Fecske László: A kakas balladája

Reggelek reggelén,
Hajnalok hajnalán,
S még annál is korábban talán,
Trónjára lép Ő.
Ő, ki délceg, fess vitéz.
Kinek fejében dúl a büszkeség,
S egy csöppnyi ész.
Taraja vöröslik, akár a tüzes
Lenyugvó nap fénye.
Ő az udvar legkiváltabb lénye.
Fejét magasan tartva, koronáját mutogatva
Jelzi, hogy ő az úr.
Az egész portán,
De még azon is túl.
Egy kislány, ki nevelgette e becses lényt
Ámulva bámulja, s tudja azt a tényt,
Hogy a tyúkok mind alattvalók,
S a kakas a királyuk.
Haragjával néha lesújt,
de adót nem sóz rájuk.
A kerítésnél álló leány,
Kinek neve Borka,
Csodálja a kakast,
Színes szárnya, szeme, torka,
Mind lenyűgöző. Hangja ordító,
Zengő-csengő, bongó csoda.
A szemétdomb-trón kivált hely,
Csak a király járulhat oda.
Ő, aki erős, bátor,
Akárcsak egy gladiátor.
Kiáll magáért bármikor
Ha veszély fenyegeti.
A „fehér zászló”-t ő bíz
Soha nem lengeti.
Az udvarban sajnos
gyakran folyik vér.
Egyszer a királyi sors
is véget ér.
Kés villan, a gazda belép,
S a kakas könnyezve nézi Borkát.
Csapkod, verdes az életért,
De már késő. Elvágták a torkát.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…