Posted by
Posted in

Az életem.

Hátamon zsák az életem, Megyek, mert mennem kell, Van egy életem. Keresztút, s a ködbe vesző végtelen, Amerre mentem velem jött az életem, Ez nem véletlen. Kísértek persze többen elmaradozva, Mint kövek fodrozta őket ár. Az életem vár rám. S most alszom és japán kertet álmodok, Benne haiku csobog,csendesen, Eddig számoltam az életem.

Posted by
Posted in

Bájoló

Napok, mint törött cserepek, Sorjáznak lelkem tavaszán. Van-e még hit, kedvet ontó remény? Erő mely adni tud, Nap, mire ébredünk. Est, mire fejünk lehajtjuk, Éj, mely enyhet adó. A holnap lassan már tegnapunk, De hit, remény és szeretet, Boldogságot ad s az idő már nem fosztogat.

Posted by
Posted in

Álom, egy teáscsészéhez.

Míg kimonója széle, Arany brokát szegély, Lassan seperte a kert porát, Szemében kedves mosoly, Kezében kis fatál, Rajta áttört porcelán. S,a tea mint apró sárkány, Szállt a légben.

Posted by
Posted in

Ki vagy?

Ki vagy? Oly korban élünk, Hol süket a lét, Elveszett a párbeszéd, Vakon tapogatózva, Herélt gondolatok, És azok vágóhídja, Ember mosolyog, Álarc mögött, Az érvek frázisokká, A lét kínné merevül, Hitünknek lángja, Pislákol mécsesen, Holnapunk kusza, Jelenünk terhes, A jövő messze van, De milyen jövő? Az egymást fojtó? Vagy az értelem? Hinni, hogy létezik, S, […]

Posted by
Posted in

Szilánkok, tövisek

Szilánkok, tövisek szaggatják ruhádat, lelkedet tépázó záporozó vádak. Szilánkok, tövisek húsodba hatolnak, véred a papíron fájdalma a tollnak. Szilánkok, tövisek tokozódnak benned, a részeddé válnak, soha le nem vedled. Szilánkok, tövisek barázdája mélyül, szívedbe hasítva belepusztulsz végül. (Szilánkok, tövisek örökös bántalma, sértett hiúságok szemétre szánt halma).

Posted by
Posted in

Gerincem húrján

Gerincem húrján játszik az isten, kínvallatását nehezen bírom, közhelyes vallomás: (mire vittem?) üres gondolat egy sajtpapíron. Lényemben bujkáló hófehér hitem szikrázó szavát a zord égre írom. ⃰ Gerincem húrján játszik az isten, fájdalmas himnuszt: végzetem dalát; deresbe simult szakállam, tincsem, s nem ettem meg még kenyerem javát. Ezentúl magam élőnek tekintem, s dalolva várom az […]

Posted by
Posted in

Fagyos sorok

Hideg keserűség hintázik az ágon, apró sóhajokba sűrített bősz magány, friss porhóba firkált naiv ákom-bákom, torkodban benn rekedt, elfojtott őstalány. Törtfehérre meszelt tarka impressziók átködlő emléke megkísért hasztalan, vágyad komódjában egy kihúzott fiók a kést nézi gyáván a konyhaasztalon. Émelyítő múltad mirelit gondokat öklendez jelened új mezsgyekövére, a padlóra csurgó lángoló gondolat gleccserbe ágyazott aortád […]

Posted by
Posted in

Látomás

  – Látomás –   Prófétáink végszavára megmozdul a nagyvilág. Urunk végre-valahára nem áldozza fel fiát. Szétkent bogár szélvédődön. Földbe taposott narancs. Rothadt ételünk a börtön, szemétre hányt ősparancs. Amikor a tett felébred, haszontalan lesz a szó. Nem mond senki misét érted, felbillen a hintaló, sár temeti be a berket, megremeg az életfa, sziklába fúrt […]

Posted by
Posted in

Abandonia

  Abandonia   Lerombolt kis házak helyén épült börtön Vonagló vágyak a döngölt nyirkos földön Testidegen félőrült játékszabály Lefolyhatatlan, kopott zománckádak Csempékre kent barna nyers utálat Ne pofázz soha, csak üríts, zabálj Gyermekruhákba botló belső játszótér Félig elásott halott, de talán még él Füstös falú megroggyant kisváros Levedlett arcok málló mankóhegyek alatt Horpadt kutya rágcsál […]