B. Mester Éva

 

CSOK kétszer

 

Mindenki ismeri már a rövidítés jelentését, családi otthonteremtési kedvezmény. Sokan tudnak is vele élni, de van, aki nem. És van, aki az Istennek sem. Én az utóbbi kategóriába tartozom. Már kétszer futottam neki, sikertelenül. Mindig előkerült egy apró betűs kitétel, vagy valami más. Elmesélem mindkettőt. Nemcsak az adásvétel meghiúsulásáról szólnak a történetek, nem is arról elsősorban. Inkább érdekes, új tapasztalatokról, amit ez a helyzet dobott felszínre.

Ami közös mindkét történetben, az az, hogy a szülői házat szeretném eladni. A legkisebb gyermekek sorsában benne van ez is. Rég elmentek már a szülők, a testvéreim is elfogyogattak. A saját életemet máshol alakítottam ki, már a gyermekeim is megteremtették önálló életüket. A szüleim háza elárvult, üres. Nehéz döntés még elméletben is, de el kell adnom. Itt nőttem fel, ide köt a nagycsalád nyüzsgésének bizsergető érzése, a bányásznapok semmihez nem hasonlítható csinnadrattás emléke, az eszmélés, a kerti virágok, az édesapámmal együttültetett diófa ma már félig kiszáradt lombjának susogása. Egy helyen már megindult a vakolat, a kert elhanyagolt. Vagy végignézem a ház pusztulását, vagy átengedem valaki másnak. De kinek? Ki akar itt az Isten háta mögött ingatlant venni? Munka nincs, az általános iskola még működik, de három közeli faluban már az sem. A bányavidéken tapintható a szegénység, az esélytelenség. Valamikor bezzeg! Fúvószenekar ébresztett bennünket bányásznapokon, sátrak, játékok, ünnepi műsorok, plakátok. Ennek vége, ma már csak egy hagyományőrző csoport teszi, amit tehet. Még vannak emberek, akiknek élő emlékeik vannak, de olyan, aki itt ingatlant venne és pénze is van, olyan a világon sincs. Talán a használt lakások vásárlására is igénybe vehető CSOK segít. Azt hittem.

 

András

 

Az első érdeklődő tökéletes megoldásnak tűnt. Négy kiskorú gyerek, az az összeg, amit megkaphat CSOK-ként, több mint a vételár. Nem sokkal, de annyival igen, hogy az adásvétel minden költsége beleférjen. Azt ugyebár a vevő fizeti, azaz fizetné, ha lenne annyi tartaléka legalább. De nincs. Százezer forintot is meghaladja a szerződéskötés, a mindenféle szakértői vélemények, igazolások díja. Kénytelen vagyok meghitelezni, majd ideadja a CSOK összegéből. Illetve, majd én számítsam be, hiszen az eladó számlájára kerül a pénz, ha kerül. Nem került. Nem az volt a baj, hogy BAR – listások, hiszen nem kellett hitel. Úgysem kaptak volna, rossz adósok. Nem is az, hogy nem házasok, hiszen ott a négy közös gyerek. Idejük, vagy pénzük nem volt a házasságkötésre? Mindegy. Abba kötött bele a bank, hogy a tulajdoni lapon szereplő négyzetméter, ugyan elegendő lett volna, de a szuterén hányadot nem veheti figyelembe. Anélkül meg négy gyerek esetében – a jog szerint – mégiscsak kicsi a lakható terület.

Időpontot kértünk a bank helyi vezetőjétől, nem nagyon értettük mi a gond. Én sem. Rendben van, hogy ötven – hatvan évvel ezelőtt nem foglalkoztak sokat belmagassággal, ablakméretekkel, de ott is éltünk. Vagy vegyenek figyelembe csak három gyereket, mindenki jól jár, csak legyen már valami megoldás.

A bankvezér késett, pedig a vevőjelöltek műszakcserével, négy gyerek elhelyezésének megoldása után is pontosak voltak. Én is, pedig elég messziről érkeztem autóval télvíz idején. Negyedóra ráadás várakozás után, a frissen elfogyasztott ebéd jóízű emlékével az arcán, elnézést kért, és valaki mást vitt be az irodájába. Újabb várakozás. Andrásék megszokták már, hogy a bőrszínük miatt másképp kezelik őket. Nekem új volt. Most egy oldalon álltunk. Mi voltunk az alsóbbrendű ügyfelek, akik nem értik meg, hogy a törvény szavaiba ugyanúgy kapaszkodunk, mint a bársonyszékbe! Csak néhány percet szánt ránk, nem hívott be az irodájába. Várakozás közben, állva váltottunk néhány szót. Tökéletesen felkészületlen volt a konkrét üggyel kapcsolatban, mellébeszélt. Ilyen eset is volt, olyan eset is volt. A mi ügyünkkel nem lehet semmit tenni. Eggyel több gyerek van.

Szánalommal, megvetéssel néztem rá. Nem keresett megoldást, terhére voltunk. Magam sem értem, de nem volt kedvem megmondani neki, hogy ugyanolyan diplomám van, mint neki, bankban is dolgoztam, feltehetően több millió forint sorsáról dönthettem akkor, mint most ő. Azokból beruházás lett, ebből meg semmi. Ez nem is a bank pénze és főleg nem az övé. Most másodosztályú ügyféllé váltam. Az arcvonásait sem akartam megjegyezni, parányira zsugorodott előttem.

Andrásék egykedvűen vették tudomásul, hogy ez sem sikerült. Megszokták, hogy nekik minden nehezebben megy. Távozóban csak annyit morgott, talán csak sajátmagának, hogy azért az irodájába behívhatott volna. Ez fájt legjobban.

 

Gyula

 

Mielőtt a második érdeklődővel szóba álltam volna, komoly kellemetlenség ért. Bár folyamatosan ment a gázfűtés nyolc – tíz fokot remélve az üres házban, ez a tél nagyon goromba volt. Az történhetett, hogy mivel a padlásfeljáró ajtaját nem húztam le, így a térelválasztó gyengécske gipszkarton falán áttörtek a mínuszok. A termosztát nem érzékelte, hogy baj van, mert másik helységben vigyázta a meleget. Leírni is fáj, de bizony könnyeznek a radiátorok, leállt a fűtés, nem úszom meg a falbontást sem. Ráadásul becsülettel fizettem a fűtést januárig. Fagyott volna szét szeptemberben! Még szerencse – nem túl nagy -, hogy a főcsapot elzártam, mert a jégdugók elolvadása után már bányató lenne a házban. A vízszámlára gondolni sem akarok.

Na, most jön Gyula, ugyanabból az etnikumból. Neki jó lesz így is, majd ő megcsinálja. Tanulva az előző próbálkozásból tudtam, hogy ez nem olyan egyszerű. Ha CSOK –ból lesz a vételár, mert mi másból, akkor ismét jön az értékbecslő szakértő. Működnie kell mindennek, ami az összkomfort kritériuma, majd én csináltatom meg. Minimum egy hónap csúszás. De ők azonnal szeretnék, a vizet napokon belül megoldanák, a kazánoknak nincs baja, fűtési szezonig a radiátorok is meggyógyulnak. Itt csak három gyerek van, sima ügy, hitel nem kell. Nekik elég lesz a négyzetméter, törvény szerint is. Ők sem házasok, nem érdekes.

Azonban a megajánlott árcsökkentést Gyula kevesellte. Itt már ki kell cserélni, ezt is azt is. Kétségtelen, hogy az egyik szobában kapott a parketta is a szétrobbant vízből, de talán anélkül is kicserélte volna, öreg volt már, addig is, míg hibátlan volt. A nyúl át akarta venni a puskát. Nehogy már ő diktálja a feltételeket! És akkor jött a kegyelemdöfés, neki ez így nem éri meg.

Gyula! Miről beszélsz? Mi nem éri meg? Egy forintod sincs! Eleve fél árról indultunk. Adjam vissza a CSOK felét talán? Vagy fizessek én, hogy te ingyen elfogadd?!  Anyám húsz évig fizette a törlesztő részleteket, van kert, a tető le van cserélve, riasztó, gázkazán, szilárd tüzelésű kazán, metlachi burkolatok, maradt volna a bútor, szőnyegek, fűnyíró, centrifuga, porszívó, semmi nem elég? Nem tudom hány osztályod lehet Gyula, de pszichológiát biztosan nem tanultál! Inkább odaadom ingyen egy devizahitel károsultnak, vagy bárkinek, de Krisztusból ne csinálj bohócot! Szegény szüleimnek már úgysem nyugodt az álmuk, hogy veled egyezkedem, hogy szóba álltam veled egyáltalán.

Itt tartunk. Sehol. A számlák jönnek így is. Alapdíjak, átalánydíjak, adók. Mindenféle. Kerül, amibe kerül, helyre fogom hozni a házat. Az én hibám, hogy ez történt. Lehet, hogy utána adom majd oda valakinek ingyen. Kitelik tőlem. Csak lássam a szemében az örömöt. Hála sem kell.

A felújításhoz majd felhasználom azt a százezer forintot is, amivel András még mindig tartozik. Azt mondta megadja. Majd megadja.

 

 

  1. március 23.

B. Mester Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Hét testvérem volt, hat állandó lakcímem és tíz munkahelyem. Van két…