2017. március 7-én közvetítettük élő nőnapi műsorunkat YouTube csatornánkon:

A műsorban közreműködtek: Kocsisné Heiler Éva, Mészáros Zoltán, Zsoldos Adrienn, Zsoldos Árpád
A műsorban bonyolítottuk le a “Szeresd a Nőt!” című pályázatunk eredményhirdetését, melynek írásos változatát jelen cikkünk tartalmazza.

A beküldött alkotásokat négy kategóriára osztottuk. A hölgyek által beküldött versekre, prózákra, valamint az urak által beküldött versekre, prózákra. A versek közül választottunk mindkét kategóriában első három helyezettet, a prózáknál pedig egy-egy alkotást emeltünk ki. Jutalmazásban (oklevél és könyv) így összesen három-három versíró és egy-egy prózaíró részesült. A nyereményeket postai úton juttatjuk el. Gratulálunk!
Ennek fényében a végeredmény tehát:

Vers – Hölgyek

Első helyezett: Deák Mária: Az asszony helye
Második helyezett: Mészáros Ildikó: A Nő (férfi szemmel)
Harmadik helyezett: Mitiner Mária: Mi NŐK

További sikeresen szerepelt alkotások:

Faragó-Kupi Andrea: Női lélek
Kiss Dóra: Nőnapra
Mitiner Mária: Viszony-iszony
Mitiner Mária: Hívogató természet
Őrfi Réka: Az élet gyümölcse
Szabó Edit: Tiéd örökké /Haiku csokor/
Szűcs Ilona: Ő, a NŐ

A helyezett művek szövege:

Mitiner Mária: MI NŐK

Sokan sokszor énekelték meg erényünk,
szépségünk, anyaságunk és tündöklésünk.
Jó feleségek, édesanyák, szeretők,
nagyik, dédikék, ó mamák kik teremtők.
Mi Nők.

A test mi máskor vágyat ébreszt, most rohad.
Énedtől utálkozva hátat fordítasz.
Húsevő virág foglya vagy úgy érzed,
nyálkás bűz, vér, testnedvek szaga kelyhében.
Mi Nők.

Mily és mennyi különbség a két Nő között.
Tested, lelked bodor felhőbe öltözött.
Bágyadt lábad közül trágyadomb bűzölög,
keresed a miértet, kik a bűnösök?

Ilyennek születtünk, mi vagyunk ez is. – Nők-
Csábosak, piszkosak vagy épp kételkedők.
Émelyítő, rothadó csatorna,vagy a
mámorító parfüm bódító illata.
MI NŐK!

Mészáros Ildikó: A NŐ (férfiszemmel)

A NŐ! – a fáradó, a lázadó
a csókra szomjazó
Ki egyszerre vonz és taszít
ha kacag, netán sír
Törékenyek, érző lelkek,
mégis erősek –
karjaikban elveszek
Hívom, várom, vágyom szüntelen
megérkezik – feledem
Tekintetük? Olyan mohó, faló, vibráló
s csak néznek, néznek rám –
ártatlanul
Szájuk szegletén
az a kis huncut mosoly –
ha hív!
szívem darabokra hull

A Nő! Ki rejt félelmet, hitet
vállon ragadja az Életet

A Nő! Ki meséjével altat,
felkorbácsolja az igazat

Ördögnek álcázott Angyali démonok,
csábító szirének?
magam sem tudom
Éjtündér nappali kísértése?
rejtelem
Búcsút int, mégis maradna
elindul…kacéran néz…
ajkunk összeforr
Mézédes ajkát méreggel
átitatott fullánk
festi pirosra
Mosolyt küld selyem köntöse
izzik a teste már,
mégis hideg után kiált

Szeretem Őt! A Nőt!

Szeretem minden mozdulatát,
szeretem halk szavát,
mégis kitépem
gyökerestől, hogy
Újra forrjon, és lángoljon!

tüzet szítson
hamuvá lett
szívemből

A Nő bűvkörében
gyenge vagyok

A Nő bűvköréből
kilépni nem tudok

Lehet, hogy nem is
akarok?

Deák Mária: Az asszony helye

Anyám hallgatott, apámnak eljárt a keze.
Asszonynak nálunk csak Hallgass volt a neve.
Sírtunk és nevettünk, gondoltunk holnapot.
Munkával teltek borús, csúf hétköznapok.
Főzni tanultam, hiszen csak egy lány vagyok.
Olvasni titokban, tanulni csak csendben.
Hallgatni mindig, álmodni rendületlen.
Reszketve simítani egy könyv fedelét.
Szomjamat oltani, soha nem volt elég.
– Jaj, gyere Kincsem, így nem lesz kész az ebéd.
Asszonynak nálunk csak Hallgass volt a neve.
Anyám hallgatott, apámnak eljárt a keze.

Hát így esett, hogy főzni gyorsan megtanultam.
Majd e tudománnyal jó férjre találtam
Apám szerint, kérőm nem való semmire.
– A kaszát sem tudja fogni a ,kezibe’.
A szigor nagy úr, de még nagyobb a szégyen.
Pártában maradni, már túl huszonéven.
– Saját károdon majd végre megtanulod,
A férjed fogja letörni akaratod.
Nagyanyám is ellátott egy jó tanáccsal.
Nem biztatott soha otthon maradással.
– Ki nem állja a munkát a kasza ,nyelin’,
attól ne várj semmit se, a lábad ‘közin’.

Édesanyám mondta, és mutatta utamat
– Okos asszony legyél, szeresd az Uradat!
Tudom szereted, az Isten így rendelte.
Vigyázz lányom nagyon, erre az Emberre.
Régi már az emlék, s múltam megkísértem.
Szeretem még ma is az én jó Emberem.
Csendes asszony vagyok, hallgatni jól tudok.
Fiaink születtek – ezért hálát adok.
Kezembe könyvet már nem titokban veszek
Tanulok és írok, háztartást vezetek
Munkámba oly sokszor belefeledkezem.
De asszonyként nem éltem, hogy Hallgass a nevem.


 

Próza – Hölgyek

A hölgy prózaírók közül kiemelt alkotás:

Holéczi Zsuzsa: Akinek életet adott, azt meg kell óvnia

Az imént olvasottak hatására döbbenten ülök a szálloda teraszán, kezemben kedvenc újságom legutolsó számával. Előttem a medencében gyerekek lubickolnak önfeledten, kacagásuk és kiabálásuk messzire száll. Szüleik a medence partján a víz felé fordulva beszélgetnek, nehogy szem elől tévesszék csemetéjüket.
Gondolataim visszatérnek az imént olvasott cikkhez: „Egy szőke a barnák között” volt a fejezet címe. A történet önmagában is elég megrázó: egy – a háborúban erőszakból fogant lány vallomása – de amitől ez engem lebénított, az annak az egyetlen mondatnak a most megvilágosodott jelentése, amit a már tíz éve halott édesanyám válaszolt egy gyermekkoromban feltett kérdésemre. Emlékszem, vasárnap délután volt, kint ültünk a tanyánk előtt az óriási eperfa alatt, és a családi fotókat nézegetve – egy nyolc év körüli kisgyerek naivitásával – megkérdeztem anyukámat, hogy a nagyszüleimet és a tíz gyermeküket ábrázoló régi fotón „miért olyan csúnya a Józsi bácsi a többiek között?”
Édesanyám meglepődött a kérdésemtől, valószínűleg számára természetes volt, hogy a tíz testvér között a nyolcadiknak született nem szőke, kék szemű, hanem egy gyűrött arcu, kimondottan csúnya, fekete gyerek – leginkább talán a közelmúltban Erdélyben látott cigányemberek arcvonásaival. Nekem viszont feltűnt, hogy ez az örökké durva és sikamlós vicceket mesélő, a munkát kerülő, mulatozni, muzsikálni viszont annál inkább szerető Józsi bácsi hogy válhatott mássá mint a testvérei?
Anyukám ekkor rám nézett, és azt mondta:
– Tudod, amikor a mama Józsikával volt viselős, bejöttek a románok (értsd: az I. világháború után), és a mama nagyon megcsudált egy rusnya, szőrös talpú román katonát. Azt mondta nekünk, ettől született másnak ez az egy fia.
Akkor én ezt a magyarázatot elfogadtam. De most – elolvasva ezt a cikket – belém hasított a felismerés, és számolni kezdtem: ez a nagybátyám épp az időtájt fogant amikor a román hadsereg egészen Budapestig behatolt az ország területére! És ugye, azt a történelemkönyvekből is tudjuk, hogy a katonák nemcsak szexuális szükségletből, de a hódítás, az elnyomás szimbólumaként is sorra gyalázták meg minden háborúban az útba eső falvak lányait – asszonyait!?
Istenem, milyen titkokat hordozhatott az én nagyanyám egészen haláláig? És mennyit tudott erről az én anyám? Vajon mit akart nekem elmesélni, mi volt a „ majd ha egyszer nagy leszel, mondok én erről valamit” szavak mögött? Mert erre a beszélgetésre – emlékezetem szerint – soha nem került sor…
Véletlen? Józsi bácsi felesége nyolcszor volt terhes, nyolcszor szült életképtelen – nyúl szájú vagy farkas torkú – kisgyerekeket, akikből soha egyetlen egy sem hagyta el élve a kórházat. Sorsszerűség? Vagy egyszerűen nem örökíthette tovább a családon belül nagybátyám azt a gént, ami a többiektől annyira különbözővé tette???

Ahogy ott ültem, eszembe jutott egy közelmúltban olvasott könyv a Hellinger-féle családállításról: egy terápiás módszer, amellyel a felmenők sorsának alakulását befolyásoló múltbeli pl. erőszakos cselekmények felkutathatók. Azon tűnődtem: lehet-e, szabad-e bolygatni a múltat? Vagy csak ügyelnünk kell arra, hogy a jövőben soha, semmilyen körülmények között ne kerülhessen sor ilyen rémséges tettekre? Hogy lányainknak és asszonyainknak soha többé, semmilyen náció férfitagjaitól ne kelljen ilyen megalázást elviselnie?!
A ma olvasott újságcikkből idézek: „ A falun kívül volt egy tanya, ahol nem volt szerencséje a háziasszonynak, őt leteperték a katonák, teherbe is esett tőlük. Megszületett a gyermek, aki hamarosan meg is halt… sokan úgy gondolják, hogy nem véletlenül. Képzelje el, hogy mit érezhetett az anya, ha ránézett: gondolja tudta szeretni?” …vajon tudta?
Ennek kapcsán eszembe jutott, anyukám egyszer azt mesélte Józsi bácsi feleségének:
– A mama mind a tíz gyerekét nagyon szerette, de ha tehette a Józsikának mindig kedvezett, mert az olyan más volt, és a többiek kevesebbet játszottak vele.
Én ezt régen nem értettem, és igazságtalannak éreztem a többiekkel szemben, mert ahogy anyukám mesélte, Józsi mindig piszkálta őket és kötekedett . „Akkor meg minek védte meg a mama?” – gondoltam akkor. Most viszont kezdem megérteni…

Hangos gyereksírást hallok, visszazökkenek a mába: a medence partján egy mulatt kisfiút egy szőke kislány valószínűleg véletlenül fellökött. Édesanyja felkapja, dajkálja, vigasztalja… mert az anya már csak ilyen: akit Ő szült, akinek életet adott, azt meg kell óvnia. És amíg nézem őket, eszembe jut Albert Ferenc versének néhány sora, melynek címe: „Tiszteld Őt, a Nőt”:
„Szíve alatt hordja magzatod,
S vajúdva szüli meg gyermekedet.
A mécses lángját féltőn óvja,
Aggódás végig az élete…
…Köszönj néki éltet’ s szépet,
Mit nem adhat más , csak Ő a NŐ!”

A kategóriában a további sikeresen szerepelt alkotások:

Andrész Petra: Szeresd a nőt!
Benda Judit: Az élet nélküled
Csukné Rajnai Zsuzsa: Isten útjai kifürkészhetetlenek
dr. Feleky Gáborné: Aki ad, az kap
Mészáros Ildikó: Nőnapi varázs
Nagyné Akai Katalin: Anyák, Lányok, Barátnők
Salánki Anikó: Korhatár nélkül
Szolnoki Irma: Szalagavató


 

Vers – Urak

Első helyezett: Török Nándor: Szeresd a Nőt
Második helyezett: Szedő Tibor: Szív-tánc
Harmadik helyezett: Flecker István: “A pénz számolva, az asszony verve jó!”

További sikeresen szerepelt alkotások:

Baranyai Attila: A Nőhöz
Csordás Zoltán: TELIHOLD
Hutás Mihály: Szeresd a nőt!
Juhos Viktor: Csodálat
Kelemen Ádám: Anyukámnak
Lovas József Pál: Valahol
Molnár Dominik: Szavak szó nélkül
Molnár Ferenc: Hangod
Molnár Ferenc: Van holnap!
Molnár Gergely: Édesem
Nyul-Donka Balázs: Szeresd a Nőt!
Szedő Tibor: Szerelemburokban
Szedő Tibor: Feltételes vágyálom
Tompa László Zoltán: A NŐ
Tompa László Zoltán: Olya vagy nekem…
Vadászi Árpád: Nőnapi köszöntő
Varga Lajos: Házaspár
Vertetics Bálint: Szeretet
Vertetics Bálint: Benned a táj életre kel

A helyezett alkotások szövege:

Flecker István: ” A pénz számolva, az asszony verve jó!”

Szombat van, az alkotó pihen,
Ki-ki tetszése és pénze szerint.
Mert panelben lakni jó,
Mondja ott fenn egy észosztó.
Havi bér, rezsi, meg miegymás,
Kopott bútor s benne egy kokott.
Aztán meg férj, lehet futtató,
Ha nincs pénz jöhet a cséphadaró.
De ne legyünk ennyire póriak,
Már a nuncsaku a divat.
Vagy adjál a viperával,
Az díszíti a női állat képes felét.
Talán az ember csak egyszer él.
Akkor is mi kell?
Pénz vagy csak az életed,
Vagy csak egy kis lágy testi sértés,
Ahol a NANE a mérték.
Hol, oly körökben éltem én,
Ahol bunyóval írták e költeményt.
Mégis, a nedvező testi vágyak,
A melyből elő jövő állat,
Persze jól laktál bécsivel vagy fasírttal,
S, kedved támad kis esti tombolásra.
Hol kezed a mérték,és eszed sem érték mára,
Csak az elborult agy tombolása.
Meg néhány látlelet,
Csendes sírás az ambulancián,
Békítő szavak holnapra,
Gondolva arra,hogy jöhet még kóter,
Ha a per megáll.
Aztán pedig a zárka sötét árnya,
Hol veled is megtörténhet egyszer,
Az igazi testi kényszer,
Akkor talán majd gondolsz arra,
A vágyakat kiélni nem kell napról, napra.
Persze, tudom mennyi egy ócska Merci,
Bár nem nagy munka anyagot terítni.
Csak az az ideg ne lenne,
Az asszonyon könnyedén le, levezetve.

Vagy itt van a felső százezer,
Ott a 400 négyzetméteren,
Ötven hektár kertel,
Fenn a Pasaréten.
Ne tán valami vidéki birtokon,
A pénzt én már nem számolom,
Van és kész, lesz még rá alkalom.
Ha kell offshore állok,
Az oligarcha úti bankba.
Hatalom, pénz, nő és csillogás,
Ez nekem oszt kijár.
Közben formálom a nőt,
Hol plasztikai sebésszel,
Úri kedvem szerint meg kézzel.
Ügyvédem az a Dr. Menő Jenő,
Ki testi sértésben a nyerő.
Nejem tulajdonom,
Befektetés, ezért alakítom.
Aztán jöhet a sminkes,
És a vak komondor,
Őnagysága már dorombol.
Mert a pénz csodákat köt és old,
Te pedig, ki csak ülsz itt merengve,
Gondold meg mire vigyen kedved.
Az élet bizony néha goromba,
Egyedül ülsz fel az egyes villamosra.
Se pénz se nő se posztó,
És lássuk be, nem te vagy az igazságosztó.
Lehetsz te itt körúti Rambo,
Ne feledd, A pénz számolva, az asszony verve jó.
S, ha nem áll meg ez a tézis,
Vess magadra, élhetsz másképpen is.

Szedő Tibor: Szív-tánc
Szonett

Édes ajkuk tüzes lehelete forr,
a lényük testük melegében fürdik,
csillogó szemük vad vágy-szikrákat szór,
forró csókjaik a könnyüket ejtik.

A végtagjaik sziromként kinyílnak,
lágy szél mosolygó arcukat öleli,
egy fergeteges szív-táncot eljárnak,
üde levegő frigyüket hirdeti.

Fénysugár csörgedez a talpuk alatt,
varázsuk hajtja szerelmük hajóját,
fák között megbújnak a csodás szavak,

megízlelik csókjuk finom zamatát.
Szívükben fészket rak az örömmadár,
lelke húrja gyönyörűen muzsikál.

Török Nándor: Szeresd a Nőt

Szeresd a Nőt, de ne pusztán csak őt,
szeress mindent, mi mélyen benne bujkál.
Szeresd benne a múltad, a jövőd,
s a mát! Hisz az asztalon ott a dús tál,
nem éhezel és csókkal oltja szomjad.
Nélküle csak egy keringő bolond vagy!

Szeresd benne a játszó gyermeket,
ki biztonságra vágyik hős karodban,
ha nem vagy vele büszkén emleget
(szemében talán egy könnycsepp is ott van),
s este fázósan az öledbe lapul,
mint meghitt fészkében riadtan a nyúl.

Szeresd benne a szorgos leányt is
(fénylő homlokán a hajnal ránctalan),
amikor reggel ágyadba teát visz,
a tavasz pírja arcán, ha rajta van
rád ragaszt belőle sok-sok tarka színt.
Enyhíti szívedben, párnák közt a kínt!

Szeresd benne a szerető anyát,
gyermekeid gondos nevelője volt,
de mára már, mint igaz jóbarát,
ápolja lelküket, mint ruhát a folt,
s nővérként megérti sok ezer bajuk.
Hiába tágul a ruhán az a lyuk!

Szeresd benne a hű feleséget,
ki jóban, s rosszban is kitart teveled,
nélküle a mélység tüze éget,
elhamvadsz magadban, s azt soha ne feledd:
a társad nélkül semmit ér az élet.
Szeretni őt az egyetlen esélyed!


 

Próza – Urak

A kiemelt alkotás:

Szilágyi József: Januári édes

Pörölyként emelkedik és zuhan a csizmájuk – állapította meg mély értelműen Zé a régi találkahelyen, a Kossuth tér sarkán megállva. Díszőrök. Szolgálat. Szolgálnak. Bárkit, bármikor. A reggeli szürkületben a galambok már belefagytak a fél centis hóba. A karácsonyi kalácsillat itt felejtett maradéka rádermedt a hegyláncként tornyosuló országház zuzmóira; az ablakok barlangnyílásokként sötétlenek, bennük itt-ott tüzek fénylenek.

Aliz nem jön el. Nem nyafogok, én az örök optimista. Túl vagyok a hajnali szakértésen, a honatyáknak tetszett a vízminőség megőrzési tervezetem, Vermesnek, a kutatási igazgatónak is. Tegnap siralmas arckifejezéssel adta át a megszűnt státusszal járó végkielégítést, mintha neki fájna. Külső szakértőként állandóan számítanak rám. Lőre ízű bíztatás. Abból Aliz és a gyerekeink rezsijére sem futja. És Misike nyelvtanfolyama? Bori táncórái? Segélyért folyamodjak kandidátus létemre?

Ha tudná, hogy itt várom… Eltitkolhatnám, hogy az én fellépésemnek vége, kiírtak a szerepből, ám a díszlépcsőház aranyozott lámpaoszlopai között hajszálpontosan puffannak a csizmák a bársonyszőnyegen. Vascsizma, vasfegyver, vaselme… Te csak egy gyönge nő vagy, Aliz, hajlasz, mint a nád. Eljössz ma, Aliz? Kiengedi a madárkát az érdemeiben kiérdemesült papa és a vele morcosult mama? A gyerekek a nagyiék birtokában, valamiféle látszatok kedvéért. Fizikailag legalább rendben, feltéve, hogy sikerül szereznem valami megbízást. Az asszony maga az otthon… Le kell mondanom a légyott-kuckót, boldogságunk szűkre szabott színterét. Amúgy is abszurd titokban randizni a feleségemmel. Bérgarzonocska szorításában, a középosztály spanyolcsizmájában, feszesre húzott szemellenzőkkel. Láthatási engedély nélkül a saját családomban, csak azért mert az egykori legfelsőbb bíró rangon alulinak tartotta egy proli származású tanársegédhez adni a lányát. S egy évtizednyi áskálódás révén félig-meddig már sikerült is elválasztania bennünket…

Nem kaptam sokkot, optimista vagyok a születésemtől. Íme, hát megleltem magamat, súlytalanul, a hátizsákban csak fehérnemű, fogkefe, pótfelvételi kérvény Borinak, elemzésköteg a Kárpát-medencei karsztvizek állapotáról, szendvicsek. Forró teát majd ahogy-adódóan iszom… Könnyű vagyok, mint a madár. A leglengébb szellő elrepít a Mont Blanc magányába.

Hát nincs kegyelem? A mindennapi szörnyű szürkeség tömlöcéből csak a bűn, a betegség, a nyomorúság zsákutcáiba van menekvés? Az őrök az örök negyedkör közepén járnak. Ugyanúgy összefutnak majd a körív szélén, mint tegnap és azelőtt, aztán szétválnak.

Nincs pánikhangulatom. Nem vesztettem el a talajt a lábam alól. Veszek egy új hátizsákot, ebből a szétesett zipzáron kikandikál Aliz régi kendője. Ő is belefásult már. Együtt élni, de külön. Csak egy kis odúban összebújni néha, titokban. Mert huszonévesen beleszeretett a kétszer annyi idős tanárába? Majd ha kinyögtem a papáék szanatóriumi díját, nem vicsorognak majd Cerberusként, amikor Aliz szobája felé indulok. Egy család búvópatakként csurranó karsztvizeit bűn megmérgezni…

A reggelből lett a dél, abból meg a délután, a parlament épülete elhagyott oromként tornyosult a félhomályban, s egyre sűrűbben kavargó pelyhek öltöztették rezzenetlen hóemberré Zét. A bakák is mozdulatlanná dermedtek, lépésre emelt csizmájuk megállt félúton, lefagyott a látványhaptákolás, ahogy főnökeik sem vitézkedtek már odabent egymást überelő szózatokkal.

Merre kormányoznak a kormányok? Kit pártolnak a pártok? Miért helyben repülnek a madarak? A Dunába suhannak a városlakók? Kibukkannak még a tavasz zsengéi, a nyár fényei, az ősz ízei? Tisztára forrják még magukat a búvópatakjaink? Miért? Minek? Kinek? Ha már ő sem jön el….

…Csak tedd ide az ajkamra az ujjaidat, Aliz, annyira szeretem őket itt. Téli infúzióként dermedt elmémbe vezetik, mindazt, ami asszony, ami mámorító, forró januári puncs, heves cseppekbe gyűlik még hideg számlák alján is, ami a malomkövet lerepíti a mellemről, vissza a vitézkedés világába, oda, ahol te csak félve rebbented körül tekinteted, amitől téged érintetlen érzelemhártyád mégis megvéd, mint mindörökké szűz istenszülőt, mindörökké, ámen…

Már az éjszaka fagytonnái gördültek a térre, amikor a pislogó hóemberre rábukkant Aliz, talán attól az érzéktől vezérelve, aminek nincs párja, csak a tüneményes asszonyokban, akik, erő és hatalom ide vagy oda, otthonná varázsolják az életet. Aliz mosolygott a hóban, puhán és édesen, mint egy csupor méz: „Gyere már, Zoli, te málé, újra összeköltözünk! Meggyőztem őket.”

És akkor végre, januárban, Karácsony lett a szívemben.

További sikeresen szerepelt alkotások:

Császár József: Búcsú
Lovas József Pál: Örök Éva
Nyul-Donka Balázs: Zsófia néni és a kiszúrt gumik
Tátrai S. Miklós: A szerencseszám

A pályázaton helyezést elért és sikeresen szereplő alkotások megjelenési lehetőséget kapnak későbbi antológiánkban, hangoskönyvünkön. A sikeresen szereplő szerzők meghívást kaptak állandó blogszerzőink sorába.