Hanyagul, félig a könyökére támaszkodva feküdt a pamlagon és a televíziót nézte. Ahogy szokta, váltogatta a csatornákat, mindegyikbe belenézett egy kicsit, de nem talált kedvére való műsort. Az egyik sport csatornán társastánc versenyt közvetítettek. Nem váltott tovább. Nézte a táncosokat. Micsoda temperamentum, micsoda szépség. Pontos, kiszámított, megkoreografált lépések, alig ruhák a lányokon,.. Belefeledkezett.

Hirtelen eszébe jutott. Valamikor – igaz még ma is,ha van rá alkalom, de már, sajnos egyre ritkábban akad ilyen esemény – szeretett táncolni. Hogy is kezdődött? Elmosolyodott. Ez a történet mindig mosolyt fakasztott az arcára, ha felidézte az emlékét.

Oly régóta várt arra, hogy végre elkezdődjön. Mióta kihirdette az igazgató a kollégiumban, hogy szombatonként tánciskola a Labanc utcai kultúrházban, csak erre készült. Ma lesz az első táncos nap. A felsősök ódákat meséltek ezekről összejövetelekről, a partner lányokkal szövődő szerelmekről. Ideje, hogy kipróbálja. Biztos akad majd neki is olyan partner, akivel… esetleg… talán…összejön egy randevú.

Gondosan öltözött, hisz öltöny és nyakkendő, no meg fehér ing, ez volt az előírás. Még szerencse, hogy a múlt héten volt otthon és tiszta ruhával feltankolva érkezett vissza. Az osztályból szinte minden kollégista jelentkezett az oktatásra. Együtt indultak el. Hangosan, egymás szavába vágva tervezgették hogy mi lesz ha…

A kultúrház előtt már sokan várakoztak. A lányok és a fiúk, külön csoportot alkottak. Várták, hogy megnyíljon a terembe vezető út. Látszott rajtuk, hogy mindenkiben vibrál egy kis drukk, vajon milyen lesz az első alkalom? Némán nézték egymást, csak úgy távolról, felmérve a felhozatalt.

– Látjátok azt a hosszú hajú szőkét – kérdezte a többieket az egyik fiú – mit nem adnék, ha ő lenne a partnerem. Nekem a barna rövid hajú jobban tetszik, replikázott a másik. Gyerekek, az a szeplős igazán izgi – mondta egy harmadik, majd hozzátette – a szemüvegét külön is imádom! Ezen jót nevettek mindannyian.

Ő csak némán figyelte a lányokat. Csinosak voltak, fiatalok. Majd meglátjuk – gondolta – kit ad a sors nekem.

Végre kinyílt a terem ajtaja és a csoportok megindultak befelé. A fiúk udvariasan előre engedték a lányokat és csak utána mentek ők is a terembe, szép sorjában.

Hirtelen megérezte, hogy valami nem stimmel. Ahogy a terembe lépett, a frissen lakkozott parketten, a bőr talpú cipője megcsúszott. Majdnem elesett.
Istenem – gondolta – remélem megúszom. Már csak az hiányozna, hogy elessek.
Mindenki leült a fal melletti székekre. A tánctanár már a parkett közepén állt.

– Kedves lányok és fiúk! Szeretettel üdvözöllek benneteket. Ti tanulni jöttetek ide, én meg azért, hogy megtanítsalak benneteket a társastánc különböző formáira. Tanultok majd tangót, rumbát, charlestont, csa-csa-csát és még hosszan sorolhatnám, de nem teszem. Majd szépen sorban, ahogy haladunk megismertek minden formát. Elsőként amit meg kell tanulnotok, az, hogy hogyan közeledik egy fiú a leányhoz, mi az etikett. Mert kérem itt is vannak előírások, írott és íratlan szabályok. Nem mehetünk úgy oda egy hölgyhöz, hogy: “hé Maca, jössz csörögni egyet” és már se szó se beszéd rángatjuk is a parkettre. Mindenek előtt a bemutatkozás a legfontosabb. Az első alkalommal biztosan. Most ezt fogjátok megtanulni.
Legyetek szívesek álljatok fel egymással szemben egyenes vonalban, lehetőleg nagyság szerint. Most mindegy, hogy ki, kinek a párja lesz, ez még csak a bemutatkozás. Később az össztáncon, majd másképp rendeződnek a párok…de ne szaladjunk ennyire előre..

A fiúk és a lányok sora lassan kialakult. Mikor a sor elkészült, a zaj elcsitult a tanár újra átvette az irányítást.

– Most a fiúk, szépen lassan odasétálnak a lányokhoz. A lányok kezet nyújtanak, amit a fiúk elfogadnak és kölcsönösen bemutatkoznak egymásnak. Régebben ilyenkor kézcsók illette a hölgyeket, de ma már ez nem divat. Kérem, a fiúk szépen lassan sétáljanak oda a velük szemben álló hölgyhöz és mutatkozzanak be.

A sor elindult. A szíve a torkában dobogott. Csak baj ne legyen. Már majdnem odaért, amikor hirtelen kiszaladt alóla a lába. Hason érkezett a lányhoz, aki roppant megdöbbent arcot vágott. Az oldalára fordult és próbált felállni.

– Ejnye fiatalember – hallatszott a tanár érces hangja – én tudom, hogy a leány nagyon csinos, de nem kell előtte hasra esni! Szép is lenne a világ, ha minden bemutatkozás előtt, mi férfiak, hasra vágnánk magunkat a hölgyek előtt.
Én csak egy bemutatkozást kértem. Tegye meg, hogy feltápászkodik és megpróbál bemutatkozni.

Érezte, hogy elvörösödik. Égett az arca és a füle. Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Micsoda blama. Míg feltápászkodott a lába kétszer próbált meg kiszaladni alóla. Az a rohadt parketta. Miért is kellett ezt a bőrtalpú cipőt felvenni? Lassan helyre állt a rend. Körbe nézett. Az arcokon szánakozó mosolyt látott. Remélte túl van a nehezén. A lány feléje nyújtotta a kezét. Kezet fogtak.
– Gárdos Ferenc – mondta alig hallhatóan. A lány is bemutatkozott, de csak annyit értett, hogy Gizella.

– Most a lányok belekarolnak a fiúkba. Majd a párok a kályha irányába indulva, a zene ütemére sétálnak.. Géza – szólt oda a zongoránál ülő férfinak – akkor háromra indul a zene és a séta. …kettő, három.

Szépen lassan sétáltak a párok a zene ütemének megfelelően. Úgy látszott már semmi nem történhet. de akkor jött az, amire a mai napig nevetve emlékezik.

Már majdnem a kályhához értek, amikor a lány lépést váltott. Megpróbálta ő is, hogy módosítson, hogy együtt lépjenek, de az a fránya cipő! Az első megcsúszást még korrigálta, de azután a bal lába elindult keresztbe, ez ellen már nem volt mit tenni. Nagy robajjal a parkettre zuhant. Még esése közben kirúgta a lány alól is a lábát és mindketten a padlóra kerültek. Ő feküdt alul és a lány pedig rajta. A terem abban a pillanatban szinte felrobbant, akkora volt a röhögés. Még talán az ablakok is megremegtek. A zongorista is abbahagyta a játékot és a zongorára borulva röhögött, csak úgy rázkódott a válla.

– No de fiatalember – mondta a tanár , miután abbahagyta a nevetést – már láttuk mennyire az érzelmei vezérlik. Az előbb hasraesett a kiválasztott hölgy előtt, most meg egyszerűen a földre vitte. Birkózásban ez legalább két pontot ért, de most tánc órán vagyunk. – felnevetett, mintha a világ legjobb viccét mesélte volna – talán ha ennek megfelelően viselkedne. Sok mindent megéltem már a tánciskolában, de amit maga produkál, az jobb mint egy kabaré! Segítsen már nekik valaki, mert így soha nem folytathatjuk az órát, amíg a földön van ez a párocska.

Két fiú lépett oda és felsegítették őket a parkettről. Úgy érezte, hogy legjobb volna, ha most megnyílna a föld és ő csak úgy…huss…már nem is lenne itt. De itt volt. A cipő meg úgy csúszott, hogy csak na.

– Talán kíséreljük meg újra a sétálást – kezdte újra az órát a tanár – remélem a fiatalember most nem viszi a földre kislányt, akit a sors, úgy látszik kitolásból de maga mellé rendelt.
Géza! háromra újra indul a zene és a séta…kettő…három.

A zene megszólalt. A párok elindultak. Érezte, hogy a lány görcsösen kapaszkodik a karjába. Mindketten féltek a következő fiaskótól. Séta közben még kétszer megcsúszott, de most nem esett el. A lány odasziszegte neki, hogy más ne hallja : ha még egyszer lerángatsz a földre úgy itt hagylak mint a sicc!

– Kérem most álljanak meg és forduljanak szembe egymással – mondta a tanár – ma, ha már ilyen szépen összejöttünk és ilyen jót nevettünk, a tangó lépéseit fogjuk megtanulni. Remélem a “kedvencünk” sem fogja összekeverni a parkettet a birkózó szőnyeggel. No de tegyük félre a viccet, hisz eleget örömködtünk szegényen. A fiúk karolják át jobb kezükkel a lányok derekát a bal kezükkel pedig fogják meg a lányok jobb kezét. A lányok bal keze pedig a fiúk vállán nyugszik. Kolleganőmmel most megmutatjuk nektek a tangó lépéseit, majd zenére ti is megpróbáljátok utánozni. Rendben?
Maestro valami igazi tangót ha játszanál nekünk.

A hölgy, aki a tanár partnere volt a bemutatón belibegett a parkettre . Bemutatták a beállást és megszólalt a zene. Mindenki komoly figyelemmel igyekezett magában elraktározni,, hogyan következnek lépések egymás után. Mikor vége lett a bemutatónak a tanár újra megszólalt.

– A kolléganőmmel majd közöttetek járkálunk és elmondjuk ha valamit nem jól csináltok. Most álljatok fel egymással szemben úgy, ahogy az előbb elmondtam és bemutattuk.

Ahogy szembe fordult a lánnyal ismét megcsúszott. De most nem esett el, csak féltérdre ereszkedett. Így tudta stabilizálni magát. De a röhögés ismét fergeteges volt.

– Lám, lám – mondta a tanár, már ő is fuldoklott a nevetéstől – kedvencünk már a lánykérésen munkálkodik. Mint egy középkori lovag, aki féltérdre ereszkedve kéri meg szíve választottjának a kezét. De fiatalember! Hol marad a virágcsokor és a gyűrű?

– Hogy az a…- csúszott ki a száján jó hangosan.

– Ki ne mondja fiatalember – mondta élesen a tanár – itt nem használunk csúnya szavakat. Ez kérem tánciskola! Még akkor is az, ha egyesek hasra esnek, azt hiszik, hogy a parkett birkózó szőnyeg és nem utolsó sorban lovagot játszanak. Vagy nem jól látom? Akart valamit mondani?

– Ez a szemét bőrtalpú cipő – nyögte ki nagy nehezen, de már a sírással küszködött. Ennyi megaláztatást egy napon. Pedig mennyire várta hogy elkezdődjön. Legközelebb nem is jön el. Minek? Hisz itt mindenki lenézi, kineveti, talán már partnere sem lesz. A gondolatok cikáztak az agyában. Legjobb lenne azonnal felállni és elmenni. El innen minél messzebbre. A gúnyos nevetés még ott dübörgött a fejében. Sajnálta a lányt és sajnálta magát is. Ott volt féltérden a parketten és nem tudta mit tegyen.

Ekkor a tanár odajött. Megfogta a kezét és felsegítette.

– Miért nem ezzel kezdte – kérdezte – hisz így már minden érthető. A frissen lakkozott parketta és a bőrtalpú cipő nem barátok. De így nem tud a mai foglalkozásban részt venni. Nem venném a lelkemre, ha ön vagy a partnere megsérülne. Annyit nem ér az egész. Mivel másik szabad fiú nincs, kérem üljenek le a székre és figyeljék onnan az órát. Legközelebb pedig valami kevésbé csúszós lábbeliben szíveskedjen megjelenni. Később ha már mester-táncos lesz, mindegy milyen cipőt fog hordani. Már semmi nem fogja akadályozni.

Hálásan nézett a tanárra. Megfogta a lány kezét és a széksorhoz sétáltak szépen lassan. A lány nem ellenkezett. Szótlanul ültek egymás mellett és figyelték az órát. Közben nem engedték el egymás kezét. Úgy látta a lány nem haragszik. Hálás volt ezért. Megfogadta magában, hogy eljön a következő órákra. Talán a többi óra mégis hoz valami kedveset és szépet, ami feledteti a mai fiaskót.

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem…