Amikor a városban tartózkodom és szükségem van valamire, a legközelebbi ABC-be megyek vásárolni. Ez történt a legutóbb is. Az üzletben a bejárati ajtóval szemben húzódik a tejes polc. Mindenféle tejek, túrók, kefirek, joghurtok, sajtok tömege sorakozik, ahogy lenni szokott. A vásárlóknak egy nagy csoportja zsúfolódott össze előtte ez alkalommal. Mintha mindenki pont most, pont itt tejterméket akarna vásárolni. Odafurakodtam, hiszen én is ilyent szándékoztam venni. Közelebb érve láttam, hogy egy kedves arcú, idős asszony foglalja el a polc teljes hosszát. Még sohasem láttam őt sem a környéken, sem a boltban. Derékban majdnem kétrét görnyedt, hátán hatalmas púp. Tejfehér arcbőre hibátlan, mint egy kisbabáé, szelíd, szürke szemei értelmesen villannak, ezüst szürke haján megcsillant a fény. Egy kerekes szatyrot húzott maga után, e mögött padig a kötelező bevásárló kocsi. A két eladó, akiket szóval tartott, meg az előbb felsorolt szerelvényei teljesen elfoglalták a polcot. „ És melyik az élőflórás, melyik a félzsíros, a homogénezett, az ilyen, az olyan.” Az eladókkal leszedette, visszarakatta a termékeket, hol kefir kellett, hol joghurt. A vásárlók közben szétszéledtek. Egy pillanatra a bevásárló kocsijához lépett, hogy beletegye a végre kiválasztott árut, ekkor én kihasználtam a megüresedett helyét, hogy megkaparintsak egy joghurtot meg egy kefirt. Sajnos csak a joghurtra volt elegendő időm, mert angyalarcával rögvest visszatért és udvarias, de nagyon határozott hangon megkért, hogy távozzak, mert most és ezen a helyen ő vásárol. Engedelmeskedtem, majd visszajövök később a kefirtért, gondoltam.

Az üzlet másik részében a macskámnak válogattam ennivalót az állateledel polcnál. Amint keresgélek a tápok között, hátulról megszólít valaki. Az angyalarcú volt, segítséget kért, hogy eligazodjon a szemközti polcokon lévő arckrémek, testápolók között. Sok kisebb, nagyobb tégely, tubus, flakon sorakozott egymás mellett, s az árcédulák nem voltak egyértelműek, melyikre vonatkoznak. Végig egyeztette velem a krémeket és az árcédulákat, / eladó sehol, akire átpasszolhatnám/, melyik a hidratáló, melyik az arckrém, s melyik a testápoló, a tusoló, melyik hány gramm. Senki sem jött arra, mivel mi ketten a szerelvényekkel elfoglaltuk az egész sort. Amikor végre megszabadultam tőle, már alig emlékeztem, hogy mit szeretnék vásárolni. Tétován elindultam a pékáru felé, s amint ott válogatok, egyszer csak egy sornak a vége kunkorodik a kiflikhez. A sor eleje pedig egészen a felvágott pultnál volt. Jól sejtettem, az angyalarcú foglalta el a pult teljes hosszát, foglalta le a két eladót a kérdéseivel, a pultot a szerelvényeivel. Tudtam, hogy széles ívben el kell kerülnöm ma ezt a részleget.

Lassan magamhoz térve megvásároltam, amit kellett, s beálltam a pénztár előtt kígyózó sorba. Ekkor megszólalt egy hang a mikrofonba, hogy újabb pénztáros álljon be. Így kerültem én elsőnek az újabb kasszához. Az ismerős pénztáros a fejével int a másik kassza felé. – Mindig ezt csinálja! Nem lepődöm meg, amikor ott az angyalarcú öregasszonyt látom. Miatta duzzadt fel a sor, s kellett a másik pénztárost is beállítani . – Most azt játssza – folytatta a pénztáros – , hogy elfelejtette a kódját. Amikor bejön, hetente, kéthetente, úgy eldugul tőle a bolt, mint nyári hétvégén az M7-es autópálya. Egyedül él, s velünk szórakoztatja magát. Élvezi, ha csak vele foglalkoznak. Már távoztam a boltból, amikor a kis öregasszony még mindig a fiatal pénztároslánytól tudakolta a blokkon lévő jeleket, egyebeket immár egyedül, a többi vevő mind elpártolt már a másik pénztárhoz. Utána napokban az ABC-hez közeli zöldségeshez igyekeztem, s ahogy közeledtem, látom, sok ember gyűlt össze a bejáratnál. Csak nem az angyalarcú öregasszony vásárol megint? Csüggesztett el a gondolat. Megnyugtattak, nem, csak a pénztárgép romlott el. Azt még kivárom…

Kert F. Klára az Irodalmi Rádió szerzője. Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem,…