kalmaneszter-feketefeherMűvészportré Kálmán Eszterrel – 2016.

Írásról, asztrológiáról, filmezésről beszélgettünk Kálmán Eszterrel, aki az Irodalmi Rádió állandó szerzője. A beszélgetés közben elhangzik néhány alkotása Bába Ildikó, Kardos Katalin, Vida Beáta és Turi Bálint előadásában.

Szerzői bemutatkozás:
Kálmán Eszter vagyok, könyvtár-magyar szakos tanár az eredeti végzettségem (mint sokaknak akik írói pályán kötnek ki), ebből következik, hogy imádom a könyveket, imádok olvasni, ez az alaptermészetem része. Évente nagyjából 100-120 könyvet olvasok el. Tehát valószínűleg nem véletlen amikor az ember egyszer csak a másik oldalra akar állni és “kezébe fogni a fakanalat”, vagyis kipróbálni magát íróként is.

Már gyerekkoromban történeteket találtam ki, akkoriban főleg indiánosokat, amit vagy a barátaimmal vagy a játék katonáimmal játszattam el. Eleinte a rajzolás volt a szenvedélyem, minden történetemet lerajzoltam Aztán tizenévesen, a gimiben egy nálam szellemileg érettebb osztálytársam hatására írni kezdtem mindenfélét: verseket, mini novellákat, színdarabokat stb. Nagyon színház/irodalom- és művészetrajongó társaságba kerültem, ők inspiráltak egyfolytában. Ebből felnőtt éveimre a versírás- és novella írás maradt meg. Amikor megalapították a Magyar Elektronikus Könyvtárat (MEK) az alapítók közt voltam és így be is került a mondhatni legelső e-könyvem oda, ami egy verseskötet volt „Szálló Madár” címmel.

A verseim és novelláim eddig többféle antológiában jelentek meg. a miskolci Irodalmi Rádióban fel is felolvasták párszor a verseim.

Az IR, a Barátok verslista és az első Moly.hu nyomtatott antológiában (Tetovált mementó) jelentek meg a továbbiakban verseim

Ezenkívül szeretek ún. fanfiction-öket is írni (főleg a Gyűrűk Ura világából- ebből már egy kötetre való összegyűlt), mert ez egyfajta stílusgyakorlatnak is felfogható. A másik nagy kedvencem egy sorozat most a Supernatural (Odaát) de abból még csak egy fanfiction született a tollamból. Ezek és a többi szépirodalmi írásom az ingyenes Wattpad oldalon érhetők el.

Szóval nem teljesen kezdő vagyok, de ezek szépirodalmi próbálkozások voltak. Most pedig a szakkönyvek terén próbálom ki magam, ami szintén adódik a praktikus természetemből. Kifejezetten szakkönyv- sorozatot tervezek, méghozzá a mostani szakmámban, mivel asztrológus volnék, így asztrológiai alapkönyveket tervezek kiadni. Miért is? Mert annyi bulvár asztrológiai mű kering a köztudatban, hogy szeretném kicsit helyrerakni a fejekben az asztrológiát mint olyat, ill. akinek nem telik tanfolyamra, az akár ezekből a könyvekből is hiteles alapokat sajátíthat el. Az első könyvem „Csillagok útján – intenzív bevezetés az asztrológiába” teljesen kezdő szintről indul és az alapfogalmakat magyarázza el egészen a teljes horoszkóp elemzésig.

A következő könyvem, ami már szövegileg kész csak a szerkesztés várat magára párkapcsolati asztrológiáról fog szólni. És van még egy vagy 4-5 könyv tervem.

Kálmán Eszter filmjei a YouTube-on:
https://www.youtube.com/channel/UCaVcYxis9y15NZMzS17Cjnw

Asztrológusi facebook oldala:
https://www.facebook.com/adastrakonyvek/

Könyvajánló – Csillagok útján – megvásárolható a Bookline oldalán

kalmaneszter-csillagokutjan-boritoLehetséges könnyen, gyorsan, egyszerűen asztrológiát tanulni? Igen is, meg nem is. Az elmélyült tudáshoz ajánlott egy tanfolyam és egy megfelelő tanár, aki az apróbb összefüggéseket is el tudja magyarázni. Ám az alapvető ismeretek megszerzéséhez, az alapvető áttekintéshez bőven elég ez a könyv is. Ebben a könyvben az az újdonság, hogy nem kész “recepteket” kapsz, amit aztán igen nehézkesen lehet összeilleszteni és alkalmazni konkrét esetekben, hanem az asztrológiai rendszer alapjait érted meg. Azonfelül, hogy az alapfogalmakkal megismerkedsz (bolygók, jegyek, házak stb.) kapsz egy használható rendszert ezekre építve, illetve olyan fogalmakkal is megismerkedhetsz, amiket mindig szerettél volna tudni de soha senki nem magyarázott el neked. Mint az ősminőségek (amiből minden felépül), bolygók méltóságai (sokkal többféle van, mint gondolnád), a recepciók mibenléte (melyik bolygó kit szeret és kit utál), a házak örömei, a sújtottságok vagy éppen a kombusztaság (Naptól való égetettség) és még sok izgalmas dolog az asztrológia világából.. Más ilyen könyv nincs a piacon, mely ezekkel az alapvető tudnivalókkal foglalkozna érdekes valós példákon és híres emberek képletein keresztül. A végén saját magad is meglepődsz majd amikor onnan kezdve, hogy mi is az a bolygó pontosan – eljutsz odáig, hogy lazán ki tudod elemezni, miért nem működik a barátnőd szerelmi élete (vagy a sajátodé). Kalandra fel! Miért hallgass rám? Több mint 20 éve foglalkozom asztrológiával, ebből 7-8 évet hivatalos tanulással töltöttem, Kalo Jenőnél, meg a RACAS egyesületben, és a Buddhista Főiskolán vizsgáztam és okleveles asztrológus vagyok. Többszáz-többezer ember képletét elemeztem már az évek alatt, radix elemzéssel, szinasztriával és kérdőasztrológiával is foglalkozom.

Fotók a szerzőről

DCF 1.0

kalmaneszter-videokameraval

kalmaneszter-2.jpg

Ízelítő a műsorban elhangzott alkotásokból

Múlt szerelmek

A szerelem vakká tesz, tudod
a szerelemtől bolyongsz egy
utcában ahol ő lakik
a szerelemtől örökre beléd ég
egy fotel, egy ágy, egy tévé képe
vagy egy szobáé, ahol sohase jártál
A szerelemtől vakká válik az ember
semmit se lát meg és mindent megérez
Ettől látod szemtelenül fiatalnak az öreget
szépnek a csúnyát, karcsúnak a kövéret.
A szerelem elhomályosítja a ráncokat
a nyakadon és arcodon.
És csak a szemed marad meg
a gyönyörű, színváltós szemed
mely koronként szint vált és játszik veled.

A szerelemtől haragszol és
meghatódsz régi dolgokon
A szerelemtől ég a belsőd és
szomorú vagy, mert ködbe zuhant
és az évek múltán elsuhant.
De a szerelemtől mosolyogtok egymásra
kinyílik arcotok és újra az a fekete fiú
és hosszú hajú lány vagytok
kik voltatok hamvason és tétován fiatalon.
Miközben szürke a haja
te meg már régóta fested a tiédet
és család van és gondok
és megélhetés és munka
és csalódás és annak kiheverése,
miközben kezetek egymás felé téved,
ahogy az író mondja:
a szerelem megvált és
visszaad az álmaidnak
– akár igen, akár nem –
A szerelem szint vált
és koronként játszik veled…


Telihold

Szeretek éjjel sétálni. A sötétlő mezőkön át. A fehér hold fényében.

Mostanában hosszú sétákat teszek éjjelente. Inkább, mint az álmok. Azok a rémisztő mégis csodás álmok. Sötétről, száguldásról, vérről szólók. És a végén: érzem, tudom, valami borzalmas dolog történik. És az iszonyatban az a legborzasztóbb, hogy élvezem! Akkor inkább a hold fehérezüst fénye, mely vezet, sőt csalogat a sötét mezőkön át.
Mert nem lehetnek igazak a családi legendák! Azok az elsuttogott félmondatok, imádságok. A falusiak félrenézései. Akkor sem, ha nagybátyám volt a családom egyetlen életben maradt tagja. Szüleim rejtélyes balesetben haltak meg még kiskoromban. Nekem nem mondott senki semmit – hiába kérdezősködtem felnövekedvén. Abban a távoli városban, ahova sietve költöztettek el, és ahonnan most hazatértem. Akkor sem, ha nagybátyám a halálos ágyán azt suttogta fülembe: “Óvakodj az álmoktól! Mert eljőnek majd az Álmok. Soha ne engedj nekik!”
Talán ezért is sétálok ma kint a sötét, meleg, virágillattal terhes mezőkön, ahelyett, hogy álmodnék. Vérről, száguldásról, karmokról. Nem! Itt a csendesen csobogó patak partján a kerekedő hold alatt biztonságban vagyok tőlük. Én nem hiszek az álmokban – egy józan, racionalista század racionalista fia vagyok. Az álmok csak a tudatalatti termékei, nos, néha kellemetlenek, de nem árthatnak fizikai valójukban. És ezt el is hiszem itt a fűben, a meleg puha éjszakában, mely ezernyi érintéssel csiklandozza érzékeimet. A fûszálak érintése a bőrömön, az apró éjjeli állatok neszezése az aljnövényzetben, valahol távol a falusi kutyák ugatása és a hold, a kerek, ezüstös hold fodrosan tükröződő képe a vízfelszínen.
Előrehajolok, számba lágyan áramlik a patak hűs vize. Nem is értem azokat az embereket, akik elzárják magukat a természet gyöngéd ölelésétől, rebbenő csodáitól. Az ostobák! Elzárják magukat falak mögé, el az ezer hanggal lélegző, lüktető természettől. Itt kint az álmok sem riasztóak – azok csak a falak mögül tűnnek oly’ áthatóan rettenetesnek. Itt kint szabad vagyok. Legszívesebben megölelném azt a kerek, fényes teliholdat, amely ma kicsalogatott ide a patak partjára. Felegyenesedek, kezeimet a hold felé tárom, mintha énekelni szeretnék neki, mert megajándékozott az ezüstös éjszaka szépségeivel.
De torkomból nyüszítés tör csak elő. Morgással vegyes nyüszítés. Egy pillanatra riadalom cikázik át rajtam – továbberőltetem hát hangszálaimat.
Aztán kicsap torkomból a diadalmas üvöltés, és mielőtt megérteném, mi történik – felszegett fejjel vonítok a holdra. Távoli kutyakórus felel rá. Az emberi lét a ruháimmal együtt foszlik le rólam. A szőr puhán borítja testem. Látok és hallok mindent az éjszakában. Azok a csodás álmok…Ma éjjel vadászni fogok!

 

A Szépség és a Vonat

(Németh Gábor parafrázis)

Minden valaha volt szépségekből való. És nem az esztétikum személytelen kiáradása, nem bizony. Szépséges fények nőnek az égig, pillanatok válnak rögökké. Élesen esik rá a fény. Mikor valami vagy valaki kiválik a tömegből. Barnásvörös tincsek a homlokban, résnyire húzott keskeny kék szemek. A nap felragyogtatja a szemben ülő arcán a fényeket. Tündéreket lát ott, ahol semmi keresnivalójuk tündéreknek. Elréved a vonások tökéletességén. Álljunk meg! hisz ez az a pillanat- kiáltaná Ön. A tökéletes szépség megcsillanása a mindennapi utazások szürkeségében. Miért nem lehet minden pillanat  ez a pillanat – őrlődik Ön. Óvakodik megszólítani a Szépséget, hadd maradjon szép a maga elérhetetlenségében. Hadd fessen álmokat az Ön szeme elé. Hadd okozzon édes érzéseket. Hadd tépje szét a valóság érdes szövetét. Nem akarná, hogy sekélyes csevegés, koszlott inggallér, másvalaki vihogása, vagy leszállván esetlen mozdulat rontsa el a pillanatot. Az ő és az Ön pillanatát. Talán, ha elég sokáig nézzük, minden szép lehet? – Ön nem hiszi ezt. A szépség önmagától való, leírhatatlan vonzalom. Tán csak az veszi észre, akiből hiányzik. A fájó vágyódás a sohase volt érzések iránt. Elréved a hajában játszó napsugarakon, és azért imádkozik és retteg, hogy folytatódjon ez a vonatút, és örökké tartson ez az elérhetetlen pillanat.

 

Búcsú 2.

fekete haja
röpködött a szélben
szemeiben tárult fel
elõtted az élet
messzire nyúlnak az utak
végtelenbe vágynak a szívek
bugyborékoló lágy hangok
óva intenek
mégis torkodhoz
szorítod késed
késõn jön már
a felmentõ sereg
elözönlik házadat
sajnálkozva ingatják fejüket
szétszabdalt világod láttán
majd szendvicseik mellett
megbeszélik eseted
s lágy madárszóban
baktatnak el
a tavasz fái közt


Előbb vagy utóbb megtalálják

Ismered a délutánokat, amikor az ablakon keresztül a nap árnyékokat vet a szoba falára, a kinti fa ágai szabdalják a fény útját, egyedül ülsz éppen, Cortázart olvasva (innen az abszurd hangulat), a falon Avati olasz rendező fekete-fehér filmplakátja (innen a horrorfilmes hangulat).
És akkor kezdesz lebegni, minden olyan jó kis szürreális, agyadban fomálódnak a leírandó mondatok, és akkor hirtelen benyit az ajtón az a pasi, akiért oly régóta dobog a szíved!
És megrendülsz és elakad a lélegzeted, elönt az izgalom. És persze gyorsan összehajtod a papírt amire írtál, de a Cortázar könyvet elölhagyod, mert tudod, az ő kedvence is. Hátha észreveszi – és vársz remegve, hátha, hátha ez a pillanat, ez a találkozás más lesz mint az eddigiek, hátha most megtörténik a csoda: úgy igazán rádnéz, elmosolyodik, közelebb lép, esetleg megcsodálja amit olvasol (a könyvben könyvjelzőként ott lapul ez a vers), és talán elkezd róla beszélni és egyre közelebb lép ő is, a keze is, a szája is…és csapó!
Vége a filmnek, mert a pasi csak beszaladt valamiért, körbepillant (bár mintha próbálná elolvasni a fejjel lefelé levő könyv címét a kezedben), aztán kurtán odavet valamit, majd ahogy berobbant, távozik is…és te maradsz, kalapáló szívvel, és előhúzod a papirt a könyvből, és lassan befejezed a versedet….

(De a fények már nem ugyanazok többé.)

Előbb vagy utóbb megtalálják…

ahol véget ér az ég
a faágak fraktálokat vetnek
a boldogság forrását
Pedig elrejtőzik
jól nagyon
ruhásszekrénybe bújik, 
szék alá
a sarkon toppan elénk
szekrény mögül üvölt ránk
s mi mellkasunkhoz kapunk
elakad lélegzetünk
a délutáni csoda láttán 
ahogy egy pillanatra 
fel-felfénylik az élet szíve
– s aztán gyorsan az elfordulás
hogy soha nem lássuk többé
visszadugjuk, vissza oda
a rejtekhelyére
hogy mi se találjuk meg
– se utóbb, se előbb
soha-soha többé

 

Léghajó

este kihalt a bár
szaxiszólót fúj az éj
hangok peregnek a zongorán
pár vendég bort lötyböl
poharában
elmélázós jazz kering
a türkiz falak között
másvilág egy négyzetméterén
elrepül a képzelet
a zongorista háta mögött
kártyalapok hullanak a földre
kihalt fövenyen sétálok
mezitláb

lábamban zene

vissza-visszaránt az emlékezet
s a kávéfőző az régi gép
zúgása átránt a tereken…

 

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…