B. Mester Éva

 

 Földre mért kertemben

 

Földre mért kertemben soha nem ültetett

vadszőlő tekereg, fűcsomó gomolyog.

Nehéz lesz itt megint új utakat vágnom.

Az ösvények helyén szúrós köd tántorog.

 

Egy kóbormacska rémülten mered rám.

Mi van a kezemben? Lendítem, dobom?

Ő osztozna velem – savószemén látom –

a magamra hagyott, félretolt sorsomon.

 

A gyümölcsfák lombjai összeborulnak,

élethalálharc ez, nem boldog ölelés.

Takarják egymástól az éltető fényeket.

Sok lett itt az árnyék, a holnap meg kevés.

 

A gömbtuja nélkülem cseperedett naggyá,

hajléktalan vágyak vállán tart az ég felé.

Nem kísértem tovább öntörvénye zöldjét.

Nem bántom. Belepusztulnék én is, mint a méh.

 

A fákról tüskés burkokat repesztve

robbannak szerteszét túlérett sóhajok,

hisz tegnapelőtt még ugyanitt teremtek

a kézzel szedhető, testmeleg csillagok!

 

  1. szeptember 30.

B. Mester Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Hét testvérem volt, hat állandó lakcímem és tíz munkahelyem. Van két…