Szohner Gabriella: Tépett kendők
Kiadó: Novum Publishing
Kiadás dátuma: 2016.02.02.

A kiadó honlapja: www.novumpublishing.hu
A könyv E-book formában is a kiadónál.

Hat elbeszélést tartalmaz, az elbeszélések családi konfliktushelyzetből, krízisből indulnak. A megoldások lehetséges útjairól, a személyiség “éréséről” szól. A főszereplők hétköznapi, egyszerű emberek, akikkel bárki tud azonosulni, saját történetükön keresztül példát és utat mutatnak a teljesebb, szebb élet felé. A történetek átívelnek az életen, húszas éveink jellemzőitől a hetvenes éveinkig.

Ára: 3270 Ft
Megvásárolható az alábbi linkeken: LIRANOVUM

Részlet a könyvből:

Részlet az „Egy doboz a polcon” című elbeszélésből

Kimentek a kocsma elé, elsétáltak előtte, majd kicsit tovább, és még tovább. Miközben beszélgettek, észre sem vették, már mélyen az erdőben járnak, a hegyek között.
A jó levegő, a csend, a nyári éjszaka, az értelmes, ismerkedős beszélgetés lassan megnyugtatta mindkettőjüket. Felszította a nő szabadságvágyát, s egyre inkább érezte, valami olyat szeretne tenni, amit nem szabad. Szeretett volna hangosan kiáltani ebben a csendes éjszakában, kikiabálni az összes fájdalmat, ami a mellkasát szorítja, de mélyen eltitkolta a gondolatait Tiha elől. Baktatott mellette, hallgatta a férfit, olykor tőmondatokban válaszolt. Aztán elfogytak a témák és csend telepedett köréjük. Ekkor a férfi leült. Leült, az út közepére, pontosan a választóvonal fehér csíkjára. Gina felé nyújtotta a kezét.
– Ülj ide mellém!
– Mit csináljak? Hová üljek?
– Ide, ide mellém – tapicskolta az utat Tiha.
– Ide! Az út közepére, itt, a világ végén? Te megvesztél!
– Az út közepére. Itt, a világ végén.
– És ha jön egy autó? Nekem gyerekem van otthon!- toporgott és háborgott Gina.
– Nekem is van gyerekem. Kettő.
– Hát akkor meg pláne!- emelgette a hangját az asszony, de nem volt túlságosan meggyőző, ő is érezte.
– Gyere már, és lazulj!- csendesítette Tiha.
– Figyelj aranyom! A világ végén vagyunk, ha elütnek bennünket, még üzenni sem tudunk haza.
– Nem is kell. Nem fog jönni autó. Elintéztem.
– Na, tudod mit? – bátorkodott Gina – nem vagyok ám gyáva, neked meg vigyáznod kell rám, azt mondtad.
A férfi kezét elkerülve ült mellé, a betonra, a porba, szoknyáját combjai alá simította, s közben azon járt az esze, ezt eddig soha nem engedte meg magának. Szép ruhában az utcára ülni? Hát? Most tényleg olyat csinál, amit nem szabad.
– És most?- kérdezte kihívóan, kíváncsian az asszony.
– Választunk csillagot – felelte a férfi.
– Micsodát? Csillagot?
– Azt. Csillagot.
– Mi ketten? Együtt?
– Együtt.
– Mondom, hogy megvesztél! Miért is?
– Mert most ülünk itt, mert most vagyunk szabadok, mert a csillagok most gyönyörűek, mert most az éjszaka is csodás, és azért, hogy most legyél boldog – mondta egészen csendesen Tiha, majd kis szünet után még hozzátette – meg azért is, később el tudd majd mesélni az unokádnak, amikor vénasszony leszel.
Ginát meglepte az „élj a mának” gondolat.
– Azt hittem más okaid vannak- ficergett a férfi mellett – de az biztos, vénasszony, az majd leszek. Nemsokára. De egy csillagunk nem lehet. Választunk neked egyet, és nekem egyet.
– Fiastyúk neked?- mosolyogta el magát Tiha.
– Fiam nincs. Lányostyúk. Neked van fiad, legyen a tiéd. Csak te nem vagy tyúk.
– Fiaskakas. Látod, ott van!- mutatott Tiha az égbolt felé.
– Az a Göncöl. Nagy csillagtudós! A kicsi. Ott egy kicsit távolabb van a nagy! – mutogatott Gina.
Tiha mintha zokon vette volna, kétségbe vont csillagismeretét, karba tette a kezét, durcásan a csendbe burkolózott. Gina érezte is a bántódást, megböködte a férfit.
-Hagyjuk a Fiastyúkot. Keressünk másikat!
Tiha aprócska sóhajjal engedte ki a mérgében magában tartott levegőt.
– Rendben. Tudod mit? Legyen a tiéd a kis Göncöl, az enyém meg lesz a nagy. Én vagyok a nagyobb.
– Szamár- nevette el magát Gina.
– Az is. Kettő neked – sóhajtotta Tiha, s ez a sóhaj nagyon messze szállt az éjszakában. Elszállt, nem bántott senkit.
Tücsökciripelős hallgatás telepedett a két fiatalra. Figyelték az éjszakai erdő zajait. A madarak már álomba ringatták fiókáikat, az éjszaka vadászók még csak most kezdtek készülődni a nagy kalandokra, pocakjuk feltöltésére. Levelek sugdolóztak egymással, Gina túl érzékeny lelke kihallotta belőlük, róluk beszélgetnek, kezdte kényelmetlenül érezni magát.
– Most, hogy a csillagdán túl vagyunk, talán el kellene indulnunk visszafelé – motozott finoman – hiányolni fognak a többiek.
– Maradj még kicsit – kérlelte Tiha. Itt ez az éjszaka, olyan szép, ne gondolj most másra, élvezd ki a percet!
Gina elérkezettnek találta az időt a mély gondolatokra, saját szabadságvágyának, saját nyomorának elmesélésére.
– Igazad van. Élvezhetném is, hogy itt ülök veled valahol, azt se tudom hol, szép ruhában, az utca porában, meg hogy nem ismerlek, azt se tudom ki vagy, de veled választok csillagot. Élvezhetném, a pillanatnyi szabadságom, élvezhetném, az eltűnésemet, de nem bírom. Ezer kötél húz a földre, ezer tisztességnek mondott álszentség, és minden sejtemmel azt érzem, nekem ezt nem szabad. Ettől nekem lelkifurkám lesz holnap, vagy fél óra múlva. Számomra ez az egész teljes képtelenség! A rohadt életbe! Mert tudd meg ám, mindezek ellenére olyan piszkosul jól esik.
És Gina beszélni kezdett, beszélt, és beszélt, majdnem minden kínját elmesélte Tihának. Majdnem mindet. Aztán csendben maradt, mellkasát, lelkét könnyűnek érezte. Tiha nem szólt Gina monológjába, szinte végig a csillagokat nézte. Az asszony hálás volt a hallgatásáért. Kis idő múlva ő szólalt meg ismét, félénken, titokzatosan, mintha csak magának mondaná:
– Tudod mit szeretnék?
– Mit?- élénkült fel Tiha.
– Valami olyat csinálni végre, amit nem szabad – árulta el titkát a nő, miközben kellemetlen pírt érzett az arcán, a nyakán.
Tiha most is hallgatott. Láthatóan törte a fejét, mit mondjon az asszonynak. Aztán finoman végigsimította Gina hosszú haját, és megszólalt:
-Feküdj hanyatt, és köpj egy nagyot fölfelé.
Mindketten nevettek, tiszta szívből, hangosan, szabadon.
– Majd holnap! – kacarászott még Gina – most elindulunk, mert nagyon késő van. Menjünk! Kérlek!
– Hát jó. Menjünk. Majd holnap tovább harapjuk a csendet, meg a tücsökzenét. És akkor mindenképpen köpnöd kell fölfelé.
– Megdumáltuk!- szólt vissza Gina, mert addigra már messzi volt attól a helytől, ahol ücsörögtek.
Tiha lassabban tápászkodott fel, a visszaúton meg-megállt, élvezte a levegőt, élvezte a nyári éjszaka apró örömeit, nyugalmából Gina meglehetős türelmetlensége sem billentette ki, pedig az asszony folyton unszolta a sietségre, nagyon szeretett volna már a többiek között lenni.
– Mit szólnak majd, milyen sokáig elmaradtunk?- gondolkodott hangosan.
– Semmit nem szólnak. Mindenki el van foglalva mással. Mindenki, valaki mással – hangsúlyozta külön a szavakat Tiha, s közben kuncogott, nagyon elégedett volt a poénnal.

Szohner Gabriella az Irodalmi Rádió szerzője. 1973-ban szakérettségiztem, majd az Albert Schweitzer Kórház dolgozója lettem, Hatvanban. 1974-ben felnőtt…