Irodalmi Rádió – Kortárs Verstár Pro sorozat
rendező: Kozma Attila – főszerkesztő: Zsoldos Árpád

Jacsó Pál: A szőlőszem álma

Már megkerget minket az őszi szél.
Rejtelmes ködfoltok mögött a lámpafény,
tompán ragyog.
Mégis átvágva a tejfehér utat,
homályosan és sejtelmesen-
hívogatón, a pincék felé mutat.

Vannak itt lelkek is az ajtók mögött,
vagy magára hagyott e táj?
A szomszéd szomszédja is jó barátom itt,
hol a fagyba hajló éjszakában
a botorkáló magány se fáj…
Mert mindig talál egy meleg zugot,
ahol még ott tanyázik a fény,
mely megcsillan múltba révedőn,
az illatozó pohár karcsú nyakán.

Telt öblű pohár nyakán az ív,
mely szenderegni vagy mulatni hív,
Te döntöd el, hogy merre mész,
ha a pince vasalt ajtaján kilépsz.

Az ív a gyöngyöző pohár nyakán,
kezedbe simul untalan,
a lelked, itt most pár órára otthonra lel,
bár lehet, hogy fáradt s hontalan.

Lábaid előbb a fényes makadámot tapodták,
az őszi mélabúban céltalan,
most az illatos nedűből erőt merítve,
már a múlt emléke a tompaság,
s a szíved újra gondtalan.

Lelked magába fogadja,
a pince mélyéről feltörő,
feneketlen jókedv, harsány zsivaját,
hol egymásba karol a sok párló lehelet,
s az élet egyre kedvesebb zaja:
A csendülő pohár.
Melynek vékony falán, az újbor cseppjei,
mint megannyi édes mosolyt fakasztó,
röpke korty gurulnak le,
a szomjas torkokon,
átvágva minden bánat-kordonon,
bevégezve mindazt a célt,
melyet a kis szőlőszem,
álmában a tőkén, csak titkon remélt…

Hogy ott, ahol ő majd megjelen’,
legyen az szomorkás délután,
vagy egy átmulatott, viharos éjszakán,
két szerelmes hol vágyban összeforr,
Ő az egyik fénypont lesz:
A bor.

Gyúanyag ágyban, szenvedélyben,
véres csatákban és orv merényben,
mindenütt ott van a kis szőlőszem,
és pajkosan ránk nevet:
„Mily sokszor urallak titeket
büszke, mégis oly balga emberek!”

A kis szőlőszem, oly gyenge volt,
míg a tőkén rostokolt és várta,
hogy egyszer, majd egy napon,
övé legyen a hatalom
felettünk borivók felett,
akiknek így már két szerelme lett.

Gyere barátom s add kezed!
Hadd szorítsam jókedvedig.
Tele a lopó s minden pohár.
Most már van időnk!
Reggelig!

Kóstoljuk végig az életed,
aztán majd ízleljük az enyémet is.
Ég veled bú s nehéz gondolat,
te most az ajtón kívül maradsz!
Majd lesz időd még a hátamon,
mikor cipellek: Fájdalom.

De tudod mit?
Átadom e nehéz terhet másnak!
Bút, bánatot többé sose lássak.
Köszönöm, jó újbor barátom!
Az életet megint vidámnak látom.
És nem ám csak holnap reggelig,
Hanem míg kimért időm itt kitelik.

De remélem jó Uram-Istenem,
sokáig engeded nekem!
S ha majd jövőre, egy kis zsendülő
szőlőszem titkon rám nevetve,
súgva magához int:
összekacsintunk pajkosan megint.

Mert látjuk egymást még.
Bizonyám!
Egy álmos november délután,
mikor egy szép ívű, fénylő pohár falán,
újra egymásra mosolygunk talán…

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…