Hátamon zsák az életem,
Megyek, mert mennem kell,
Van egy életem.
Keresztút, s a ködbe vesző végtelen,
Amerre mentem velem jött az életem,
Ez nem véletlen.
Kísértek persze többen elmaradozva,
Mint kövek fodrozta őket ár.
Az életem vár rám.
S most alszom és japán kertet álmodok,
Benne haiku csobog,csendesen,
Eddig számoltam az életem.

Flecker István vagyok  túl életem nagy részén a szokásos családból, itt Magyarországon  ahol jóformán nincs olyan férfi és…