– Te is bolond vagy? – kérdezte csípőre tett kézzel, odaállva a másikhoz.

– Nem, én Napóleon vagyok! – válaszolta megszeppenten, miközben a jobb hüvelykujját a szájába kapva szopogatta. Másik kezét szokásos módon a mellényébe rejtette.

Nagy nyüzsgés volt a bolondok házában, mozgalmasabbnak tűnt, mint a Keleti pályaudvar. Valaki az üres fal elé állva, előre-hátra hajlongott, néha beütötte a fejét, de meg sem kottyant neki, tovább folytatta a rituális hajlongást. Ő egy ortodox rabbit képviselt, valószínűleg a Siratófalat jelképezte a fal. Kirítt a hosszú fekete kaftánja, de érdekes módon, a fején nem a hagyományos fekete szőrmekalapot viselte, hanem Napóleon ismert kalapját, viszont Napóleon fején virult a szőrmekalap. A háttérben Dali szaladgált a hosszú bajuszával, ecsettel a kezében. Idegesen nézett a falakra. A terem egyik felétől a másikig szaladgált, néha fejét csóválva megállt a fal előtt, ezzel nemtetszését próbálta kinyilvánítani, mivel nem volt elég üres felület rajta.

Amikor Kleopátra a szoba közepén átment a terem másik végébe, a legtöbben utána néztek. Valójában takarítónőkent dolgozik ott. Az egyik sarokban Attila és Caesar sakkoztak. Nem tudni miként játszottak, mert a tábláról hiányoztak a bábuk. Percenként ráütöttek a sakkórára, azután mereven ránéztek a táblára. Ha minden igaz, akkor az elméletben felállított sakkfigurákkal játszottak. Megállt előttük egy közepes korú illető, hátán hátizsákkal. De mint kiderült nem hátizsákot cipelt, púpos volt. Ő alakította Quasimodót. Eszmeralda éppen kifelé nézett az ablakon, amit Dali előtte odafestett. Hitler is előkerült. Óriási sárga kartonpapírt terített ki az asztalra, abból vágta ki a Dávid csillagokat. Még nem tudni mit akart vele, csak vagdosta őket szorgalmasan. Napóleon odament az asztalhoz, mint egy nagy stratéga, nézte a hiányos, kivágott kartonlapot. Keze szokásosan a mellényébe bújtatta, a másikat most nem szopta, hanem hevesen mutogatott az asztalra. Feltehetőleg a következő csata terveit dolgozta ki. A rabbi elment az asztal mellett, enyhén Hitler vállára vert, és fülébe súgta, hogy milyen jó kézügyessége van. Dali csak fejét csóválva elrobogott az asztal mellett. Őt nem tudta meggyőzni az alkotás. Jézus követte őt, fáradtan vonszolta maga után a keresztet, csíkot húzva maga után. Teller a szoba egyik sarkában kísérletezett, és Einsteinnel megpróbáltak képleteket ráírni a falra. Néha megjelent Kleopátra – aki valójában takarítónő -, és fehér festékkel lemeszelte a ráírtakat. A két fizikus nem zavartatta magát, újra és újra felírták a képleteket. Rubik fel-alá járkált, kezében a legújabb logikai játékkal: egy fából készült, ovális, kutyára hasonlító macskát forgatott a kezében, oldalt pálcikákat húzott ki és nyomott vissza. Úgy tűnt, még ő sem tudta mit alkotott. Napóleon és a rabbi végre észrevették, kicserélték a fejfedőiket.

Kinyílt a főajtó, ahol két tucat, fehér zubbonyba öltöztetett személy jött be.

Napóleon odaszólt a többieknek, Hitlernek, Dalinak, Quasimodónak, Eszmeraldának, Rabbinak, Kleopátrának, Attilának, Caesarnak, Jézusnak, Tellernek és Rubiknak:

– Kedves Ápolók, vége a játéknak, visszajöttek a bolondok a zuhanyozásból!

 

MIHI az Irodalmi Rádió szerzője. Josef Berger vagyok, Baján születtem, 1960-ban. A legtöbben csak MIHI-ként ismernek. Ez egyben…