nagymeretu borito.qxdT. Molnár Zsuzsanna: Az Igen Szomorú Királylány

Megjelent kemény kötésben, 122 oldalban.
Kiadó: Zöldnap Kft.
Megjelnés éve: 2006.

Ára 1800 Ft
Vásárlási lehetőség a szerző elérhetőségein:
– postán: T. Molnár Zsuzsanna, 9735 Csepreg, Szombathelyi u. 1.
– ímélben: toboz36@gmail.com
– telefonon: 06 94 365 452 vagy 06 30 587 7292

A meseregény hőse egy kislány, aki királylány. Meggyőződésem, hogy minden gyermek királylánynak és királyfinak születik, de a felnőttek világa ezt lassan elfelejteti. Ezért hiszik magukról, hogy senki sem szereti őket, és ettől már kicsi korukban boldogtalanok lesznek. A mi királylányunk hosszú próbaútra indul, hogy visszaszerezze boldogságát, és úgy nevezzék megint, mint egészen kicsi korában. Igen Szomorút 122 oldalon kísérhetjük figyelemmel nehéz, de sikeres próbaútján, a Bekerített- és a Bekerítetlen Birodalmakban, aminek végén minden vágya teljesül. Megérdemli. Nálunk a 3. osztályokban, megjelenésétől kezdve, ez a „kötelező” olvasmány.

Tudtam eddig is, hogy az élet boldogságkeresés, a próbatételek sora: mindhalálig. Igen, mert szabadulni szeretnénk szomorúságunk béklyóitól, a keservek kedvet rontó idejétől, hogy mindig visszaszerezzük elcsent és rejtőző örömeinket, mint itt az Igen Szomorú Királylány a valódi nevét. Tiszták, gyönyörűségesek és hamvasak azok a rajzok, amelyek a szöveg csodáját erősítik. Képzeletben megölelem hát a szerzőpárost, a kis rajzolót és a felnőtt gyermek-írót, hogy tiszta szívvel ajánljam e munkát mindazoknak, akik arra vágynak, amire vágyniuk kellene mindenkinek.” – írta recenziójában a könyv hátsó borítójára Balogh József szombathelyi költő-tanár. (1951-2011.)


Részlet a könyvből

Az első rész, amelyben megismerjük a legfontosabb szereplőket

Hol volt, hol nem volt, az Óperencián innen, Bergengócián túl volt egy királyság, amelyet úgy neveztek, hogy a Kékég Földje. Itt uralkodott Kékanyó és Kékapó. Három lányuk közül kettőt már feleségnek vittek a szomszéd országok királyfiai. Tették ezt boldogan, mert mátkáik derűsek és kedvesek voltak. Szemük ragyogott, bárkire is néztek. Nem így a harmadik, a legkisebbik királylány!
Az igazi nevét már régen elfelejtették, csak úgy szólították: Igen Szomorú. Hiába volt felette kék az ég, a bánat nem hagyta el az arcát. Mikor mosolygott utoljára? Senki sem tudta.
Szomorkodott eleget Kékanyó és Kékapó, mert így bizony senkinek sem kell feleségnek a legkisebbik királylány.
– Hogyan csalhatnánk arcára mosolyt?- erről gondolkodott Kékég Földjének minden lakója.
– Na, lássuk csak, mi lenne a megoldás! – tűnődött a Nap, amely elé két felhő kúszott a kék égen, mert a királylány éppen akkor ment arra.
– Mit is tehetnénk? – dugták össze fejüket a tulipánok a nárciszokkal, de abbahagyták a tanakodást, mert meghallották a királylány lépteit. Lehajtották, vagy másfelé fordították a fejüket, hogy ne is lássák bánatos arcát.

Elkezdődik a próbatételek sora

Igen Szomorú már rettenetesen várta a harmadik napot. A palotában nagy volt a sürgés–forgás. A szabók varrták a királylány álruháját, Kékanyó sütötte a hamuba sült pogácsát, a sarukészítő is sebesen dolgozott. Azonban senki sem akart napirendre térni a fölött, hogy egy királylány, aki még nem is egészen nagy, világgá indul. A fiúk teljesen mások! De lassacskán mégis csak belenyugodtak.
A harmadik nap reggelén Igen Szomorú felvette a királykék fiúruháját, koronája alá tűrte hosszú haját, lábára csatolta piros szélsaruját. Tulajdonképpen elégedett lett volna a külsejével, de a szeme olyan szomorú volt, hogy nem tudott igazán örülni.
– Éppen azért indulok útra, hogy ne így legyen – gondolta, és erre megnyugodott. Azt azonban elhatározta, nem megy el anélkül, hogy az öreganyótól búcsút ne vegyen. Ezért elment a kettős törzsű, nagy lombú fához, hátha ott találja. Ahogy gondolta, ott is volt. Már messziről intett neki, az anyó meg rámosolygott.
– Nagy útra indulok – mondta a királylány – búcsú nélkül nem akartam elmenni.
– Nagyon megbántottál volna, ha nem köszönsz el – mondta az anyó. – Helyes, hogy felkerestél. Adok neked egy kavicsot, ha bajba jutsz, vedd a két tenyered közé, és dörzsöld, amíg fel nem melegszik. Amikor szikrázni kezd, a segítség is megérkezik.
A lány nézte a lapos, kerek követ. Közönséges, szürke kavics volt, amilyent az utak mentén, meg tavak partján ezrével találni. Igen Szomorú megsejtette, hogy az igazi érték sohasem hivalkodik, nem kelleti magát. Amikor eljön az ideje, akkor mutatja meg igazi arcát, és olyankor csodálja mindenki. Megköszönte az ajándékot, és elbúcsúztak egymástól.
Igen Szomorút már várták a palotában. Ott vállára vette a tarisznyáját, amibe Dadus belerakott minden fontosat, a hamuba sült pogácsát is.
A Rózsák Útján ballagtak, és Igen Szomorúnak most tűnt fel először a virágok szépsége és csodálatos illata.
– Miért nem vettem eddig észre őket? Ha visszajövök, majd jobban figyelek rájuk – határozta el.
A szülei elkísérték egészen a gyümölcsös kertig. Mindenféle hasznos tanáccsal ellátták a búcsú perceiben.
– Nagyon várunk vissza! – törölgette a szemét Kékanyó.
Igen Szomorú pedig átlépte a gyümölcsös határát, és ezzel elkezdődött a Próbatételek Útja.
– Csak bátorság! – biztatta magát, és megigazította lábán a piros szélsaru szíját.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…