“Hit és Remény” pályázati eredményhirdetésünk második részében a versírók következtek. A rendezvényen örömünkre a helyezetteken túl több sikeresen szerepelt alkotás szerzője is megjelent. Mindenkitől felolvastunk egy-egy munkát. Cikkünkben közöljük a fényképeket a helyezettekről és a sikeresen szerepelt alkotókról, valamint a felolvasó-délutánon elhangzott alkotások teljes szövegét.

A pályázat vers kategóriájának nyertesei:
Első helyezett – Bakné Nerina: Remény(telen)
Második helyezett – Gy. Szita Zsuzsa: Így kezdődött
Harmadik helyezett: – Handbauer Péter: Táncolj az éjben!

Bakné Nerina (1.), Handbauer Péter (3.), Gy. Szita Zsuzsa (2.)

Handbauer Péter: Táncolj az éjben!

Szendergő fényben
hol görnyedve felsíró
csecsemők képében
bugyog az öröm,
a bánat, a szépség.
Táncolj hát vélük,
hogy szívedet értsék!

Járj velük az éjben,
lámpák tengerében
hullámzó járdákon,
cirádás falak szegletében!
Less be az ablakok
kósza függönyiben!

Hallgass a szélben!
A hó és virág illatát
szívd magadba szépen,
s mosolyogj az éjben!
Vad bokrok ágait
simítsd csak serényen!

Betérve egy pincébe,
felhágva egy bércre,
elmerülni kanálként
a hajnali tejhabos
zord világ édeskés
befedő tornácán.
Lehunyt pillák közül
felnézve az égre.

Elnyögni egy kedves szót,
hallgatni egy suttogót.
Vájni a képzelet
erős falán át,
szénporos tenyérrel
markolni az állványt,
s óvni kósza fejszéktől
a rőf tartógerendát.

Feltúrni a port,
a kavargó végzetet
fürkészni a rögök közt,
mint zajlik az avarban
tekergő fürge új élet!
Egy dobbanó vadvirág
s szertehagyott lábnyom.

Behúzni a függönyt,
nem eloltva mécsbelet.
Hervadón ledőlni kérésért
az ágy mellett.
Suttogni ős szavakat,
vérben dobogó irgalmat,
mézédes holnapi
reményben álmokat.

Gy. Szita Zsuzsa: Így kezdődött

40. Zsoltár 3.:
„És kivont engem a pusztulás gödréből…”

Így kezdődött: egy csendes este
Nevemen szólított az Isten.
– Már nem hívtam, nem kerestem –
Ő mégis jött és átölelt,
az ingoványból kiemelt,
és letisztogatta testem, lelkem.

Vállán sírtam ki minden könnyem.
Magamat többé nem gyötörtem.
Ami volt, elmúlt, semmim sincsen,
se szennyesem, se talmi kincsem.
Újjászületve, új az életem.
Kezem kezében, nincs már félelem.
Szabadon, biztos sziklán állok.
Egyenes úton Vele járok.
A sötétségben Ő a fény,
kétségek között a Remény,
a reményen túl is Ő a Hit,
Aki a célig elsegít.
Új életemnek Ő az ára,
átformál saját képmására.
Átadom boldogan magam;
s már Ő cselekszik, szól általam,
Ő gyógyít, szabadít, szeret.
Mert Ő maga a Szeretet.
Együtt küzdünk jövőért, máért,
egy békésebb és szebb világért.

Most tudom, mindenhol Őt kerestem,
Mindenkiben csak Őt szerettem.
Új ének formálódik bennem,
Megszentel tiszta, nagy szerelme.

Tudom, ha véget ér utam,
vár rám a fényben az én Uram,
magához vonz, örök örömbe,
Vele élek már mindörökre.
Feloldódik a lényem benne;
Befogad örök nagy szerelme.

Így kezdődött; egy csendes este
nevemen szólított az Isten.

Bakné Nerina: Remény(telen)

Az eltékozolt évek
görcsös akarattá gyűrték
szíved néma szavait.
A napok
évekké nőttek –
már fáj
minden
árva szú-járta perc –
nincs már hited,
csak álmod
(dőre?!)
s azt is csak félve kívánod,
mert nem találod
– hiába vésed ékkőbe –
ki úgy olvas,
ahogy Te,
írod.

Úgy vágysz,
hogy az már szinte gyötrelem,
magához ölel, szorít
a lét-köpeny –
míg múltad béklyóz,
jövőd a jelenbe fullad –
szemed sarkából nézed
a falon,
ahogy egyetlen társad,
a pók, hálót fon,
köréd…
üres szobád
lüktet, ég –
s kiveti magából
magányod,
az ágy.

(Lépteid visszhangja
kegyetlen rohanás.)

Sokan mentek.
Vissza
csak azt az egyet várod,
ki sárral hányta össze
legszebb álmod.
Vélt-rózsád
tövisei szúrták ujjad,
szerelmed véres
könnyhalomba fulladt.
Keresed, de nem találod
az utat,
minden lámpás másfelé mutat
– s míg szemed fáradtan kutat:
lelkedbe odút váj
a kétség.

Ott sírsz, hol mindenki
(mégis: senki sem) lát,
akaratlan is elmormolod
minden-esti imád –
míg füledbe sellő-dalt
zsong a vágy-szellő
(kívánságod kristály-ízű,
s a parton jáspis ragyog)
vad sodrás hasítja szét
meggyengült holnapod.

Tudsz még sírni,
jössz rá minden este,
mikor a múlt eléd áll,
nevetve –
és szüntelen futsz,
míg be nem temetnek
az arcodba csapódó
közhelyek.

Így feszít szét
(lassan)
a felszín alatti lét.

***

Ám ha mosolyt csal rád,
ki úgy, mint Te,
fájdalommal néz a rímekre
(mik ájultan zuhannak ki kezei közül
– hisz’ ő is csak … menekül -)
széteső lelked minden darabja
új egésszé egyesül.


A sikeresen szerepelt alkotók és alkotások

Bajzikné Panni: Az idő kereke
elmélkedés

Az Idő malma őrli az éveket.
Vasfoga kopik szüntelen,
kereke csikorog, vagy csendesen jár.
Az ifjúság, mint röpke pille elszáll.
Te maradsz ki voltál;
lelkedben legény, leány.
Sok tavasz, pergetve szórja szirmait és
az új napokat fényözön járja át,
benne a hit, a remény
és daloló lélek keresi az új csodát!

Az élet egyformán mér, szab
rád könyörtelen határkeretet.
Múlása senkit nem kímél,
legyél gazdag, legyél szegény.
Rajtad áll: bukik vagy szerencse
dolga, hogy jó volt, ami múlt!?
Gondolatok, tudás és értelem kísért-e
utadon? Rendezted, kusza vonalon
lépkedve, napjaid?

Az élet kész regény! Kinek-kinek
lelkében béke, biztonság, nyugalom.
Jó, ha nem roncsolja ideged borzalom.
Benő a fejed lágya, vagy lágyul a fejed?
Kellően megfontolt vagy,
netán kákán csomót kereső?
Nyugodt, békeszerető, izgága vagy törtető?
Csendes? Hangosan sápító, senkinek nyugtot
nem hagyó kereplő?
Eldönti az idő!

Mivé leszünk? Mivé válunk?
Nem mindegy miként járunk, s
csak bizakodhatunk abban,
hogy lesz mellettünk a bajban
erős, biztos szívvel szerető,
megértő, simogató kéz,
mely véd és elnéz
hibát, mit vén öregként vétsz,
ha szerencsés leszel és
megélsz hosszú életet.

Bordán Róza: Mit vársz tőlem?

Teremtődtem néked e világra,
Bár mit sem tudtam, hogy Te létezel,
Még is vártam óhajtva jóságra,
Nem tudva, tőlem mikor kérdezel.

Nem szólva semmit, áldást küldtél rám,
Hitted, hálával önként tartozom,
Bőségnek asztalát álmodta szám,
Te tudtad, hitem érted harcolom.

Természet békéjét bölcsen éltem,
Sokféle kísértést taszítottam,
De kígyónak kellett pőre létem,
Tudásvágyból veled szakítottam.

Bár hittem a szépet s bíztam a jót,
Felállni egyedül nem volt erőm,
Vártam a csodát keresve a szót,
Imába fogtam kezem reszketőn.

Talán hallottad kérlelő szavam,
Mert szerető szolgád küldted felém.
Mit vársz tőlem? Már nem vagyok magam,
Hirdetett igéd ismét az enyém.

Gáthy Emőke: NIZZA 2016 JÚLIUS

Isten!
Háromszemélyes játszótérnek képzelted
Magad – magadnak teremtett Édenedet
Mára sok tízmillió eszement teremtményed
Őrült kivégző tere lett
Tudtad!
Ugye tudtad ?
Vagy annyira elvakít a mindent
elnéző szeretet, hogy nem ?
Hogy mégsem ? !
Meddig nézed még tétlen
Egyszülött fiad feláldozásával
Ártatlanná bűntelenített
Báránykáid vesztét ?
„ Isten báránya, te elveszed a világ bűneit,
Irgalmazz nekünk … „
Mutasd meg
Mit tehetünk ?
Mit kell tennünk ?

irgalmazz nekünk

Sasváry Erzsébet: Húsvéti remény

Fagyos földben fázósan szunnyadó
Virágaid ébredve bújnak
Tél sötétségét ha űzi már a Fény
Tetszhalott lelked is végre
Jég- béklyójából kiolvad

Felveszed újra önnön kereszted,
S kissé bicegve, bénán, tétován
De indulsz most a Mester nyomdokán
Útja állomásait hogy kövessed.

Félholtan virrasztva fenn, a Golgotán
Érint ott Szeretet, Erő, s égi Kegyelem
Átlendül lelked sok borús éjjelen
Fájdalmad telén, öldöső gondokon:
Áldás jön fentről a zúgó szeleken
S feltámadsz Te is, a harmadik napon…

Bordán Róza, Bajzikné Panni, Sasváry Erzsébet, Gáthy Emőke

RosaMaria B.: ‘Mert ember vagy itt, ezen a Földön’ trilógiából a Remény című vers
(eredeti, önálló címe ‘Magány’)

Magányos fa, ki büszkén állsz a hegy ormán,
vihartól megtépve, villámtól megrázván.
Ágad töredezett, a fagy is megviselt.
Miért nem mozdulsz, mire vársz?

Majd jön a tavasz, kihajt ágam,
a Nap kisüt, melege ereim átjárja,
gyökereim megújulnak, szívják az erőt,
új életet adok a friss sarjnak, mi törzsem mellett kinő.

Kérged darabokban válik, jeges szél az ágaid tépi,
miért viseled a viszontagságokat mégis?
Nincs, ki gondozzon, nincs, ki féltsen,
ágaid megnyesse, ritkítsa, törzsed védje.

Majd jön a tavasz, megújulok,
a pusztulás árnyékától megszabadulok,
gyökereimben rejtező lelkem kiszabadul,
s a kacagó tavaszi szellőtől lombom virágba borul.

Élek, míg van, ki gondol rám,
míg a Nap kisüt és fényét árasztja rám,
míg a gyermek kacaja megnevettet,
ha a fegyverek hangja elhalkul, s szellemem újra szabad lesz.

Élek, míg élni érdemes,
élek, míg tenni van kiért és lehet.
Élek, ha a lét ad valami varázst,
ami megöli köröttem a zord magányt.

Kovács Éva: Könyörgés Istenhez

Még van egy kis szikrája bennem
annak, mit Tőled kaptam én Istenem.
Hisz’ minden ami bennem szép és jó,
Tőled ered.
Igen azt hiszem,
van bennem még valami érték.
Bár úgy tűnik, elrontok mindent,
Semmi sem sikerül úgy, mint Te szeretnéd.
Kérlek segíts, segíts még!
Élni szeretnék programod szerint…
Ne engedj el engem én Istenem,
Legyek a Tiéd!
Vallj engem magadénak,
Ne kezelj elrontott selejtként!
Kérlek programodhoz adj erőt,
Segíts, ne pihenni kívánjak csupán,
Hiszen oly sok még körülöttem a hiány!
Dolgozni, alkotni szeretnék még,
Kérlek Téged segíts, én Istenem!

Leel-Őssy Sándor: Iránytű

Kormányos nincs, úgy fut, mint egy rossz hajó
Az emberi faj útjáról elmondható :
Mielőtt még irányváltás történne
Őrült sodrás szippanthatja örvénybe
*
Az értelem s az emberség még hibádzik
De lesz egy közös, téphetetlen szilárd hit
Ami gyógyírt hozhat összes közös bajunkra
És a kataklizmát nem is rántjuk nyakunkba !
*
Mert jöhet perc, mely minden embert eggyé tesz…
Közel jutva szívekhez és elmékhez …
Abban a percben áll majd az óra…
Csendje majd… -talán- … rávesz a Jóra…
*
Sok jó lélek készül már egy Nagy Napra !!!
Ahol Mindenkinek meg lesz rá az alkalma…
Hogy a csodás bolygónk vízióját megfestve
Átplántálja szép hitét sok emberbe
*
Lesznek sokan, akik arról mesélnek
Az emberiség próbát áll ki… keményet
De mert Isten-Ember leszünk s nem egy silány mű
A katarzishoz szívünk lesz az iránytű….
*
Naná, hogy megmentjük bolygónkat !!!
Aki mást gondol erről, most szólhat
Vagy fogja meg az iránytűt és induljon…
De az se baj, ha lelket mos, hogy tisztuljon…

Mike Éva: Fohász

Köszönöm Uram
Hogy e bűnök között
Csodával téve ismertetted
Meg nagyságod
S tenyereden
Helyet juttatsz nékem
Tudom mint eltévedt
Bárányod nálad pihenhetek
Nem félek immár
Lelkem s szívem
Neked adtam
Bízván jóságodban
S könyörületedben
Jöjjön aminek jönnie kell
Általad
Hiszem az általad irányított
Utamat
Mely által fényben járok
A te fényed ez
Mely óv s védelmez
S mi nékem jó azt adod
Köszönöm hogy kegyelmedben
Részesülhetek
Hitem által
Mert a hit nem más
mint kegyelem
Azt nem lehet
kierőszakolni
Megvenni
s ajándékozni
Csak a te szereteted által
Lehet elnyerni
Köszönöm hogy hívtál
S megfogtad kezem
Utat mutattál nékem
Köszönöm hogyha megbotlottam
Kezed nyújtottad
s felállítottál
Köszönöm hogy rám tekintettél
S kiemeltél
Apostoloddá tettél
E nemesebb csodásabb hivatás
Nem is létezhet
Köszönöm hogy a gonosz martalékából
Megmentetted lelkemet
És angyali látomásokkal gazdagítottad.
Köszönöm hogy fájdalom által érezhettem
A küldetésem
S a fiad Jézus Krisztus
Fájdalmában osztozhattam de
Mily kevés az ahhoz
Amit értünk tettél
Fiad által.
Elképzelni nem tudom
Szavak nélkül cselekedetekre sarkalltál
S a némaság szavát is megértettem általad
Köszönöm a figyelmed.
S lassú léptedet
Mert az idő gyorsítása
Presztizst vesztvén rohan
Fojtogató verembe
Most már tudom általad
Ezért volt hát a türelemre intő szavad
Megtanultam ezt is
Szemlélődve jobbá válhatok
S a bűnt kerülhetem
Gonoszt felismervén
Köszönöm hogy segítő társakat küldtél értem
E nehéz szemlélő időszakomban
Köszönöm hogy betegséget küldtél rám
Alázattal viselem
Tudom e okát.
S gyógyulását
Felismerem immár
Üzeneteid ha rossz útra tévednék
S jelzel nékem
Köszönöm hogy szemem felnyitod<
Hallásom javítod csiszolod
Köszönöm hogy kreatív módon
Nyújtasz eszközt kezembe
Mellyel időm tölthetem.
Oly sok mindent köszönhetek
Hálával tartozom..
Én mit nyújthatok
Mindezekért néked
Nem tudom..
Kérlek Uram
Segítsd további hitem
S utam
Hozzád
Fohászkodom
S fogadd e írást
Hálám jeléül
Hisz ennyi mit most cserébe adhatok

Leel-Őssy Sándor, Mike Éva, Kovács Éva, RosaMaria B.

Orosz Margit: Az én hitem

Térdig csobogó bánat önt el, Uram,
Ha azt mondják, majd büntetsz.
A szívem ezer tüskét ereszt, Uram,
Ha azt mondják, ítélkezel.

Lelkem dideregve megbújik, Uram,
Ha azt mondják, nem szeretsz.
Sötét árnyékot növeszt testem, Uram,
Ha azt mondják, felejtkezel.

A csönd csonttá keményedik bennem, Uram,
Ha azt mondják, gyengeségemben meglepsz.
Néma számban tolulnak szavak, Uram,
Ha azt mondják, utakat keresztezel.

Nem hiszek a haragtartó Istenben,
A mindent elsöprő, vad viharokban.
Nem hiszek a mosolytalan Istenben,
A gúnyos-magyarázó válaszokban.

Hiszek Isten bűnbocsátó erejében,
Változtatni képes szeretetében!
Ki nagyságában ember tud maradni,
Mindannyiunknak egy új világot adni:
Egy napot vagy egy hetet, egy életet…
Amikor az ember mindent jóvátehet.

Szabó Edit: Emberek hite

Hiszem ezt a széles nagyvilágot,
hiszem hogy a közepében járok,
hitem ugyan miből is eredne,
nem magam vagyok a végtelenbe.

Hosszú útnak se vége, se hossza,
végtelenség ez az álmok harca,
gyermekkornak minden törődése
hárul vissza az édes szülékhez.

Felnővén az ifjú nemzedékek
lépteikkel saját útra térnek,
hitükben még nem csalatkozának,
támaszuk a vén szülői házak.

Vén szülői háznak a lakói,
életükben boldogság adatik,
hisznek még az eljövendő létben,
gyermekeik minden örömében.

Ám az élet nem tarthat örökké,
vándorolnak a túlvilág felé,
hisznek ők az örök nyugalomban,
együtt lesznek örök boldogságban.

Utódoknak élete a nagy harc,
új világban nem kerek az asztal,
megküzdeni létért és életért,
kinyújtani kezeik mindenért.

Mert amit az elméjükbe véstek
kerekedő világukban élve,
hitük nélkül keserűség lenne,
hinniük kell a végtelenségbe.

Hinniük kell, hogy szebb lesz az élet,
hinniük az emberek szívében,
szív a szívvel összekapaszkodik,
érzésekkel lelkük gyarapodik.

Kaló Noémi: Találkozás a reménnyel

Lelkem hűvös szegletében
Meghúzódom én
Összebarátkoztam a reménnyel
Kezet nyújtott felém.

Kikristályosodott a belső én zenéje
S akkordok szöknek át a zongorán
Hallom ám, mily ármányok
Próbálnak közel férkőzni hozzám.
Nosztalgiázó gondolatok fészkelődnek
Vonzó társaságnak talál
El akar ragadni a sötétségtől
S többé nem kísértenek éjszakák.

A pillanat, ami felébred
Fénnyé válik a fénytelen
Megtanítja szeretni a rosszat
S képesnek lenni arra, mi képtelen.

Ólomlábakon jár még az idő
Mégis annyira szalad a világ
Nem vagyok féltékeny a napfényre
S hirtelen hibátlan lett a hibám.
Nincs többé szörnyű véget érő komédia
Megbocsájtanak a virágok
Melyeket letéptem, eldobtam
Ne csak a szirmok legyenek barátok.
Akkor, mint holtakkal hintett csatatér
S sírtam sokszor a mosolyom mögött
De még gyönyörűbb a szép
S megbocsájtok annak is, ki fellökött.

Lelkem hűvös szegletéből
Arrébb állok én
Szót fogadtam a reménynek
S kezem nyújtom felé.

Szabó Edit, Orosz Margit, Kaló Noémi

Nyul-Donka Balázs: Seholsincs úr és az élet értelme

Seholsincs úr mindig is fogékony volt erre a kérdésre. Mármint arra, hogy mi is az élet értelme. A bölcsesség forrására szomjúhozott.
Elolvasta nagyon okos emberek nagyon okos könyveit, aztán elolvasta nagyon bölcs emberek nagyon bölcs könyveit, aztán elolvasta az összes filozófusok összes könyveit, majd Isten igéjének az általa ismert összes vallások révén papírra vetett mondatait.
Filmeket nézett, emberi történeteket hallgatott és amíg be nem zárkózott lakába, nagyon sok világmegváltó beszélgetésben vett részt.
Ám az élet értelmét nem találta meg.
Végső elkeseredésében pedig kitárta a szívét…

Zentay László: Fohász

Kegyelmes Istenem!
sokszor kifakadtam,
és számtalanszor elkedvetlenedtem,
pedig te mindig ott voltál velem,
hogy megőrizz engem és megismerhesselek.
Mégis meddig ellenkeztem,
hogy téged, Krisztust és a Szent Lelket
megismerjem és magamba fogadjam.
Mennyit tekeregtem,
és éltem tudatlanságban,
pedig te számtalanszor megmutattad nagyságod,
bölcsességed és kegyelmedet,
rossztevőimet el nem pusztítottad
hanem megengesztelted irányomba jóságod által.
Hiszen minden te általad lett
az időknek kezdetétől,
és nélküled senki és semmi nem lenne az ami.
Igazságos Istenem!
Nézz bele szívembe,
és ha rosszat látsz abban,
takarítsd ki azt onnan,
és áramoltasd rám a Szent Lélek által
Isteni kegyelmed és mérhetetlen bölcsességed egy cseppjét
hogy tudjam mi a jó
és mi a rossz
hogy teljes szívemből el tudjam fogadni Krisztust,
aki miattunk kereszthalált halt,
de harmadnapra feltámadt,
és beteljesítve a jóslatot megjelent az arra érdemeseknek
Édes Istenem!
Áraszd rám jóságod és szereteted,
hogy magam is jó és szeretetteljes legyek.
Ámen

Szabó Ibolya: Színei a fáknak…

Mint a harmat csillan fényesen,
az ezüst fenyő kékesen,
méregzöld is játszik
a hársfa zöldje sárgán virágzik.
Szürkészöldbe hajlik olajfa ága,
ezernyi zöld hegyoldal virága.
Hajladozva összesimulnak a szélben
majd szétválnak szelíden, szépen.
Színesek lesznek haldokolva
de az ősz mégsem mogorva.
Tavasszal ismét zöldell fáknak ága
új élet szavát kiáltva.
Csak az ember hal meg
egyszer és egészen,
élve örökös reményben.

Nyul-Donka Balázs képviseletében anyósa, Zentay László, Szabó Ibolya


A sikeresen szerepelt alkotók és alkotások teljes listája a vers kategóriában:

Bajzikné Panni: Az idő kereke
Bakné H. B. Nerina: Remény(telen)
Boda Zsófi: Miben segít a hit
Bordán Róza: Mit vársz tőlem?
Bordán Róza: Add Uram, csak még ne siess!
Csiszárik Mária: Hit
Csonka Edit: Napraforgó, Édesanyámnak
Deák Mária: Hit
Deák Mária: Várok
Ehm János: Mikor lesz az angyal
Ehm János: Hol volt az Isten?
Forgács Irén Tünde: Fohász
Gáthy Emőke: Nizza 2016 július
Gy. Szita Zsuzsa: Így kezdődött
Handbauer Péter: Éjjeli templom
Handbauer Péter: Négysorosok
Handbauer Péter: Táncolj az éjben!
Jacsó Pál: Jöjjön el a Te országod!
Jacsó Pál: Az utolsó lábnyom
Jacsó Pál: Hiába félsz!
Juhos Viktor: Szeretetben
Kaló Noémi: Találkozás a reménnyel
Kaló Noémi: Csak hagy mossa el az eső…
Kis Ilona: Hit, Remény, Szeretet
Komjáti Gréta: Kérlek, vezess!
Kovács Éva: Könyörgés Istenhez
Kovács Éva: Fájdalom
Ledniczky Miklós Jánosné: Életünk értelme, boldogságunk
Leel-Őssy Sándor: Iránytű
Mészáros Ildikó: Tüskék között csillagvirág nyílik
Mike Éva: Fohász
Mike Éva: Remény
Mitiner Mária: Reményhal hínárban
Mitiner Mária: Sötét függöny
Molnár Dominik: Reménykedés
Nyul-Donka Balázs: Isten az égben
Nyul-Donka Balázs: Interjú a Gonosszal
Orosz Margit: Az én hitem
Orosz Margit: Isten közelsége
Őrfi Réka: Reménykedve
Őrfi Réka: Hiszek
P. Borbély Katalin: Bennem élsz
Pásztor Martin: A Csörgősipkás imája
Pénzváltó Imre: Megtorpanva
Petres Katalin: Haiku füzér
Petres Katalin: Adventi vallomás
Rab Ferenc Levente: ,,Kiáltott a nyomorult”
Rab Ferenc Levente: *URam elveszek nélküled*
RosaMaria B.: Küzdelem
RosaMaria B.: ‘Mert ember vagy itt, ezen a Földön’ trilógiából a Remény című vers (eredeti, önálló címe ‘Magány’)
Sasváry Erzsébet: Egy ateistához
Sasváry Erzsébet: Ha szíveddel hiszel
Sasváry Erzsébet: Hit, remény, szeretet
Sasváry Erzsébet: Húsvéti remény
Sepsi Sándor: A bölcsőtől a sírig
Sepsi Sándor: Szenvedélyed tüze
Stern Ilona: Jézus
Stern Ilona: Igaz szeretet
Stern Ilona: A hit és remény
Szabó Edit: Emberek hite
Szabó Ibolya: Színei a fáknak…
Szabó Ibolya: Utoljára
Székely-Máté László: Vándorprédikátor
Szűcs Ilona: Istenem, adj erőt
Szűcs Ilona: Engedj el
Tobak László: Húsvét 2016
Tobak László: Karácsony 2016
Urbán-Szabó Béla: Szeretném adni…
Urbán-Szabó Béla: Földön járnak
Urbán-Szabó Béla: Nem elég
Urbán-Szabó Béla: Velem futottál
Varga Lajos: Együtt
Zentay László: Fohász
Zentay László: Oly sok mindent

A helyezett és sikeresen szerepelt alkotások a későbbiek folyamán megjelenési lehetőséget kapnak nyomtatott és hangzó kiadványainkon, rádióműsorainkban.

A prózaírók eredménye ide kattintva tekinthető meg.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…