Pistike ötéves, este eldöntötte,
mikor hanyatt fekve az eget kémlelte:
„Nagy csillagász leszek, ha törik, ha szakad,
mivel így döntöttem, ez már így is marad.”
Ragyogott száz csillag, tiszta volt az égbolt,
az egyik halványabb, másik fényesebb volt.
Hallott már oly sokat a Göncölszekérről,
szikrákat dobáló csodakerekéről.
Ki lehet kocsisa, hány ló van előtte?
De most az a kérdés: hogy került az égre?
Míg ily gondolatok cikáztak fejében,
életre keltek a csillagok az égen.
Bámulta az eget, pillája nehezült,
a fűben heverve mély álomba merült.
Álmában odafent a Tejúton sétált,
kocsizörgést hallott, és a Göncöl megállt.
Szólt Illés próféta, üljön fel a bakra –
a Göncölszekeret ö maga hajtotta.
Száguldtak a lovak végig a Tejúton,
fújtattak, pára dőlt mindkét orrlyukukon.
A kifújt párából bárányfelhők lettek,
kik az égi mezőn vígan legelésztek.
Akkor meglátták a Mennyország kapuját,
azt gondolta Illés, beviszi utasát.
Túl gyors volt a szekér, és a kapu zárva,
neki is rohantak, a szekérrúd bánta.
Törik a szekérrúd, felborul a szekér,
Pisti utazása ily csúfos véget ér.
A csillagos égről lejött a Nagymedve,
lehajolt, felvette, s kiságyába vitte.

Császár József az Irodalmi Rádió szerzője Bihardiószegen születtem 1942 szeptemberében. A történelmi események úgy hozták, hogy gyermekkorom meghatározó…