Én naivan, hogy mit hittem?
Tündér csak az erdőn terem.
A minap a metrón ültem,
hallom, tündér szól mellettem.

– Ne csodálkozz! Ó te balga.
Tündéreket aki hallja,
mindegy annak erdő alja,
vagy a város éles zaja.

Nézem amint szárnyuk villan.
Bizony látom egyre több van,
tündérségük pompájában,
kedves tündér utastársam.

Ruhájukon látszik nagyon,
pesti divat az egy vagyon.
Szárnyuk tövén, selyem sálon
varázsolnak a vágányon.

Metro indul, tündér cseveg.
– Plázát járni, bizony remek.
Tündérnyelven csilingelnek.
Manónépről kérdezgetek.

A manó még itt sem repül.
Metrón nem jár feltétlenül.
Pláza lakó, nesztelenül
a munkába belemerül.

– Mi dolga van? – kérdem mindjárt.
– Ritkán hagyja el a plázát.
Nappal állja ember gátját.
Éjjel szolgál, tündér vágtát.

Válaszok a kérdésemre,
csak nézek értetlenkedve.
Jaj te buta Ember Lánya
Az én nevem Tündér Tánya.

Bemutatom én ma néked,
városlakó tündér népet.
Sálját a nyakamba rakta,
tündér lettem pillanatra.

Mikor nyílt a metró ajtó,
Kireppentünk, az volt a jó.
Elvitt minket a gyorssajtó.
Mozgólépcsőn légfelhajtó.

Újság lapján csónakáztam.
Sofőrként egy manót láttam.
Pláza ajtó jó hogy tárva,
repültünk az áruházba.

Papírlapon csúszni-mászni.
Egy asztalon kell landolni.
Üres csészék közé estünk.
Bukfencezve jót nevettünk.

Meglepetten kérdem; – Tánya
Mire jó a tündér szárnya?
– Divatjamúlt a szárny s a ló
Itt a modern sajtó-hajó.

Rengeteg van már belőle
Manó nép a vezetője
Újság lapja a jó taxi
Könnyű vele itt utazni.

Tudod még mi történt vélem?
Legközelebb elmesélem
Versbe szedve adom neked,
tündérmesém s a szívemet.