A fűtetlen szobában a két kislány egy ágyban feküdt. Bogi még a takaróját is magukra terítette, s két ágynemű alatt összebújva nem is volt olyan rossz az éjszakai csend.
– Mondd el még egyszer Bella, hogy az angyalok teával kínáltak meg mézeskaláccsal és szólt a zene, tudod… és hurka is volt!
– Már annyiszor elmeséltem ezt a kirándulást, csak még inkább éhes leszel. Nem is igazi angyalok voltak, a nagyobb gyerekek öltöztek angyaloknak, és megkínáltak mindenkit süteménnyel, meleg teával. Kint a téren egy hatalmas karácsonyfa állt, színes gyertyák égtek rajta. Nem fáztam, pedig esett a hó. Csodálatos zene szólt, mindenkinek jó kedve volt, annyi szaloncukrot ehettem, amennyit akartam.
– Mennyit ettél Bella?
– Jaj Bogi, már sokszor megtárgyaltuk! Mondjam tovább? Szóval felállítottak a tér mellett egy hatalmas sátrat, ahol a falusi gyerekeket megvendégelték a városi iskolások. Te még tavaly nem jártál iskolába, ezért nem voltál ott. Mindenki kapott hurkát, kolbászt és volt nagyon jó puha kenyér is, annyit ehettél, amennyit akartál. Narancslé és kóla is volt. A nagy gyerekeknek meg hatalmas fehér szárnyuk volt, mint az angyaloknak. Soha nem felejtem el, azt a sok szépséget. Már sötét volt, amikor a busszal haza jöttünk. Sajnos ebben az évben nem hívtak bennünket.
– Szerintem az az igazi mennyország volt, miért nem hiszed el! Lehet, hogy az angyalok most más faluból hívtak gyerekeket? De azért rólunk sem kellene megfeledkezniük! Én is szeretnék karácsonyfát, meg szaloncukrot, de anyuék nem vettek és nemsokára karácsony van. Mi lenne Bella, ha mi mennénk el oda a városba és találkoznánk az angyalokkal! Aztán haza jönnénk, anyuék észre sem vennék, majd azt hiszik iskolában voltunk.
– Nem lehet ezt így, nem hívtak bennünket, meg nincs is pénzünk a vonatra. Az igazi angyalok majd megsegítenek bennünket, csak gondolj jó erősen rájuk, hunyd be a szemedet és kívánj valamit.
Másnap reggel a két kislány a sörszagú, hideg konyhában csalódottan nyitogatta, csukogatta az üres hűtőszekrény ajtaját.
– Megint nem jöttek, hiába kértem. Miért nem hallják meg az én hangomat? – kérdezte panaszosan Bogi, sovány kis vállait a füléig húzva. Bella, aki már 13 éves volt, megsajnálta a kislányt.
– Szedjük össze az üvegeket, az árukból talán tudunk venni legalább egy vonatjegyet a városba, te meg majd elbújsz valahol. Megyünk az angyalokhoz!
-Bella, inkább kiflit vegyünk, már nagyon éhes vagyok – szólt könyörgő hangon Bogi.
Bella ide-oda cikázott a vonaton, maga után vonszolva Bogit. A kalauz mozgását figyelte olyan rutinosan, mint aki minden nap utazik, pedig életében párszor utazott csak vonaton a városba. Az osztálytársaitól leste el a történeteket. Szerencsére csak három megállóra volt a városi pályaudvar, az utolsó megálló előtt a kalauz már leült az első kocsiban, így Bella úgy érezte, hogy megmenekültek. Több vonat is érkezett egyszerre, az utasok kizúdultak a kocsikból. Tanácstalanul álldogált a két kislány az embertömegben, merrefelé induljanak. Amerre a legtöbben mennek, vagy amerre a szélesebb utca van. Végül a szélesebb utcán mentek, talán ez vezethet arra a térre, ahol tavaly a karácsonyfa állt. Sok ember jött-ment körülöttük csomagokkal a kezükben, színpompás kirakatok mellett haladtak el. Egyszer csak finom illat csapta meg az orrukat, egy cukrászda ajtaját nyitották ki éppen A kirakatában csodálatos dolgok voltak. – Almatorta – suttogta Bogi. Igazi almatorta! Épp egy szeletet vett ki egy kistányérra egy fehér kötényes lány, így látni lehetett az egymásra rakott krémes rétegeket. – Meg habos sütemények, csoki torta! – nyelt nagyot Bella, – ha nagy leszek én is itt szeretnék dolgozni!
– Nagyon éhes vagyok! – jelentette ki Bogi. Szél kerekedett, zúzmarákat kavart le a fákról, fázósan dugta zsebre vörös kis kezeit. – Menjünk minél előbb az angyalokhoz!
-Csak tudnám melyik úton kell tovább mennünk-állt meg egy útkereszteződés előtt Bella.
– Menjünk erre, innen érzem a hurka illatát!
Valóban, Boginak az éhes kis gyomra a jó irányba vezette őket. Délutánra járt már az idő, bekapcsolták az ünnepi fényeket. A fákon sárgán világító fényfüzérek lógtak, a házak ablakaiban is egyre –másra bekapcsolták a karácsonyi gyertyákat, aztán már messziről észrevették a magas csillogó, pompás fenyőfát.
– Ott vannak az angyalok! –kiáltotta Bogi és sebesen elindult a fa irányába. A karácsonyfa kordonnal volt körbe kerítve, alatta nagy, masnikkal átkötött dobozok. A téren bódékat helyeztek el, karácsonyfa díszeket, mézeskalácsot, játékokat árultak, de volt pecsenyesütő, fenyőfa árus is. A két lány csalódottan forgolódott a tömegben, a tavalyi csodának hire-hamva sem volt. – Hol vannak a teát kínáló angyalok? – És a sátor, a sok gyerek? Bogi rángatta nővére kabátját. – Éhes vagyok! Bella megpróbálta észrevétlenül az asztalokon hagyott kenyérhéjakat, virsli darabkákat összeszedni, néhol még fél pohár kólát is talált. – Bella, találnál nekem egy kis hurkát is? – nézett esendően nővérére Bogi. Egy kő virágtartó peremén üldögélve figyelték a vidám vásári forgatagot, hallgatták a bömbölő hangszórókat. Így telt el a hosszú délután és este, az árusok is lassan becsukták a bódéikat.
– Olyan fáradtnak érzem magam, nem tudok elmenni a vonatig. Nem találnánk itt magunknak valami helyet éjszakára- szólt Bogi. Nagyon fárasztó volt ez nap és az angyalok sem jöttek.
Két nagy szemetes konténer között rengeteg hullámpapírt raktak ki az árusok. A két kislány oda vackolta be magát. Bella feküdt alul, Bogi az ölébe kucorodott, és egy csomó vastag papírt húztak magukra.
-Mond Bella, miért nem jöttek most az angyalok?
-Mondtam már, hogy azok nem igaziak voltak. Az igazi angyalok ott fenn vannak! – és felmutatott a szikrázó csillagokkal teli égboltra. – Onnan néznek lefelé!
-Ha látnak bennünket, miért hagyják, hogy itt a hidegben feküdjünk? Nem szeretnek bennünket? Pedig az éjjel azt kívántam, hogy bárcsak találkozzak velük!
– Dehogynem szeretnek, de sok a dolguk, meg aztán nagyon messze is vannak. Nézd erősen a csillagokat és akkor majd elalszol. Majd most én kérem meg őket, hogy segítsenek nekünk. Reggelre minden más lesz!
Hajnalban a kukások találtak rá a két kislányra a hullámpapírok között és értesítették a mentőket. A kórházban Bogi ébredt fel elsőnek. A nagy teremben egy feldíszített fenyőfát látott, színes gyertyák égtek rajta, mindenütt fehér halmok, jó meleg vette körül.
– Sikerült Bella, eljöttek értünk! – kiabálta. Ekkor egy fehér köpenyes arc hajolt föléje.
-Angyal vagy? – kérdezte Bogi.
-Margit nővér vagyok. A testvéred egy másik szobában van, neki sajnos magas láza van, majd meglátogathatod, ha felébred.
Bella csak dél körül ébredt fel, nagyon bágyadt volt a magas láztól. Bogi azonnal rárontott.
– Képzeld Bella, itt annyit lehet reggelizni, amennyit csak akarok. Ittam teát is meg kakaót is, sőt még egy plüss nyuszit is kaptam, meg egy manót. Téged tényleg meghallgattak. Ekkor Margit nővér lépett hozzájuk.
– Hagyd most a nővéredet Bogi, ő nagyon megbetegedett az éjjel, pihennie kell, de téged meg egy néni keres.
A magas, fekete, erős testalkatú gyámhatósági előadó egy asztalnál ült egy csomó papír mellett. Sok mindent megélt, tapasztalt arcára mosolyt erőltetve fordult a gyerekhez.
– Kislányom, téged elengedtek a kórházból, mert egészséges vagy. Kerestünk neked egy kedves családot, ahol a karácsonyt eltöltheted. Bogi arcán megfeszültek az izmok, most kéne elmennie, amikor végre sikerült megtalálni azt, amit keresett és ráadásul egyedül.
-Én Bellával szeretnék maradni, nekem ő az anyukám!
-A testvérednek még itt kell maradnia, amíg meg nem gyógyul. Egy kis időre el kell válnotok. Indulnunk kell, hozd a nyuszidat. A kórházban te már nem maradhatsz. Bogi könyörögni kezdett, két kezével az asszony térdeit átfogva.
– De valamit biztos lehet tenni, hogy ne kelljen elmennem, kérem beszéljen a néni az angyalokkal, engem sajnos nem hallgatnak meg, mert én kicsi vagyok, és nagyon messze vagyok tőlük.
A gyámügyi előadó szorosra összehúzott szája oldódni látszott, de csak valami krákogásféle jött ki rajta. Ekkor egy fiatal orvos a terem végéből odalépett hozzájuk.
– A kislánynak a laboreredménye nincs teljesen rendben, meg kell ismételnünk a vérvételt, még nem mehet haza.
Bella délutánra kicsit jobban lett, már nem volt olyan magas a láza, így megengedték, hogy egy ágyban aludjanak. A nagy teremből, aki csak tudott, haza ment karácsonyra. A nővérek szaloncukrokat hoztak, száncsengő csilingelése hallatszott a folyosón túlról. Kint a dühös szél egy darabig még verte az ablakokat, aztán elcsendesedett. Nagy pelyhekben elkezdett hullani a hó. Ők ketten ekkor már egymást átkarolva mélyen aludtak.

Kert F. Klára az Irodalmi Rádió szerzője. Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem,…