A csend magánya

A néma csend a magány.
Percek szárnyán várakozás.
Gondolatok reppenek
A magány arca reménnyel telik meg.

Csak ülsz a néma csendbe,
Hol egy pisszenés egy apró nesz se hallik.
Csak te vagy a magány csendjében.
Hol a levegő is csendbe bújik.

Szemed előtt az emléke pereg,
ajkadon csókja pihen.
A lélek már szendereg,
hisz nem lehet öröké veled.

Hisz tolvaj idő mesze vitte.
Csak néha érezheted apró szusszanását.
Szíve heves dallamát.
Szerelem ringatta karját

Emléke könnyet csal szemedbe,
képet tartasz remegő kezedbe.
S le törlöd könnyedet,
S néma csendbe emlékezel.

Töröd fejed apró neszen,
Rájössz a te szuszogásod töri meg.
S csak hallgatsz levegőd fojtva,
a néma gyász kerít hatalmába.

Olaszfalu.2017.Január3

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…