Varga Lajos régi tagja az Irodalmi Rádió alkotóközösségének. Művészportré sorozatunk következő részében vele beszélgetünk. A verseket Virág Gergely tolmácsolja. Cikkünkben közöljük a szerzői bemutatkozást fényképekkel és válogatást a műsorban elhangzott írásokból.

A szerző gondolatai

Ha az ember írásra adja a fejét, kell egy kis ihlet. A Hírhozó nyugdíjas magazin 10 évvel ezelőtti számában jelent meg:

Ihlet

Van, megy, jön és szalad
Ez valami megfoghatatlan
Homlokon csókol, s marad
Mint reggeli gyűrött paplan.

Vágysz rá, de elérhetetlen
és keresése hiábavaló
mint várt csók, szerelemben
egy világjáró szelíd hajó

mely kiköt, költők lelkében
megérinti érző sziveinket
hol van, hol nincs, mint mesében
láthatatlan, s fogja kezünket.

Az Irodalmi Rádió 2009-ben Így születik a vers című kötetében a következő versemmel kaptam helyet:

Tóparton

Bugyborékol, pocsog a víz
simul a part oldalán
hajlotthátú öreg füzek
méláznak a tücsök dalán.

Köti az Idő fonalát
gyorslábú, szorgos népség
elúszó falevelek után
sötét paplant hozott az ég.

Csiklandó Nap szalad az égre
csillan a leveleken a harmat,
friss, üde, harsogó a hajnal
jött és vette át a hatalmat.

Fekszem puha fűágyban
lágy zene úszik, szemben
hallgatom a tó zenéjét
kék tükör, zöld keretben…

1960-2016 között, az elmúlt 56 évben sokfélét írtam: vers, karcolat. Az első karcolatom címe Azok a kék szemek… – arról szól, hogy más férfiember is ránézhet a mi választottunkra. Párt keresünk… de van válás is… A Szegeden megjelent Párkapcsolat magazin 2002-es számában megjelent egy kis novellám, a címe: Kati, kétszer… – van úgy, hogy kétszer is elválunk, de azt lehet szépen is.
1994-ben az Ősszel is nyílik még virág című antológia volt az első közös munkám, az Irodalmi Rádió 2016-ban megjelent Szópehely és patakcsacsogás című kötete pedig a jubilemi 40. közös kötetem. Itt Az emlékszik Sándor? című írásomat lehet olvasni. Ez egy nyugdíjas otthon lakóinak életéről szól. Épp idén vagyok 70 éves, nemrég meghívtak a Somogy megyei Mosdós Idősek otthonába, ahol két idős, egy 81 éves néni és egy 94 éves bácsi szavalja fiatalkori verseimet. Elvittek oda író-olvasó találkozóra. Most a rádióhallgatókkal találkozom az éterben.
Az életben ilyen lehet az első találkozás, mint a Fény útján című versemben?

A fény útján

A fény útján lépnék felé
Csillagokkal teleszórt réten
Bíborló fényt vinnék eléd
Madárdalt, erdő sűrűjével.

Színes lepel fedné karjaim
Hajam szállna, repülne a szélben
Szemem helyett rubintjaim
Érzésem a szívem belsejében.

Szám édes szavakat hintene
Tomboló vágyam csitítanám
Halk suhanással jönne az este,
Öledbe fejem lehajtanám

1946-ban születtem egy somogy megyei faluban, Kazsokban, Igal mellett. Apám csősz volt és harangozó. Két asszonyt temettem el. Mikor Ilit, gyermekeim anyját temettem, akkor írtam ezt a verset:

Sírok közt

Adjon az Isten nektek békés álmokat
Szép legyen a reggel és az alkonyat
Emlékezzetek, régi boldog emlékekre
Kacagásra, csókra, meghitt percekre.

Nyíljanak sorban a szép virágok
Messzi léptetek puha bársonyán
És szépek legyenk az örök álmok
Az esték fátylat-szövő alkonyán.

Utána írtam novellákat is. 1978 óta pályázom irodalmi alkotásaimmal. Írtam jeleneteket az oroszlányi amatőr színjátszók részére is. A 66 jelentből 11 előadásra is került.

Több prózai írásomat átdolgoztam jelenetre, amit a színtársulat kiválasztott, velük együtt szerepeltem épp 20 éve egy zenés darabban.
Aztán pályázatot írtak ki Budapest egyesítésének évfordulójára. Budapest első halottja című drámám a fővárosi Szabó Ervin könyvtárban található meg. A főváros színházigazgatóival is akkor találkozhattam.
Újra dráma: Székesfehérvár és Esztergom olyan drámát várt, melyet be is mutattak – ezt a pályázatot Spiró György nyerte meg. Én itt a Látó ember című drámámmal indultam. Amatőrként vettem részt ezen a pályázaton, a mai magyar drámaírók aláírását azóta őrzöm. Itt találkozhattam Görgey Gáborral, Gosztonyi Jánossal, Bereményi Gézával, Nagy Annával és Nagy Andrással, akik azóta Kossuth-díjasok lettek. Eltettem a színházigazgatók szignálja mellé, ahol Bodrogi Gyula, Bálint András és Szinetár Miklós aláírása is jelen volt.

A nyugdíjas magazin mellett, míg Dombóváron éltem, a megyei Kézjegy klub tagja voltam, s vagyok. A 22. kötetükben idén megjelent egy versem:

Munka közben, főpénztárosként

A fiú és a lány

Házsorok ébrednek őszi reggelen
Az égen az álmos nap megjelen
Falevél fedi a léptek nyomát
Zsivaj kíséri gyerekek hadát.

Fakuló rózsák illata mámorít
Öregek csoszognak venni reggelit
Ökörnyál úszik át a levegőn
Aszott fű sárgállik a mezőn.

Vadászni készül az erdő vadja
Mókus a kincseit rakosgatja
Elúszó vadlibák az ég taván
Régi dal szól öreg zongorán

A természet középkorú lett
Nyári ruhájából átvetkezett
Búcsúzó madarak gyülnek a fán
Egymásra talált a fiú s a lány.

Írtam humoros rádiósnaplót a 75 éves Magyar Rádió számára. Máig őrzöm a tőlük kapott ezüstoklevelemet. Írtam számukra rádiójátékot is. Az első elismerésem egy harmadik díj volt, amit Tatabányán kaptam egy novellámért, ami egy félárva fiúról szól: Örök körforgás a címe.
Írtam a Cinemagyarnak kriminovellát, egyfelvonásost a kecskeméti, debreceni, tatabányai színházak részére – ez utóbbi egy 1848-as család története.
Sok emléklapot és oklevelet őrzök – többek közt 10 évig írtam vidám dolgokat, pályázatra, mint amatőr szerző. Az okleveleket többek közt a Rádiókabaré szerkesztője is aláírta.

Írtam az Erdély irodalomtörténete pályázatra, a nemezetközi vonatkozású Jókai-díjért is, amit Révkomáromban adnak át. Nyolc alkalommal képviseltem városomat s hazámat ezen a pályázaton, ahol öt ország írói írnak irodalmi dolgozatokat. Ezekre az oklevél és könyvjutalmaimra is büszke vagyok.

Tolnán 18 évig éltem, az állandó lakásom 1957 óta Oroszlány. A Tolna megyei Extra hirdetési újság irodalmi mellékletében is helyet kaptam. Az évek alatt 52 versem jelent meg a lapban.

Itt, az Irodalmi Rádiónál többek között írók-költők vagyunk. Ideillő talán a Nyomunk marad című versem:

Elmegyünk, nyomunk marad
Könyv, kép, s lépés nyoma
Kit felednek, s kit soha
Itt hagyod Te is árnyadat.

Idősödöm, lassan közel 60 éve élek Oroszlányban. Tagja vagyok a Váczi Mihály Alkotóközösségnek is, a somogyi művészkörnek. Közel 400 rövidprózám és 1300 versem van, valamint sok kis négysorosom. Ezek közel egyharmada jelent meg könyvben s folyóiratban. Legutóbb a Kláris irodalmi és művészeti folyóirat közölte írásomat.

Fiatal koromban sportoltam is, súlyemelő voltam. Nemrég az egyik volt sporttársam, egy 83 éves sportoló kért fel, hogy írjak az életútjáról. A legutolsó közös versenyünk 1965-ben volt, Miskolcon. Máig őrzöm az országos Bányászbajnokság bronzérmét. Ősszel, a többi relikviával együtt valószínűleg kiállításra is kerül.

 

Az író, a költő, a festő, a szobrász érzékeny az élet bemutatására, a pillanat, a szép, a jó átadására.

Életünk regénye
részlet

Minden elfogy, elolvad, elhamvad, elszáll

A könyv végére ér, s végetért az utad.
Elmész, utad semmibe vész, hosszú álom
Vár rád, a csend, nyugalom… add át magad!

De! Tovább élsz valahol, s valakiben
Emlékekben, képekben, szívekbe zártan!
Megbékélés legyen az örök pihenés…
Búcsúzz el könny nélkül, bátran!

Leszel majd kóborló fényes csillag
Lezúduló üstökös foszló darabja,
Leszel egy csepp a virágkehely szélén
Lesz éned… testednek látszó alakja!

Felejtsd el, hogy rövid és nehéz az élet
Hogy gyorsan fogynak a regénylapok…
Örülj, nevess, szeress! Tombolj! Élj!
Hisz csak néked ragyognak a csillagok!

Kívánom a hallgatóknak, a vers és az írás kedvelőinek, hogy sok szépet lássanak és halljanak. Éljenek teljes boldog, meghitt, csendes, szép emberi életet a kis családjuk körében!

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…