TISZTA SZÍVBŐL NEVETNI

 

Egymás szemébe nézve
Jóízűt nevettünk!
Emlékeket idéztünk:
Régen, havasokban fenn,
Kezünk nem eresztettük,
Futottunk tisztás felé.
Ágak arcunkat verdesték,
Mi ezzel mit sem törődve,
Vidáman, hangost nevetve
Szálltunk boldogság elé.

Kis csermely állta utunkat,
Te karodba kaptál,
“Ez számunkra nem akadály!
Cipellőd vizes ne legyen!”
Selymes fűbe túlparton leraktál,
Kezed kezemet el nem engedte,
Barna szemed enyémet kereste.

“Nagyon boldoggá tettél, hogy itt vagy!
Te Drága!”
Csak ennyi volt,
Ezzel elhangzott
Szíved igaz vallomása.

Hogy min nevettünk?
Ki tudja?
Boldogan, kék égre felnézve
Pörögtünk, pörögtünk, pörögtünk,
Fenyők összehajoltak fölöttünk,
Már szédültem, mikor egyszer csak
Szárnyaink nőttek, s mi felszálltunk.
Fel, messze magasba,
Onnan visszhangozta
Erdő kacagásunk.
Nevetve búcsút intettünk,
Vidáman égbe repültünk.

2015. március 30.

B. Moravetz Edith

B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe,…