Posted by
Posted in

B.Mester Éva Mit is kezdenél?

 B.Mester Éva   Mit is kezdenél?   Mit is kezdenél egy tündérmesével, a krizantém illatú, szeptemberi széllel, a szavak mögé bújt piruló vágyakkal, az eget hasító délibáb árnyakkal, az öngyilkos vonzással, az elengedéssel, az útjára bocsátott tiszta szenvedéllyel, a csenden is áttört, hangtalan szavakkal, a ma is dübörgő disszonáns visszhanggal?   Mit is kezdhetnék az […]

Posted by
Posted in

Visszatekintés

Becsapta a huzat az emlékeket, Kitört, darabjai szertepergett. … s most látomássá vegyül … s mindig másfelé menekül. Rejtőznek ékszeres dobozokba Naftalinos, régies illatokba. … s gyakran kitekinget. Csak úgy szelíden csevegnének Letáboroznak, újra útnak kelnek. … s most semmivé foszlott Primitív módon magasra mosolygott. Édesen mosolygó holmi kacatok Lerí róla a csend, ha maradok. […]

Posted by
Posted in

Holt-Tiszánál

HOLT-TISZÁNÁL látod szánalmas már ez az ártéri rét is így ősz felé a nyár végi égett fűcsomók között szürkére száradt sáremlékek álmodnak májusról zápor pára-fátyoláról az akkor még zöldbe játszó vízparti tájat sárgára pontozó hemzsegő virág igaz se tán

Posted by
Posted in

B. Mester Éva Az utolsó tánc

    Az utolsó táncra várnak a sápadó nappalok, az augusztusi káprázatból itt ragadt  csillagok, a szétdobált, megszeppent , fátyolos verssorok, az egyszer volt, hol nem volt, boldog pillanatok.   A szomorúfűz sátra alatt megszégyenült vágyak kuporognak, fáznak, elő sem vették még az álmokból szőtt, igazgyöngyös báli ruhákat.   A fecskék már járják, fönt kavarognak, […]

Posted by
Posted in

Arató Csilla: Karcok a köveken

Oly hamar eltompult a fény akartam idebenn a rendet, egy kicsit most elvesztem én a szél halott húrokat penget.   Világosban akartam járni úgy hittem én a jelennek, éreztem nem tudok szállni az égen tollpihék peregtek.   A hátam nedves toll csupán de nyitott szemmel harcolok, arcomon mosoly, s kuszán a kövekre jeleket karcolok.

Posted by
Posted in

Arató Csilla: Szökni kéne

Az este pufók arca volt a szélnek, ki is gurultak tőle gondolataim. Apró, barna falevelek repültek felém, arcomnak csapódtak, ráncaimon ültek hosszan, de már tovaszálltak, egy sem maradt. Valamikor sárga virágok voltunk lent a nagy nyári réten, ma már szirmunk hullik, s vadul pereg a konok esti szélben. Láthatatlanná válunk, mint a szél tépte gondolatok. […]

Posted by
Posted in

Arató Csilla: Még őrzöm az illatokat (Apának)

Elszállt a nyár apa. Elrohantak az évek. Elragadta őket a fekete füstös vonat és eltűnt velük a hegyek között. Jól emlékszem még a barna csatos táskádra, mindig valami finomságot vettél elő belőle amikor hazaértél a munkahelyedről. Emlékszem a szalvétádra is amibe anya az uzsonnádat csomagolta. Szinte mindig hagytál nekem valamit. – Ki kér egy kis […]

Posted by
Posted in

Arató Csilla: Keresem…

Oly messze a délelőtt hangja fáradt alkonyok jönnek, s míg mélyen itatódik szürkeségük keresem a nappal fényeit fahéj illatú ingeid között kutatva.

Posted by
Posted in

Arató Csilla: Halódik a nyár

Halódik a nyár, barátom nézd, halódik már a nyár. Rézorrú fákat bólogat a szél. Görbe ágon, rongyos madár kacag, bár múló a meleg, de mégse fél.   Halódik a nyár, barátom nézd, halódik már a nyár. A táj most gyorsan hervad el, mint fonott kosárban hagyott virág. Maradna ő még, de már ott a jel. […]

Posted by
Posted in

Kert F. Klára – Jól neveltek

Az alsóvárosi vasúti megállóban szálltam fel a vonatra egy szombat délután. A kocsiban az ajtótól balra lévő első négyes ülésen két középkorú férfi beszélgetett egymással szemben ülve. Közöttük a padlón egy szürke kutyakölyök feküdt. Az a fajta kölyök kutya, amelyik már kicsi korában is nagy termetű és sejteni lehet, hogy később még nagyobbra fog nőni. […]