Pici téren, hol több ház áll, pörköl a nyár.
S holt fű alatt, repedt talaj pereg alább.
Nézd az erdőt! A fák alatt hűs árnyék jár,
s puha avar halkan zizzen ha rálép láb.

Szellő sóhajt, dús lomb suttog, a vágy ébred,
hogy hűs erdő számos titkát tárjam véled.
Édes illat hívón lebeg. Te is érzed?
S valami dal szól a szívhez. Te is érted?

Visszhangozva cseng, bong a dal, körüljárva,
mintha, lenne tájnak égi kupolája.
Oly hívón szól, mintha oda minket várna.
Égen áll a felhő,ő is azt csodálja.

Átkutatom minden fának minden ágát
hogy meglássam dalos, csodát adó száját,
de ő libben, egyre beljebb hívja párját,
hogy ott nevelhesse elrejtve kiscsaládját.

Lombos erdő csendes, árnyas rejtekében
de szeretnék élni én is békességben.
Nem tudnám ott vétkek, bűnök sokaságát,
élet során átélt, sokak nagy fájdalmát.

A vad,vihar még ha, olykor meg is tépne,
a természet hiszem, orvosolna, s védne.
Megbántástól, tudom, nem a szívem fájna,
hiszen a sors foga, csak a húsba vájna.

De én nem itt élek, erdőt csak most járom,
s szinte részegülve, azt a dalt csodálom.
Borzongás fut rajtam, vét szívem üteme,
amint énekel a kicsi fülemüle.

Tuza S. Tibor az Irodalmi Rádió szerzője "Nevem: Tuza Tibor. Tudomásomra jutott, hogy ezen a néven többen publikálnak.…