Pontban reggel 8 órakor szólt az ébresztőórám mivel még téli szünet volt. Kinyitottam a szemem és ahelyett, hogy a szokásos fáradt, élettelen tekintetemmel tápászkodtam volna ki az ágyamból, valóságos artistaként szökkentem fel, és kecses mozdulatokkal landoltam a szobám szép gesztenyebarna lamináltpadlóján. Kirobbanó erőm oka, hogy aznap volt a 14. születésnapom. Lerohantam a lépcsőn, át az előszobán, de mielőtt az ebédlőbe értem volna megtorpantam, és vettem egy mély lélegzetet az orromon keresztül. Aztán elindultam szép lassan. A szimatom nem csalt, az asztalon ott állt egy halom palacsinta, ami csak arra várt, hogy felfaljam. Ott volt még egy cetli is. Ez volt ráírva:

,,Boldog születésnapot! Sok puszi Anyu és Apu. U.I.: hagyj a húgodnak is!”

A szülein épp nem voltak otthon. Jól tudom, hogy az ajándékomat mentek megvenni. Erre mindig az utolsó pillanatban érnek rá.

Már a harmadik palacsintát ettem, mikor a hátam mögött meghallottam szeretett húgocskám hangját:

-Ugye nem képzelted, hogy egyedül falod fel az egészet?

Csak mosolyogtam. Ő nem kéretve magát leült, és magához vett egy Nutellás palacsintát.

Minden készen állt a vendégek fogadására. Én már tűkön ülve vártam, hogy megszólaljon a csengő.

A vendégek megérkeztek és már mindenki az asztalnál ült, amikor Anyukám egy hatalmat tortával a kezében,           amin ott díszelgett tizennégy darab gyertya. Nem haboztam az elfújásával. Az ünneplés pont úgy zajlott le, ahogy     elterveztem. Nagyon jól éreztem magam, és ezzel nemcsak én voltam így. Rengeteg ajándékot kaptam, és már         alig vártam, hogy kibontsam mindet. Az egyik különösen felkeltette a figyelmem. Ez volt a legnagyobb. Amikor           kinyitottam először meglepődtem, aztán fülig érő vigyorral kijelentettem, hogy ez a világ legjobb ajándéka. Egy           csillagvizsgáló távcső volt. Azonnal összeszereltem, és már vittem is ki a szobám erkélyére. Amikor belenéztem,       nem láttam semmit. Csupa feketeség volt az egész.

-Na, ez elromlott!- mondtam szomorúan.

-Talán le kéne venni az elejéről a védő kupakot- szólt Apukám.

Felnevettem. Levettem a kupakot, és ismét belenéztem. Csillagok milliói tárultak elém. Láttam a Hold krátereit, mintha csak előttem lettek volna. Gyönyörű volt. Erre már a húgom is kíváncsi volt. Viszont ő még nem ismerte a csillagképeket, ezért fogtam egy lézertollat és azzal mutattam meg neki a Kis és Nagy göncölt meg a többi általam is ismert csillagképet. Én személy szerint nem tudtam betelni a látvánnyal, de a húgom előbb-utóbb megunta. Amikor épp be akartam menni, egy fura csillagot. Nem hullócsillag volt, mert ahhoz túl lassú volt.

Nagyon fáradt voltam, ezért nyugovóra tértem. Hamar el is aludtam. Fura zajokra ébredtem. Mikor felültem, láttam, hogy két ijesztő alak bámul engem. Sikítani akartam, de a félelem miatt egy hang sem hagyta el a torkomat. Az egyik elkezdett fura csipogó hangon beszélni. Nem értettem mit akar. Ekkor a másik jól fejen vágta:

-Te barom! Kapcsold be a kozmikus fordítót!

-Jó, bocs… Elfelejtettem!- szólt a másik.

A félelmem egyre múlt, mert tudtam nem fognak bántani.

-Kik vagytok, és honnan jöttetek?- kérdeztem.

-Én Üzbürg vagyok, ő pedig Zuga. A Galburg bolygóról érkeztünk, ami a Keirarendszerben van.

-Még sosem hallottam. És mit kerestek itt?- kérdeztem határozottan.

-A te lézersugár S.O.S üzenetedre miatt vagyunk itt- felelte Zuga.

-Lézersugár? Ja, a lézertollam… Azzal mutattam meg a testvéremnek a csillagképeket.

-Szóval nem szorulsz segítségre?

-Nem tudok róla. De ha már itt vagytok lenne pár kérdésem. Vannak szuper képességeitek? Például jövőbe látás, stb…

-Az nincs, de időgépünk van!- válaszolt Üzbürg.

-Kipróbálhatom?

-Persze! Csak egy szabály van. Mivel a jövő relatív, így változhat. Egy időugrás súlyos következményekkel járhat. Ezért csak a múltba lehet utazni.

-Akkor utazzunk vissza az őskorba!

Így is lett. Mikor visszajöttünk, azt mondták vissza kell menniük a saját bolygójukra.

-De nekem még rengeteg kérdésem van!- mondtam szomorúan.

Adtak egy fura kerkötőt.

-Ha bármi kérdésed lenne, kérdezd a karperecet, ő majd válaszol. Ezen kívül még időutazásra, és az idő megállítására is alkalmas. Bánj vele ésszel, és szigorúan, tarts be a szabályokat!

Nem hittem a szememnek. Mikor feleszméltem, hogy megköszönjem, ők már eltűntek. Nagyon fáradt voltam. Lefeküdtem, és amikor már majdnem elaludtam, megszólalt az ébresztőm.

-Na ne! Ma van az első tanítási nap.

Kihasználva különleges erőimet, megállítottam az időt, hogy kipihenhessem magam.

Az iskolában minden a maga unalmas kerékvágásában ment. Egyik szünetben az igazgató azt mondta, hogy két férfi keres. Nem tudtam mi lehet, ezért megkérdeztem a karkötőt.

-Ne mondj nekik semmit Zugáról és Üzbürgről! Ők a NASA-tól jöttek.

-Rendben!

Ugyan mit tehetnének velem? Odamentem hozzájuk, és illedelmesen megkérdeztem mit akartak.

-Van nálad valami, amit nekünk kell adnod!- mondta az egyik.

-Nincs nálam semmi!

-Ne hátráltasd a munkánkat!

Egyre közelebb és közelebb jöttek hozzám. Nagyon megijedtem. Meg akartam kérdezni a karkötőt, hogy mit tegyek. Megállítottam az időt, de a két fickó nem fagyott meg.

-Futás!- kiáltotta a karkötő.

Engedelmeskedtem. Teljes erőmből rohantam, de nem sikerült őket lerázni. Egyszer csak olvadni kezdett minden. Minden eltűnt. Hátranéztem. Sehol senki. Ott álltam a semmi közepén. A karkötő nem felelt.

Egyszer csak kinyitottam a szemem. Ott feküdtem a szobámban. Szólt az ébresztőm. Megint reggel volt. Megkönnyebbültem. Az egész álom volt. Üzgür, Zuga, az időutazás, a két fickó, minden. Boldog voltam.

De nem sokáig. Mikor felkeltem, észrevettem, hogy a kezemen ott van a karkötő.

Jónás Bianka az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Jónás Bianka. 2003.01.04-én születtem. Vanyarcon lakom szüleimmel és a húgommal.…