tmolnarzsuzsanna-szakacskonyvT. Molnár Zsuzsanna: Szakácskönyvem sárgult cédulái

Kiadó: B. K. L. Kiadó Szombathely
Megjelenés éve: 2008

Ára: 1600 Ft

Megrendelhető a szerzőtől:
Sudár Lászlóné T. Molnár Zsuzsanna
9735 Csepreg, Szombathelyi u. 1.
E-mail: toboz36@gmail.com
Telefon 06 94 365 452; 06 30 587 7292

Anna Ahmatova gyönyörű versrészletével indítom mondandómat. /„ . . . Képtelen dolog, /hogy annyi emlék őröl a szívemben./ Emlékezetem vendége vagyok/ nagy ritkán. De még ő is becsap engem./” Valóban, a szakácskönyvemből kihulló, elsárgult receptek idézték fel azok emlékét, akiktől kaptam őket.  Tizenegy élettörténet kúszott elő a cédulákat forgatva, úgy gondoltam, hogy lejegyzem azokat. Családtagjaim, rokonaim, kedves emberek a múltamból ide kerültek a könyvem lapjaira. Polgári- paraszt és értelmiségi családok idéződnek meg egy-egy elsárgult ételrecept nyomán. Megjelenik velük a történelmi kor, a hozzájuk tartozó környezet, de kiemelten az örök asszonyi törekvés, hogy a családot étellel ellássák. „. . . De minden recept mögött ott van egy asszony, körülötte az otthon melege, a párolgó étel felett elhangzott szavak, a lélek és gyomor elégedettsége, örömök és bánatok. Ott a miliő, amelybe születtek, vagy teremtettek maguknak, és a kor, amelyben nem szabad választásuk alapján élni kényszerültek.”

Számba vettem a régi konyhák ízeit, ételeit, és le is írtam az elkészítés módját. Elmélkedtem közben az emlékezetünk megőrző képességéről, amely lehetővé teszi számunkra a múltba nézés nagy kalandjait. Aztán visszatettem a recepteket a szakácskönyvem lapjai közé. Barna  betűkkel nyomták a könyvemet, ó sárga lapokra.


Részlet a könyvből

A csalamádé meg a mentatea

A magas téglakerítés úgy védte a négy öreg hölgyet, mint kolostorok falai az imádságos szerzetesnőket. Aki belépett a dísztelen, erős kapun, annak számára kívül rekedt a világ. Ott állt a hosszú, napsugár színű ház szőlővel befutva, meg a különös kertudvar, s jött feléd a négy közül az egyik mindig derűsen, jelezve, jó, hogy itt vagy.

Az IQ-mat Lujza tesztelte, gyakorlati érzékemet Margit és Edit, lelkemet Vali pásztázta végig. – Ha szeretsz bennünk, mi is megszeretünk- mondta minden kertelés nélkül, amikor öccse ujjamra húzta a jegygyűrűt. Nem sértődtem meg, mert az volt az érzésem, hogy régóta ismerem őt és az esze járását az adok-kapok szabályairól.

A szeptemberi alkonyatban a kerti asztal körül ültünk, és nemre való tekintet nélkül zöldségféléket szeltünk csalamádénak. A nénik – nyilván tanító célzattal elmesélték, hogyan lehet előcsalogatni a savanyúság ízeit. Zománcozott vödörbe rakták, megajándékoztak vele bennünket. Motorbiciklin vittük haza. Éjféltájt már a tarka üvegek előtt álltunk a spájzban, és igen gazdagnak éreztük magunkat. Hanem néhány nap múlva csalamádénk hervadni kezdett az üvegekben, és szürkés péppé szottyant össze. Siettünk a reklamációval.

Ecetet tettél bele?- kérdezte Vali néni.

-Ecetet?- néztem rá. Néhány hetes fiatalasszonyiságom teendői közül a tartósítás bizony kimaradt. Pedig de fontos!

A néniknél a lakásban mindenütt nagy asztalok voltak sok-sok székkel. Senkit sem zavart, hogy különbözőek. A vakációs évszakokban és a hétvégeken mindig gazdára találtak. A tántik nyugdíja kicsi volt, de a beosztás művészetté fejlődött bennük a huszadik század gazdasági és történelmi viharaiban. Soha nem alacsonyodtak le a fukarsághoz, s nem lépték át önmaguk határait semmilyen vonatkozásban sem. Úgy tudták a legolcsóbb, legegyszerűbb ételt az asztalra tenni, hogy lukulluszi lakomának tűnt.

A ház építését a kibombázásukat követően határozták el négyen. Tervezéskor a női szépérzék és a praktikusság egyaránt döntő volt. Az üveges veranda nagy széles lépcsőt kapott két kőtállal a tetején. A veranda szárnyas ajtajából végig lehetett látni a hálószobáig. Az ablakok a déli oldalon fogadták a fényt. A ház közepén is volt egy bejárat. Itt két oldalra futott a lépcső, amelyet díszes kőpárkány és korlát fogott össze. Ez volt a luxus, minden egyéb a célszerűséget képviselte.

A házban gyógynövények illata lengett. A tántikák füves praktikákra tanítgattak, hogy a kisebb bajokat elhessentsem velük. Gyógyteákat ittunk: mentát, zsályát, csipkebogyót. Az ánizsillatú öreg tálalóból sütemény került elő, majszoltuk az édes falatokat a mezőszagú teához. Családi legendák idéződtek hosszú ruhás szépasszonyokról, meg dolgos, erős férfiakról. Utazásokról, élethelyzetekről, irodalomról, nevelésről esett szó. Mi hálás befogadók voltunk, még nem rontott meg bennünket a modern világ. Azt is megéreztük mindannyian, hogy az eltűnt idő nyomába már csak velük mehetünk.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…