Ablak üvegre tett csillogó virággal
belibbent a vendég, ám percnyit sem tárgyal.
Kúszik szanaszéjjel, de marad itt része,
s nem tudni, tettének milyen lesz a fékje.

Nincs már fákon levél, reszket minden ága,
de nem táncát járja madarak dalára.
Felhangzik néha ott hollók rekedt hangja,
máskor erdő csendjét láncfűrész zavarja.

Kis pataknak lassult csobogó futása,
– nincs már villámoknak rémes csattogása.
Az idő mindenütt szürke színnel foltoz.
A földi világgal lám, a fagy játszadoz’.
­*
Fehér felhő-párnák lebegnek az égen,
s  hópihe-csillagok áldása hull nékem.
Hátravetett fejjel, amint jöttük nézem,
repülök a mennybe! – olyan az érzésem.

Hamarosan fehér köröttem a világ,
s megsimogat lágyan egy hó-terhelt faág.
Mit akarhat vajon e kicsi fenyőfa?
Talán szeretetet adna Karácsonyra?

Halkan szellő suttog, kis madárka röppen,
valahol zene szól s hó roppan mögöttem.
Kacagó gyermekek hógolyókat gyúrnak,
dobálják egymáshoz, hozzám is már hullnak.

– No-no, kis ravaszok! – én is lehajolok
s  puha hó pamacsot irányukba dobok.
Most aztán beindul az igazi hó-harc:
minden szem-száj tele és nem látszik az arc.

Érzem, már nem véd meg, pajzzsá tett fejfedő,
s menekülök, futok, rajtam a túlerő.
Érzem a hó levét amint szétáradoz,
s kihűlő kezemmel már a fagy játszadoz.

– No, ne már! – Kiáltom. Befutok a házba
s fát dobok kályhában hamvadó parázsra.
Érzem amint ölel ház kedves melege,
mely családom szeretetével van tele.

Tuza S. Tibor az Irodalmi Rádió szerzője "Nevem: Tuza Tibor. Tudomásomra jutott, hogy ezen a néven többen publikálnak.…