Volt egy mosolygós, kékszemű kedves asszony,
aki kérte a sorsot, hogy nekem jót adjon.
Könnyel küszködött, ha fájdalmamat látta,
de boldog volt akkor, ha kedvem találta.
Kisgyermek korban, ha úton elfáradtam,
Ő, cipelt a hátán, én meg már kacagtam.

Iskolás korban, ha úton ért az alkony,
jött elém, s válaszolt, ha szóltam fent a parton.
Angyalos mesékkel szépítette álmom.
Már hajnalban kelt, hogy friss cipóval várjon.
Nem dorgált meg nagyon, bármennyit tévedtem,
de büszke volt rám, ha sikert elérhettem.

A feladat,olykor, ha távozásra kért,
féltő tekintete távolba elkísért.
Felnőtt koromban is úgy hívott: – Kis fiam!
Oly’ szeretve mondta, ma szemben fény csillan.
Ilyen érzéseket senki nem feledhet,
mert az édesanyák igazán szeretnek.

Tuza S. Tibor az Irodalmi Rádió szerzője "Nevem: Tuza Tibor. Tudomásomra jutott, hogy ezen a néven többen publikálnak.…