A gyászos valóság

Míg betegen élted napjaid,
Míg ágynak nem szólítót valaki.
Így lett az élet mostoha arca
testedet egyre mereven nézet ki onnan.

S mind hű kutya szolgáltalak
belső hangokat elfojtva nem érdekelt
nem láttam mást csak tégedet.
Ahogy az ágy egyre jobban elnyeli testedet.

S szűnnek a sóhajtások
marcangoló érzés kerít hatalmába.
Oda lépve tálca kezembe
rajta minden mire szükség lehet.

De már csak egy sápadt arc néz reám.
Egy üveges tekintet kémleli a mennyezetfalát
Tálcát elejtve térdre esek
s meg fogom dolgos kezed

De nem mozdulsz csak merengsz.
Tudtam, hogy előbb utóbb ez lesz.
Oda künn madár sereg énekel.
S én dühösen könnyezem

Nekem fájó emlék minden perce.
Kit érdekel mi játszódik ide bent?
Egy szív fájdalomtól énekel
s én csak ülök s bámulok az ablakon kifele.

Ragyog a nap ékes arca
ó Istenem miért van?
Hisz lelkem gyászba lépet
s helyemet nem lelem

Fájdalmam szélként szalad
Vádlón kérdem miért van?
A jók elmennek s én még is maradok.
Perig valahol hű társa vagyok.

O de mit is beszélek neked
nem érted mi zajlik itt bent.
A lélek szobája üresen tátong
már nincs bent semmi fontos.

Kihalt szeretett s vihar él bennem
vádlón kérdem vajon miért lett ez .
Én marcangolón kérdőn nézek reád
de választ nem kapok már.

Lábam ólomtömb ként vonszolom
testem sziklapart ként nehezedik rám.
Borus volt körülöttem a szép világ
s úgy érzem össze dőlt a világ.

Már nem érdekel semmi sem
mit ér az élet nélküled.
Csak ülök egy széken s
inkább meg halok utca zaját itt hagyom

De kélek istenem utoljára szólítalak.
Mutasd utam mi legyen
csak a fájdalom tépi testemet.
S a hiányába szenvedek.

De méla bús magányomba
az ablak kitárult.
S a szívem újra szeretettől lángol
s emlékezem könnyezem
hát ilyen az élet kegyetlen
Olaszfalu.2016.December.29

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…