Nádasi Katalin: Mesélő festmények
Kolostorudvar – Szárencsev Károly azonos című festménye nyomán

A csönd udvara. Megfakult, sárga falában gyíkok laknak, elvénült, omló vakolatát, itt-ott fölkapaszkodó borostyán próbálja egyben tartani. Százszor javított fa kapujának szárnyából nagyokat harapott a korhadás. Bévül, a bejárat fölött, sok éve vak kandeláber mereng, régi idők lámpagyújtogatóira, s fényeire emlékezik. A kapu és a lámpás, esettségében is hősiesen őrzi a benti békét.
Egy álmos kert él a fal mögött, nem az ápolt szépség földje, hanem egy kapkodó szeretettel gondozott konyhakert. Harmatos, nagy, málé káposzták álmodoznak benne, sóska zöldicsél, és gömbölyű termékenységgé érett a hagyma. Fohászok mormolása, keményített fityulák sejtelmes roppanása, gumitalpú cipők surranása neszez a csendben. A nagyra vadult, virágzó zsályabokron gyűjtögető méhek döngicsélése, rózsafüzérek halk koccanásaival elegyedik. Fénylő illatok osonnak elő a fűszerágyásból, egy nagy tiszafa mögül: a klastromi ártatlanságban kihívóan lengedez a citromfű átható illata, harsányan kínálja orvosságos tudását, s ízeit a kakukkfű és a bazsalikom, s az árnyékban, szelíden őrizgeti aromáit a majoránna. A konyhába vezető, megroskadt lépcső mellett nyugalmat áraszt világgá a levendula, és (mintha a kápolnából kölcsönözné) tömjént utánoz a rozmaring.
A fal tövében szerénykednek – akárha véletlen műve volna – az apácák féltve őrzött gyógyító füvei, melyeket az idegenek gaznak mondanának: a vérehulló fecskefű, a csalán, a cickafarkvirág, a sebgyógyító útifű és, persze, a papsajtvirág.
Hatalmas pók föl-fölcsillanó hálója feszül pajzsként az ajtókeretben a kapun belül, s az udvar mélyén, törököt is látott vén tölgyek alatt, ódon kolostor mohos, hajdan terrakotta cserepei borulnak szorgos kis szüzek fehér cellácskáira, s rejtegetik a bennük elsuttogott temérdek, áhítatos imát.
Amikor leszáll az est, bánat illatú hűvös szellők és szikrázó, pogány harmatok siratják, Jézus menyasszonykáinak elmúló, szép ifjúságát.