Puha ágyban ébredt. Sokan álltak körülötte. Ott volt Theodor, a vén troll, nagyi, apa, anya, a javasemberek, valaki sötét ruhában és még megannyi ismeretlen. Volt aki mosolygott, volt aki szomorúan nézett maga elé.

Rudi lerázta magáról a port, amit a barlangban szedett össze, majd felült.

  • Hogy jutottunk ki? – kérdezte.
  • A troll a markába vett és én mutattam a kiutat. Gyorsan kijutottunk, de te elájultál. Először azt hittem a vén kő összenyomott, csúnyán le is teremtettem érte, de aztán levegőt vettél és sok port köhögtél fel. – elhoztunk hát az ispotályba.
  • Miért van ilyen furcsa érzés a hasamban? – kérdezte Rudi. Nem tudta volna megmondani mit is érez, de leginkább olyan volt, mintha minden ereje a hasában lenne és onnan áradna szét benne valamilyen boldogság.
  • Koncentrálj arra fiam. – mondta a sötét ruhába öltözött ember mély búgó hangján. – Ott van most minden boldogságod. Érzed ahogy a testedből lassan elszáll minden fájdalom, szomorúság és aggodalom? Ne, ne ijedj meg! – mondta mikor a többiek szemei könnyekkel teltek meg. – Örömükben sírnak. Most pedig gyere. Sétáljunk egyet.

Rudi lassan felkelt és megfogta a sötétbe öltözött alak felé nyújtott kezét. Meleg volt és puha. Theodor és a vén troll elindultak a nyitott ajtón keresztül a fényes folyosóra. A mosolygós puha kezű emberrel pedig követték őket. A folyosó hosszabb volt, mint amire emlékezett és sokkal de sokkal világosabb. A neonlámpák fénye erősen bevilágította a fehér falakat, az ablakokon pedig a meleg nyári nap sugarai árasztották el fényükkel az előttük húzódó végtelent.

  • Nézz ki kérlek az ablakokon. – mondta az ember Rudinak. – Látod a zöld mezőket?
  • Sokat játszottam ott, nem messze van nagyiék kertjétől. Átszeli egy patak is. Rengeteg pipacs nyílik körülöttük.
  • Látod a piacot is?
  • Milyen régen voltunk ott nagyapával. Most látom csak, hogy bement a kocsmába. Azt mondta, hogy valamit el kell intéznie.
  • Látod nagyiék kertjét?
  • Igen, és anya a verandán éppen egy telefonál valakivel. Szomorúnak tűnik. Nem mesélte soha kivel beszélt.
  • Látod a kis szobrot a kezedben?
  • Éppen elraktam a zsebembe. Megmozdult. Látom, ahogy tüsszent egyet. Biztosan sok volt a por a zsebemben.
  • Látod az éjjeliszekrényedet a kórházban?
  • Tele van mindenféle ajándékkal. Mintha karácsony lenne, vagy a szülinapom. Sok mindent szeretek rajta. De azt a mazsolás csokit nem tudom ki hozta. Azt bárki elviheti. Sőt a többi sem kell, biztosan másnak nagyobb szüksége van rá. Meg kellene mondani nekik.
  • Hát mondd meg. Csak szólnod kell. De vigyázz, mert száraz a torkod és kiabálnod kell.
  • Adjátok őket… – kezdte Rudi – a gyerekeknek. – fejezte be, majd köhögnie kellett. A következő ablaknál látta, ahogy az ágyban fekszik és kezével az éjjeliszekrényére mutat, és mozog a szája, majd a keze lecsuklik.
  • Büszke vagyok rád. – mondta a bácsi. – Van egy ajándékom a számodra.
  • Micsoda?
  • Nézd csak ki vár a folyosó végén?

A folyosó végén az ajtó lassan kinyílt és nagyapa bukkant fel mögüle. Kinyújtott karokkal várta unokáját. Mikor odaértek, a bácsi letérdelt elé és a vállára tette a kezét.

  • Nagyon bátrak vagytok ti gyerekek. Köszönöm, hogy sétáltál velem.

Rudi intette neki, majd megfogta nagyapja kezét és Theodorral és a vén trollal kisétáltak a kórházból, egyenesen a gyönyörű napsütésbe.

Tóth Zoltán az Irodalmi Rádió szerzője.Kereső vagyok. Keresem azokat az apró részleteket, amik bármely művet elgondolkodtatóvá tesznek. Azokat…