grófságot, biztos vagyont. Fellobbant életében a kalandvágy szele. Megcsapta, ne otthon szerettei körében haljon meg. Baját, betegségét megutaztatja, vágyat, álmot kergető lovagként vonult be apja düledező rodostói lakába.
Aztán ahogy teltek a napok, a keményedő tengeri szél, az éjszakai hidegebb levegő semmit sem segített tüdején. A nappalok végnélküli unott, szánalmasan unalmas, magyaros siránkozásokat hoztak számára az öregedő bujdosók között.
– A nagyságos fejedelmünk utolsó pillanataiban is reménykedett, hogy a magyar szabadság ügye nem veszett el.
Lépten, nyomon apjához hasonlítgatták. Ahhoz a férfihoz, akivel nem találkozott, akit nem ismert. Aztán a minap görcsös fájdalom lepte el. Vért köpött. Egyik mellérendelt szolgája mesélte neki, hogy nagyanyja, Zrínyi Ilona fejedelemasszony tüdőbajban, tüdővérzésben halt meg. Abban a kriptában, amit régóta kinézett magának, csupa családtagja feküdt, olyanok, aki e pártucat bujdosó magyarnak mindhaláláig csillagként ragyogtak a szemük, lelkük felett. Neki ők nem csillagok.
Nagyanyja, Zrínyi Ilona elől feküdt: erős kezű, férfiasan bátor természetét igen irigyelte. Inkább olykor el sem hitte, hogy asszonyban létezhetett ekkora erő. Thököly Zsuzsánna, nagyanyja lánykája, ki korán meghalt, ô is tüdőbajban. Ha felnőtt kort élt volna meg apja testvére, néki nagynénje lenne.
A két éve meghalt apa, az erdélyi választott fejedelem. Egyik nap esős, viharos időben, bő köpönyegében nyitotta be a templomajtót. Eléggé sötétben ment a jobboldali kripta felé. A latinbetüs felirat sejtette, hogy megérkezett. Keze ügyébe kis pislákoló gyertya került. Végig betűzte a kőbe vésett neveket: Zrínyi Ilona, Thököly Zsuzsánna, II. Rákóczi Ferenc.
Krákogott, torka erősen száraz volt. Mély levegőt vett. Köhögés ingerelte. Távolabb tartotta a gyertyát, nehogy elaludjon a lángja. Marta erősen a gyertyafüst, szemét, orrát is. Majdnem könnyre ingerelte. Kis idő múlva fojtogató köhögés rázta össze. Könnyek szöktek a szemébe. A sors könyve, az égen ülő hatalmak ingerkedtek vele. Minden arra kényszerítette, hogy sírjon, könnyezzen. Teste megborzongott. Sírni, férfiember ne sírjon. Mégha halnia is kell betegsége miatt, akkor sem. Nem tudta volna elviselni, ha otthon hagyott felesége, gyermeke siratták volna őt, a beteget, a haldoklót.
Futott, menekült, ide Rodostóba. A világot dobta, az életét, csak azért, hogy ne sirassák. Boldog véget akart, fejedelemként, a magyarok üdvözítőjeként akar meghalni.
Hideg veríték sorakozott elő homlokán. Szempillantásnyi rossz sejtelem vette kezelésbe. Istenem, ha török földön marad, őt is ide, ebbe a szürke, egyszerű kriptába temetik.
Megrázta fejét, elhessegette érzéseit.
Azt ő nem akarja, nem akarhatja…
1703-ban halt meg Nikomédiában a nagyasszony nagyanyja. Thököly, a kuruckirály két év múlva, ugyanott. Apja 59 évesen 1735-ben került a családi kriptába. Vajon jó anyja a német hercegnő miért nem vállalta apjával a közös sorsot a, bujdosást? Sem őket, a gyerekeket? Miért nem? Vajon öccse, György hol és hogyan élhet?
Sercegésre figyelt fel, majd egércincogást zajjal zavarta meg. Összecsapta kezeit, többször is. A csendes templom érdekes visszhanggal felelt a tapsra. József megtörölte nyirkos kezét ujjasával. Lassan mennie kellene. Hideg volt, és az esőtől átnedvesedett köpenyében igen fázott. Borzongott. Még fogait is összeütötte.
Egyik szolgájának asszonya egy hímzett virágos kendőt adott neki nevenapjára. Elővette, forgatta, simogatta. Szép, hímes, piros virágok. Háromszirmú virágok. Átfutott rajta, hogy családjának három halottja pihent a sírban. Hárman, mind a hármójuknak jut belőle egy-egy virágszirom…
Az összegyűrt virágos kendőt rátette a kripta kőlapjára. Kisimogatta kézzel többször is. Egy magyar asszony hímzett virágjai a templom magyar lakóin… Itt hagyja a kedveseknek. Ujjai lassan a neveken pihentek. Kicsit bizonytalanul, de apró pontossággal követte ujja az eltemetettek nevének betűit, végigsimogatta azokat. Míg ujjai ezt tették, szeméből patakokban bújt elő a számára is ismeretlen, a meleg, sósízű könny…

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…