Minden év december tizennegyedikén este, immár huszon(….) éve rendkívül izgatottan fekszem le aludni.
   Kislányként még majd kiugrottam a bőrömből, annyira vártam megkapom-e a hőn áhított játékokat, mesekazettákat a születésnapomra; ekkor még eljöttek a hétvégi ünneplésre az unokatesók, keresztszülők, édesanya a nővérével együtt sütötte a tortát, bizony ám házi készítésű volt, ha nem is a legcsinosabb, de számomra a legkedvesebb, legízletesebb, melyet mi sem bizonyít jobban, mint egy régi videókazetta felvétel, melyen elegáns kisasszony módjára belenyomom a fejem a tányérba, úgy próbálom az utolsó falatot is megenni, kárba ne vesszen, majd a csupa csokimázas kezemet a szoknyába törlöm, s édesapa korholó kritikái is lehullanak rólam. A számomra csak boldog békeidőnek nevezett időszakban évről- évre egyre hangosabban énekeltük a Kuckó Mackó című nótát, összekaptunk kié legyen a marcipán kiskutya feje és kié a törzse, egy Mickey Egeres törölköző olyan örömöt szerzett, hogy fel-alá rohangáltam vele a lakásban és természetesen nem maradhatott el a szál szegfű sem az asztalról, s az akkor még divatos képeslap. Kislány voltam, de a születésnap – hiába karácsony előtt egy héttel volt-, méltóan meg lett ünnepelve, s valóban arról szólt, amiről kell: boldog volt.
   Az általános iskolában a szülinapi zsúrok a későbbi ereszdelahajam- bulik előfutáraiként még békében teltek: olcsó kólával, anyukák által a Coop-os boltban sebtében összevásárolt ajándékokkal, társasjátékokkal, melyek az alsó tagozatból a felsőbe lépve is új értelmet nyertek: már nem az unalmas lépegetős, kártyázós játékokkal szórakoztattuk egymást, hanem teret hódított a felnőtt szerelmi életünket bizonyosan nagyban meghatározó (  ) összegabalyodós, különböző furcsa testhelyzeteket eredményező pörgetős (egymáson át-) lépegetős játék (leánykori nevén Twister). Élénken él az emlékeimben, mikor saját magam próbáltam egy félbevágott lepedőből és négy különböző színű tempera segítségével jómagam is odahaza legyártani e játék mását, mely sikerült is, csak épp mire elkészült nem volt kivel játsszak rajta.
   Az idő telt- múlt, a boldog békeidőknek immár bottal üthettem a nyomát, a tizennegyedik születésnapom alkalmából az egyik hamburgerezőben rendezett zsúr a többiek szemében unalmas és „ciki” volt. A felnőtt fejjel megmosolyogtató, ám de szívből adott megannyi plüssmackót, csecsebecsét, kézzel készített ékszereket felváltották a „muszájból, a piapénzből félretett és vásárolt” vackok, a csokikat és kóla-meghívásokat a „meghívhatlak-e egy felesre?” kérdések, a panellakás ötven-akárhány négyzetméterén rendezett zsúrokat a bulihelyek személytelensége. Nem csak én öregedtem, de azt hiszem a világ is megváltozott.
   József Attila magának írott verse, Mr. Bean önmagának címzett születésnapi képeslapja, vagy éppen Bridget Jones magányos ünneplése, melyek ugyan nevetésre késztetnek, de valójában teljesen jól tükrözik a jelenlegi társadalmat, s annak értékítéletét. A születésnap egy rendkívül magányos alkalommá vált. E nap évek óta – többnyire – egy virtuális térben megélt olyan esemény, melyen mindenki, aki megosztja „ismerőseivel” e fontos dátumot, egy nap erejéig azt érezheti, több száz barátja van. Elgondolkodtató egyébként ezek közül az emberek közül hányaknak jutna eszébe a közösségi oldal külön jelzése nélkül a születésnapunk, valamint az is, ezekből az emberekből hányan mennek el egyébként köszönés nélkül az utcán mellettünk, végső soron az sem elvetendő kérdés, ezen emberek közül hányan írnak csupán valamilyen érdekből, későbbi, előrelátható segítség kérésének problémamentes rendezése végett (még hogy nem vagyunk jóba? Hát a születésnapodon is mindig felköszöntelek…). Az erőltetetten megvásárolt ajándékok, melyek legjava teljesen hasznavehetetlen vagy pedig minden különlegességtől mentes (ám de sokszor hasznos! Lásd több garnitúra dezodor és tusfürdő esete…) rég elvette a születésnap báját, kivételességét. (Esetleg a Facebook-on egy posztot megér a legújabb és legdrágább cipő Luivuttyon táska utánzat fotója…)
   A napokban kezembe került annak a bizonyos Mickey Egeres törölközőnek az ünnepi csomagolása, melyet a negyedik vagy ötödik születésnapomra kaptam. Őriztem, s őrzöm, csakúgy, mint a törölközőt, ami ugyan rongyos, kopott és szakadt, de a világ minden kincséért sem dobnám ki. Őrzöm egy évekkel ezelőtt kapott virágcsokromat is, kiszárítva, hiszen a szívből jövő, csodálatos ajándékokat nem csak az emlékeimben szeretném megőrizni. Őrzök minden plüssmackót, nyuszit, ékszeres dobozt, karkötőt, melyeket szívből ajándékoztak olyan emberek, akik ha nagyon távol is vannak és ritkán adódik alkalmunk rendesen beszélgetni, örökre, hosszú évek óta a barátaim. Ezek az értékek és nem a drága telefon és tablet és utazás és ruha… Hisz ezeket magamnak is meg tudom venni, nincs benne semmilyen varázslat és igazi érték. Aki csak ilyen dolgoknak tud örülni, az az ember sosem lesz igazán boldog.
                                                                                                        *
   És hogy manapság mégis mit kérek születésnapomra? Évek óta kizárólag pénzzel meg nem vásárolható dolgokat: szerelmet, szeretetet, boldogságot, igaz barátságokat, szívből jövő nevetést, őszinteséget, hűséget, egészséget… és talán egy szál szegfűt, hiszen becsukva a szememet nagyot szippantva a virág gyönge illatából még pillanatok erejéig mindig visszarepít a gyermekkoromba, amikor a születésnap még arról szólt, amiről kellett: közösségi oldal, okos telefon és több százezres ajándékok nélkül is igazán boldog volt.

Szabados Kinga az Irodalmi Rádió szerzője. Az "Év jogász írója 2016" pályázat hallgató- novella kategóriájának II. helyezettje.   …