Boross Teréz Ilona: Szent István úti csendes szonett

a hideg téli estén haladtam
a Szent István út havas közepén
mellém szegődött a csend lágy szava
a hóval belepett fákon zenélt
fehér madár repült az út felett
karcsú szárnyain szótlan suhogott
reám nézett csillogó nagy szemmel
kegyelem levegője susogott
egy-egy otthonban szárnyai nyomán
villanyt kapcsoltak az ébren alvók
nem értették ki megy ilyen korán
ki jár ilyen későn havas pallón
kinek lelke néma hangon dobog
tekintetében melegség lobog