A busz lassan gördült ki a mellékutcában kialakított parkolóhelyéről. Így lassan, szinte araszolva haladt a megálló felé, ahol már szép kis tömeg várakozott a felszállásra. Beérkezett és megállt. De a vezető még nem nyitotta ki az ajtókat Rendezgette a papírjait, melyet egy nagy fekete mappából vett elő, majd írt is valamit. Időnként az órájára nézett. Majd tovább folytatta a megkezdett rendezgetést. Kettő perc volt az indulásig, amikor lerakta a mappát és kinyitotta az első ajtót, jelezve, hogy felszállhatnak az utasok. Lett is tülekedés rögtön, hiszen mindenki szeretett volna ülőhelyhez jutni. Néha egy-egy utas megállt, hogy jegyet vásároljon. Kalauz nem volt a buszon. Ma már mindent a vezetőnek kell intézni. Lassan elfogyott a felszálló utas és az ajtó becsukódott. A motor felberregett és épp indulni készült, amikor egy idős férfi jelent meg a vezető látóterében, jelezve, hogy ő is utazni kíván. Az ajtó kinyílt, az öreg felszállt.

– Ejnye Pista bácsi – mondta a vezető – a héten már ez a harmadik, hogy le akarja késni a járatot. Mi történt? Talán ráfeküdtek a nadrágjára? – felnevetett,mintha a világ legjobb viccét mesélné. Azzal indított és a busz elindult. Az ajtó hangos csattanással csukódott be.

– Nem feküdtek arra Géza fiam – mondta az öreg – tudod mióta Julisom meghalt, immár 3 éve, egyedül élek és rengeteg a tennivaló a ház körül. A jószágot is el kellett látnom, mert csak reggel fogok hazajönni. Tudod portás vagyok egy nagy cégnél, éjszakai portás. Napközben itthon is van mit csinálni, meg aztán tudod fiam, éjszaka nem nagyon tudok aludni, meg a pénz is kell, hát dolgozom. Amíg bírom. Ha meg már nem megy, abbahagyom! Tudod vannak malacok, meg tyúkok és két kutya vigyázza a házat. Őket bizony nem hagyhatom éhezni. Mire mindennel végzek, már indulnom is kell. De már a fürgeségem, bizony nem a régi. Elmúltam hatvanöt. De a nyugdíj kicsi. Kell a pénz! Hála Istennek a gyerekeket nem kell már támogatni, mindent amit tudtunk megadtunk. Ha másért nem, hát azért, hogy egyedül maradjak.- kesernyésen felnevetett, de látszott rajta, hogy marja a keserűség.
– Pisti meg Julcsi nem járnak haza? – kérdezte Géza, aki közben vezetett. Igazából a szolgálati szabályzat tiltotta, hogy a vezető menet közben beszélgessen az utasokkal, de ezt a szabályt csak nagyon kevésszer tartották be.

– Tudod Géza – mondta az öreg – amióta Julisom meghalt, nagyon keveset vannak itthon, de talán jobb is ez így. Pista fiam Pesten dolgozik, oda is nősült, igazi nagyvárosi lányt vett el, két gyerekük van, de a menyem nagyon nem szívleli a falut. Neki itt minden büdös, meg trágya szagú. Ha haza is jönnek, szinte azonnal indulni akar vissza. Amíg itt vannak százszor megkérdezi: ” hogy lehet egy ilyen lepratelepen élni “? Pedig én igyekszem azt a kis portát meg az állatokat rendben tartani. Amennyire bírom. Mert hát segítség az nincs. Lett volna egy özvegyasszony aki szívesen parkolt volna le mellém, de a fiam és a lányom azt mondták, ha Mancika ide költözik, ők többet rám nem nyitják az ajtót! Igaz így se teszik meg….

A busz befutott a következő megállóba és Géza intézte a felszállást, jegyet adott, bérletet ellenőrzött, végezte a munkáját. Az öreg hallgatott addig, mert ugye a buszvezető fontos ember. Nem szabad ilyenkor zavarni. Amikor az ajtó becsukódott és a busz elindult az öreg folytatta.

– Julcsi orvos lett , gondolom ezt tudtad és egy nagyközségben háziorvos. Elvált, onnan van két gyerek, mind kettő fiú. Azután férjhez ment újra, onnan meg van egy kislány. De a férje egy minden hájjal megkent csavargó. Az eredeti foglalkozása azt hiszem: életművész, de hogy valójában miből él, fogalmam sincs. Valószínű a lányom keresetéből. Egyébként olyan a beállítottsága is. De úgy csinál, mintha ő tartaná el a családot! Egyszer vagy kétszer voltak itt, de ki akart oktatni arról, hogy mit kellene csinálnom, meg hogyan. De nem ám valami szolid stílusban, hanem magas lóról, lekezelően. Mondtam is a lánynak legutóbb mikor itthon voltak, hogy: tényleg meg kellett venni azért a tíz deka kolbászért ezt az egész disznót? No erre úgy megharagudtak, hogy azóta szóba sem állnak velem. Így azután öreg napjaimra magam maradtam……Ha ez az Orbán gyerek beváltja a fenyegetését, hogy a családnak kell eltartani az öreget…..azt hiszem nem lesz kihez fordulnom! Legfeljebb kiköltözöm Julisom mellé, csak előbb megásom a vermet.- az öreg ismét felnevetett, de Géza látta a tükörből, hogy könny csillog a szemében.

– Ha már úgyse jönnek a gyerekek – mondta Géza – miért nem fogja a hóna alá Pista bácsi Mancikát? Hátha összejönne egy jó kis lamúr? – hamiskásan rákacsintott az öregre, majd így folytatta – pedig maguk aztán mindent megadtak a gyerekeknek. Pisti mérnök, Julcsi orvos, mi kell még nekik ennél több? Ha engem így istápoltak volna a szüleim….istenem…..most nem buszt vezetnék! Miért nem maga volt az apám Pista bátyám?

– Tudod Géza fiam én, fiatal koromban nem tanulhattam. Úgy gondoltam, hogy a gyerekeknek mindent megadok, csak ne legyenek olyan tudatlanok, mint az apjuk. Bár van érettségim is, meg szakmám is, meg próbáltam magam képezni, sokat is olvastam, de mégsem vittem sokra. Megbeszéltük Julisommal, hogy tanuljanak a gyerekek. Ne a földet túrják. Legyen belőlük úr, ha már mi nem lehettünk azok. Áldott jó asszony volt az én Julisom. Mindenben mellettem állt még a tüdőrák el nem vitte. Csak hát ugye nagy szenvedélye volt a cigaretta. Még a kórházból is kiszökött, hogy rágyújthasson. Ez volt a veszte…….4 hónap alatt elvitte a betegség!…..

A busz közben megállók sorát hagyta el. Sem felszálló, sem leszálló utas nem volt. De a következő falu megállójában sokan várakoztak. Géza kinyitotta az ajtót, intézte a felszállást. Jegyet adott , bérletet ellenőrzött, utasok feltett kérdéseire adott választ, ami az indulásra és érkezésre vonatkozott. Mikor elfogytak a felszálló utasok az ajtó becsukódott. A busz újra elindult. A végállomásig még 30 kilométer volt hátra. Géza intett az öregnek, hogy folytathatja.

– Mancikát kérdezted? – mondta az öreg – Mancika már talált magának partnert. Suttogó Józsinak is meghalt a felesége a nyáron, aztán egy hónapra a temetés után összeköltöztek. Rajta is voltak a falu száján rendesen. Egyébként is megharagudott rám a Mancika……Mikor e gyerekek elutasították, én elmondtam neki…..Nyámnyila fazonnak mondott, aki nem képes kiállni az igazáért…..Meg azt mondta, hogy tuskó vagyok – az öreg itt elnevette magát, majd így folytatta – meg azt is mondta, hogy egy paraszt család évi tüzelője kijönne belőlem, ha felaprítanának! ……Ilyen asszony volt a Mancika! …..A Jóisten keze volt szerintem benne, hogy nem engedte a házamba! ….Még hogy én tüzelő? – körbe nézett, hogy ki hallja, de szinte biztos volt benne, hogy mindenki. Újra felnevetett – Még hogy én tüzelő? Ha, ha, ha!

– Pista bátyám, akkor magát is veri a sorsa rendesen! – mondta Géza, de ő nem mosolygott – Hogy örülnék, ha apám és anyám még élne! De sajnos egyik sincs a föld felett. Autóbaleset. De biztos hallott róla. Jeges úton kisodródtak és ott volt az a hatalmas tölgyfa. Mindketten…….azonnal……de legalább nem szenvedtek. Anyósomék sincsenek már……a gyerekeimnek meg nincs nagyszülő. Nem akar lízingelni két unokát?…….Gézuka 12 éves……Ildike 9 múlt. Jöjjön el vasárnap, ha van kedve hozzá, aztán megbeszéljük. Nem akarom elvenni a vagyonát, de a gyerekeit sem akarom megrövidíteni……csak ……egy ilyen jó ember mint maga……nem ezt a sorsot érdemli. Ne mondjon most semmit…….Gondolja át!……A héten még biztos találkozunk…..Majd elmondja akkor mit gondol erről…..A gyerekeknek nagyon hiányzik egy nagyszülő. Még ha fogadott is. Ha meg nem találkoznánk, tudja hol lakunk. Ott az ABC- vel szemben abban a sárga házban. Ha úgy dönt, hogy elfogadja ….vasárnap várjuk.

– No de Géza fiam, a párod mit fog szólni ehhez – az öregnek elcsuklott a hangja. Átfutott az agyán, hogy lám egy idegentől mennyi kedvességet, szeretetet kaphat az ember. Mert a magánynál rosszabb dolog nincs a világon. Legszívesebben elsírta volna magát, de egy öreg ember ilyet nem tesz! Pláne egy zsúfolt buszon.

– Megmondom magának Pista bátyám, Ildikó ötlete volt! Én csak egyetértettem vele. Majd megismeri. Áldott jó asszony! Naponta hálát adok az Istennek, hogy utamba sodorta. Naponta imádkozom, pedig nem vagyok hívő, hogy idő előtt el ne vegye, mert abba belepusztulnék!….. Neki is nagyon hiányoznak a szülők és arra gondolt….hiszen nem látta, hogy a maga gyerekei itt jártak volna olyan sűrűn……talán magának is jó lenne egy “család” még ha csak fogadott is. Tudja, napok óta próbálom elmondani, de nem tudtam, hogyan fogjak hozzá! Remélem nem haragszik?

-Meggondolom, Géza fiam, meggondolom – mondta az öreg és lehorgasztotta a fejét, majd még annyit mondott – Ildikót is üdvözlöm, add át neki.

Nem beszéltek többet az utazás alatt. A busz megérkezett a végállomásra. Az öreg leszálláshoz készülődött. Géza megfogta a karját és mélyen a szemébe nézett, majd ennyit mondott:

– Vasárnap várjuk Pista bátyám! Nagy szeretettel…..Remélem elfogadja, amit felkínáltunk……Nagyon szeretnénk!

Az öreg nem szólt! Csak magához ölelte Gézát, majd sarkon fordult és elment. Várta a munka. De lépései már fürgébbek és fiatalosabbak voltak mint korábban. Lám-lám gondolta mennyi szeretet van ebben a világban és talán nem is ott, ahonnan az ember joggal elvárná. Tudta, hogy vasárnap ott lesz Gézáéknál! Egy pillanatra megállt a járdán és az ég felé nézett. – Julisom! Mit szólsz te ehhez? A felhők közül egy pillanatra kisütött a nap. Csak egy villanásnyi időre. Az öreg csak ennyit mondott: köszönöm!

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem…