Nyolc Boldogság!
/Egy barát emlékére/

Beati pauperes spiritu
Quoniam ipsorum est regnum coelorum
Boldogok a lelki szegények,
Mert övék a mennyek országa.
Hogy mit jelent a szó, barátság:
Most én mondjam meg Neked ?
Kinek kezére békjót ültetett a gond
És bőrét behinté
Az ártatlanság szürke hamujával:
Igy emlékeztet a földi magányra,
Mely elenyésző testünk zárja majd magába.
És e parttalan tengerutakon
Mennyi szürke böszmeség követ.
Botladozva járom hát utamat
Nem kisér már
Tengernyi csillag követe.
E kietlen sivár pusztaságba
Néha betévedt egy vándormadár
Mely panaszos hangomat követve
Egyre közelitve: már jó nyomon járt,
Mikor beérve letekintett
Szeméből élet és remény meredt reám.
Ámultan néztemm Őt,
S kérleltem könnyeimmel:
Hagyd nékem meg a magányt!
Társat keresek, válaszolta Ő
Ki leszálló estéim fényeit összegyüjtve
Örömöm,, s bánatom álmait őrizze.
Most igy együtt járunk
Szemünk messze révedez
Hol gandolatink ismét találkoznak
De már ismerősként köszönthetik egymást.

Boldogok a szelidek,
Mert Ők öröklik a Földet.
Holnap, holnap már frisebb lesz a hajnal,
Kékebb lesz az Ég és fényesebb a Nap ,
Holnap, holnap majd tágulnak a szférák, s
Kinyilnak a sápadt csillagok ködfüggönyei is
Hogy, mikor küszöbükhöz érek : hát befogadjanak.
Egy száradt ajku kis vizért remeg
Egy fájó sóhaj itt reményért rebeg
Egy haldokló gyerneke most röppent fohászt
Itt fut az élt: halál követ halált.
A holnapot a ma élteti még
Sovány nap, ráncos kedve lankad
Vigyázz , a gyávaság,a félelem benne
Még hosszu évekig észrevétlen alhat.
Itt a tett, a szó , minden eltörpül:
Hát kétszer is tegyél, segitsél ha tudsz.
Tedd be igy tarsolyodba jó előre
A hosszu utra szánt kis elemózsiát.
S ha bucsunkra kerül majd a sor
A nagykapun átlépve
Ne azt viszhangozza lelkünk:
Hogy rosszul éltünk, ez volt
Mi legnagyobb vétkünk.
Holnap, holnap már frissebb lesz a hajnal,
Kékebb lesz az Ég és fényesebb a Nap
Holnap, holnap majd tágulnak a szférák,s
Kinyilnak a sápadt csillagok ködfüggönyei is,
Hogy, mikor küszöbükhöz érek: hát befogadjanak.

Boldogak, akik sirnak,
Mert Ők megvigasztaltatnak.
Nem fanfárok keltik utad
Unott eső kopog ásitva a télre
Még arcát is elrejti bunda melegébe
Hogy ne kelljen hadba szállni
A passziv jelen álgondjait kergetni:
S hogy kilépve a fényre megmutathasd Magad.
Szakadt, kopott háló kezedben
Mely már csak pókhálóként
Folyhatja körbe az emberiség
Könyvtárrá duzzadt történetét,
S tükörképében megláthatod
Utunk Göncöl-szekerét.

Boldogok,akik éheznek és szomjaznak az igazságra
Mert Ők megelégittetnek.
Az Evokáció, mely vezet majd tovább
Ugy szól , mint a legszebb protest song,
Te már a csucsról integetsz Hozzánk
Hol az ismeretség diadala vár ránk.
Nem lankadni, mindig többet, s tovább:
Markolni kell az Életet.
De a hév legyen előkelő
S mihez nyulsz , legyen tovább éltető
Csak had vesszen az álmatag kincskereső:
S hallgasd, mit az Aranyszarvas szól:
Mindig csak tiszta forrásból

Boldogok az irgalmasok,
Mert Ők irgalmasságot nyernek.
Vándorbottal a kezemben
Hosszu utra indulok
Keresem a fényt , s az árnyat
S végtelenbe eljutok.
Itt se fény, se árnyék nincsen
Bénaságom csak a kincsem
Itt járni – kelni nem lehet
Lelkem testemből elmehet
Uj, jobb, s szebb testet keresni
De itt maradt testem is azt kesergi:
Keresek kelve uj szellemet
Mi bátor, s nem visel terheket
Ószinteség és keménység léte
S nem uj hatalmak záloga,
S szavak törvénye ül felette
Kik nem tudtak feledni
S nem tudtak tanuloni sem,
Kiknek léte csak gyülölet, s önzés
S legnagyobb eszméket hirdetve
Házunkba csaholó kutyát ereszt be,
Hogy elvigyék mink még maradt:
Elvigyék a lelkiismeretünket.

Boldogok a tiszta szivüek,
Mert Ők meglátják az Istent.
Mikor az októberi emlékező gyászban
Figyelmed fennakadt egy fájó imában
Szememnek fénye akkor
Csillant meg először szemedben,
S csaknem elégtem
Lángoló tekintetedben.
Éreztem: Barátság született,
Mely ellopta lelkem
Mert vallottad, mint Callisto:
A szem a lélek tükre
Lelki rokonságunk
Barátságunkat igy szülte
Azóta együtt suttogtuk
Hol üvöltöttük fájó pannon imánkat
Hogy ébredjen Nemzetünk,
S hogy ébredjen lelkiismeretünk.
S végül ez az ima marad
Mindennapi betévő kenyerünk:
Valahol Pannóniában
A temetők sápadt homályában
Kigyulnak az emlékező mécsesek.
Valahol Pannóniában
Az utcáról számüzve, belső magányában
Egy nép hőseit siratja- e jobban?
Vagy vesztett álmaikat a földi sirhalomban?
Valahol Pannóniában
A vén Európa árnyékában
Jajgatnak az elitélt harangok
Mert embert, s fészkét együtt
Buldózerek döntik töviskoszoruval
Saját vetett sirba.
Valahol Európában
A földi barangolásban
Eltévedt egy nemzet
S határmesgyéjén csak békétlenség,
Irigység, s bünös közömbösség
Szoritását érzi.
Valahol egy szomoru világban
Szükre szabott földi zártságában
Egy Nemzet siratja multjában a jelenz
Mert árvák lettünk
Csak az Isten maradt mellettünk.

Boldogok, akik békét teremtenek,
Mert Ók Isten fiainak neveztetnek.
Életmüved koszoruja örökre hervadhatatlan
Mert jelenünk lehetőségeinek
Tudatára ébresztettél,
S bár hősök vérével áztatott
Földből nőttek ki esélyeink
Csak az erőszak ellen harcoltál
S hogy ne legyenek véres fegyvereink
Szinte most is hallom keserü sóhajod:
Ó ti fegyverek, válljatok rózsatengerré
S megannyi gyilkot ontó ravasz:
Tövis letgyen csupán
Hogy kéz érintése:
Fájdalmas emléke legyen,s figyelmeztetése
Hogy kezeddel csak enni adj eztán.
Megtanitottál végre nemcsak egymás mellett
Hanem egymásért is élni
S figyelmeztettél:
Nem aludt ki még az önzés szikrája
S honunkban mindenütt megtalálható
A békétlenség csufos morzsája
Ám vélt hibáidat,
Vagy fáradt – beteg szived elhalkulásait
Tuzokként olvasták fejedre
S jóllaktak felháborodásod halvány pirjaival.

Boldokok, akiket az igazságért üldöznek,
Mert Övék a Mennyek Országa!
Minden ébredés első gondolatja,
Hogy, hátha egy uj világba érkeztünk
Hol a Demokrácia nem szólam csupán
S nem lélekvesztő tovább a demagógia,
S a mértékegység a pénz helyett a szeretet
S a lét értékmérője: a szó helyett a tett.
A munka a világnyelv, s az alkotás az eszköz
S a pártoskodás csupán szellemi leértékelődés
S végre megvilágosodik annak felismerése
Hogy hol Krisztus van: ott honol a Béke.
Akkor az élők,s majd születők, és már megholtak
A büntől megtisztulva összefonódhatnak az Öröklétbe!

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…