Ahányszor átéltem a keserű gyászt,

Szeretteim elvesztésének minden kínját,

A te fájdalmad tovább nem növeltem,

Hisz vonszoltad magad, betegen.

 

Könnyeim, csak titokban peregtek szabadon,

Amikor lelkemet feszítette a fájdalom,

Befelé hulltak azok a könnyek,

Nem volt az a szívnek könnyebb.

 

Felvettem a nyugalom álarcát,

Nem sejthetted annak titkát,

Bezártam az érzelmek kapuját,

Terhét, csak a testem cipelte tovább.

 

Újra és újra, éveken át,keservesen,

Letagadtam halálukat kegyesen,

Most ott fenn, a mennyei oltárnál,

Rájöttél a nagy találkozásnál.

 

Megértetted, hogy érted tettem,

Megbocsájthatod  nekem a vétkem,

Mert ott szabadon szállhat a lélek,

Nincs idő és tér, nincsenek könnyek.

 

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet.…