Szeretem, amikor eljön az este tizenegy óra. Ilyenkor a lámpák elalszanak, majd bekapcsol az éjszakai világítás. Nincs a vakító fény, nincs az a nagy nyüzsgés, a hangzavar. Nappal olyan sokan idejönnek, nézegetik a mellettem állókat, forgatják, kipróbálják… és én? Pedig mosolygok. Ezt rajtam kívül senki sem teszi.

Már két hónapja itt vagyok. Igaz sokkal jobb, mint amikor a futószalagon kellett lennem. Az borzasztó volt. Az a sok fúrás, faragás, és amikor jött a forró víz… na, az kibírhatatlan volt. Csak kelljek már végre valakinek…

Tegnap idejött egy kisfiú és nézett. Engem, csak engem. De nem tudom miért nem emelt le.

  • Jaj! Levettek a polcról, de jó! És beletettek a kosárba.

Soha nem éreztem magam ilyen jól. Reménykedem abban, hogy most már jobb sorom lesz. Nem fogok unatkozni. Szeretném, ha szeretnének. Engem, csakis engem. Egy kis idő után a pénztárgép mellé kerültem, a többi társammal együtt, akikkel a kosárban voltam. Végighúztak valami fénylő csóván, ami egy kicsit megnevettetett. Majd a szatyorba kerültem. Elég hosszú volt az út, de mivel a szatyor tetején voltam, láttam a szép tájat. Már nagyon kíváncsi voltam, hova megyünk.

Amikor megérkeztünk, egy kisfiú szaladt felém, és kiemelt a kocsiból. Ismerős volt nekem. Rájöttem tegnap ő nézegetett a boltban. Rám nézett és mosolygott. Boldog voltam. Éreztem, hogy haza jöttem. Letett minket a székre, és elkezdett kipakolni. Én voltam az első. Elvitt a közelben lévő konyhaszekrényhez, és a polcra tett. Onnan néztem, hogyan segít a kisfiú az anyukájának.  Láttam jó helyre kerültem. Meghittség és szeretet áradt át rajtam.

Este volt, amikor jött a kisfiú, megfogott és elindultunk. Először láthattam az előszobát, majd jött a gyerekszoba. Kinyitotta az ajtót, bementünk és leült az íróasztalhoz, majd letett. De közben mindvégig nézett. Le nem vette rólam a szemét. Szép lassan kezdte levenni az átlátszó neylont, amibe be voltam csomagolva. A kezével megfogott, felemelt. Éreztem, hogy milyen meleg a keze. Tudtam, szeret engem. Kis idő után elővett egy levélpapírt, és hozzákezdett velem együtt írni. Hisz én voltam az ő tolla.

Bubrik Zseraldina az Irodalmi Rádió szerzője. Bubrik Zseraldina Renátának hívnak, 1972. május 19-én születtem Miskolcon, ahol életem legnagyobb…