Nevelem önmagam,
Vagyok kertemben növő fa,
Gyökerem kövek között,
Mélybe vájva.

Ott látom századok rémeit,
Háborút,ősök vesztét,
Halálvonat és krematórium füstjét,
A káosz torz hajtásait.

De, a mélyen született valami,
A komposzt történelem talaján,
Jövő,mely a ma törött cserepein éled,
S, kívánok nektek ÉLETET.

Flecker István vagyok  túl életem nagy részén a szokásos családból, itt Magyarországon  ahol jóformán nincs olyan férfi és…