Szomorú hóember pihen a domb alatt,
fekete szemével nézi a friss havat.
Nem izzad, nem fázik, bár pirul az orra,
ne csodálkozz ezen, jó nagy sárgarépa.
Mögötte egy ágon bölcs bagoly üldögél,
nem örül, nem bánja, hogy itt a hideg tél.
Szürke nyúl bukdácsol hóbuckákon át,
sietős a dolga, kapkodja a lábát.
A hóember felé tart, meg is érkezik,
megbotlik egy buckán, nagyot bukfencezik.
Hová, hová nyúl úr ily nagy sebbel-lobbal?
Vigyázz, nem jutsz messzi majd törött lábakkal!
A szürke nyúl felállt, megrázta bundáját,
és mesélni kezdte minden búját, baját.
„A káposztaföldet lopva felkerestem,
de mikor az első levelet levettem,
a közelben kutyák ugatása hallott,
tudtam, futnom kell, nem később, de legott.
Vadászok üldöztek messze otthonomtól,
a híres és népes füles családomtól.
Most sietnék vissza, de az erőm fogytán,
haza is érnék ma, éjfél előtt talán.
Ha ehetnék kicsit, új erőre kapnék,
árkot, bokrot, buckát vígan átugranék.”
A hóember ekkor a bölcs baglyot kérte,
hogy répaorrát a nyuszi elé tegye.
Jóllakott a kisnyúl, köszön, és elrohan.
Maradt a hóember, orr nélkül, boldogan.

Császár József az Irodalmi Rádió szerzője Bihardiószegen születtem 1942 szeptemberében. A történelmi események úgy hozták, hogy gyermekkorom meghatározó…